NB I: Horror hajrá után nyert a Diósgyőr, a Haladás üldözi a Fradit – eredmények

Az Újpest már a kezében érezhette a három pontot, a Diósgyőr azonban elképesztő hajrát produkálva a hosszabbításban Bognár és Tamás találatával megfordította a meccset, így a lilák elszenvedték első vereségüket az idei szezonban. A Haladás megverte a Békéscsabát és a Fradi első számú üldözőjévé lépett elő, az MTK 1-0 győzött a Vasas ellen, míg a Honvéd és a Puskás Akadémia összecsapásán nem született gól.

Tovább olvasom

Tovább olvasom

“NB I: Horror hajrá után nyert a Diósgyőr, a Haladás üldözi a Fradit – eredmények” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Üdvözlet!
    A mérkőzés összképe alapján nem érdemelt vereséget az Újpest.
    Jobban játszott, több helyzetet dolgozott ki, amiket nem sikerült kihasználni. A Diósgyőrnek nagyon helyzete sem volt. Hasonlóan alakult ez a meccs mint az ezt megelőző Diósgyőr-Újpest annyi különbséggel, hogy ott hamarabb egyenlítettek. Sajnos az utolsó tíz percben a csapat magára húzta a DVTK-t, voltak hazai szögletek, néhány előre vágott labda, aztán a hosszabbításban a szerencsének is köszönhetően szereztek két gólt. A futballban előfordul olykor, hogy a gyengébb csapat győz. A következő meccsen fel a győzelemre! Hajrá Lilák!

Vélemény, hozzászólás?