Magyar Kupa: Ferencváros-Szolnok élőben az NSO-n!

A labdarúgó Magyar Kupa döntőjének egyik szereplője már megvan, az Újpestet két vállra fektető Videoton ellenfélre vár, most pedig kiderül, hogy a Ferencváros vagy a Szolnok csatlakozik a székesfehérváriakhoz a fináléban. A zöld-fehérek az első találkozón kétgólos győzelmet arattak, így a visszavágón a vendégeknek egy kisebb csodára lenne szükségük. Kövesse a találkozót élő, szöveges tudósításunk segítségével!

Tovább olvasom

Csak az Újpest mondott nemet az ETO megmentésére – 4 csapat aggódhat a licencért – MNO

Valószínűleg csökkentik az NB I létszámát a több klubnál tapasztalható gondok miatt, ehhez viszont módosítani kellene utólag a versenykiírást – írja a Magyar Nemzet, amely szerint az ETO és a Pápa mellett Pécsen és Kecskeméten is rezeg a léc. A cikk kitér arra is, hogy egyedül a nemrégiben megmentett Újpest nem támogatta azt, hogy a Győri ETO köztartozásának rendezésében a többi csapat segítsen. A szerencsejátékból származó bevételekből átlagosan évi félmilliárd forintra számíthatnak a klubok.

Tovább olvasom

A Fradi és a Juve példája adhat erőt a Győrnek – vélemény

A Fradi és a Juve példája adhat erőt a Győrnek - vélemény Wintermantel Zsolt szolidáris az ETO híveivel. Új bejegyzésében a nagy slamasztikába került győri focicsapat helyzetével foglalkozik az nb1.hu „bloggere”, Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt. A politikus már csak az Újpest tavalyi élethalálharca miatt is átérezheti, mi mehet végbe Győrben.

Tovább olvasom