OTP Bank Liga: tovább menekül a Diósgyőr, kiesett a Gyirmót

Szokás szerint öt mérkőzést rendeztek szombat délután az OTP Bank Ligában. A 29. fordulóban tovább folytatódott a csata a bajnoki címért, valamint a kiesés elkerüléséért.

A listavezető Budapest Honvéd a sereghajtó Gyirmótot látta vendégül, és csak a hajrában tudták kicsikarni a győzelmet. A kispestiek ezzel nagyon fontos három pontot szereztek, míg az újonc kiesett. A gyirmótiak hátránya 14 pont, azt pedig négy forduló alatt nem lehet ledolgozni.

Az aranyért még versenyben lévő a Bódog Tamással megtáltosodó Diósgyőr ideiglenes otthonában, Mezőkövesden lépett pályára. A miskolciak korán megszerezték a vezetést, az angyalföldiek a gólerős védő, Burmeister találatával egalizálni tudtak. A vendégek emberelőnybe kerültek az utolsó nagyjából 15 percre, de a DVTK  tíz emberrel játszva is győzött.

A Ferencváros gyorsan eldöntötte a Mezőkövesd elleni csatát, Böde duplájával, valamint Gera góljával már 29 perc után 3-0 volt az eredmény, végül 3-1 lett a vége.

Az Újpest szinte végig uralta az MTK elleni bajnokit, a lilák sok lehetőséget kidolgoztak, egyszer kapufát is fejeltek, mégis kikaptak. A fővárosi rivális Torghelle büntetőjével sokáig vezetett, majd a hajrában Bardhi tizenegyesével egyenlítettek a hazaiak, majd az utolsó percekben Hrepka a semmiből eldöntötte a három pont sorsát.

A szinte tét nélküli Haladás-Paksot a vendéglátók nyerték 2-0-ra.

Jelenleg a Debrecen van kieső helyen, a DVSC pontazonossággal áll a DVTK-val, míg az MTK és a Mezőkövesd egy ponttal előzi őket.

Tovább olvasom

Vélemény, hozzászólás?