“Már nem a pénz számít” – végleg visszatér az NB I-be a Vidi és az Újpest kiszemeltje

“Néhány napon belül aláírhatok”

Mint arról beszámoltunk , Nikola Mitrovicot, az Újpest és a Videoton egykori középpályásának szerződtetése mindkét volt csapatánál felmerült, de még nem dőlt el, hol folytatja a szerb légiós. Annyi biztos, hogy Magyarországon – erről is beszélt a 30 éves játékos a csakfoci.hu-nak.

Annyit elmondhatok, hogy már Budapesten vagyok nagyjából egy hete, és az a tervem, hogy visszatérjek véglegesen Magyarországra, a magyar fociba, négy év távollétet követően. Számomra Magyarország, és különösen Budapest olyan, mint egy második otthon, sok emberrel tartottam a kapcsolatot, még mindig sok ismerősöm van itt. Most itt keresek csapatot magamnak, és néhány klub fel is vette már a kapcsolatot velem. Nem mondhatok azonban egyelőre neveket, mert úgy egyeztem meg az érdeklődőkkel, hogy addig nem beszélünk az esetleges szerződtetésemről, amíg biztossá nem válik az. Reményeim szerint néhány napon belül aláírhatok majd a következő csapatomhoz.

Konkrét ajánlatot kaptál már bármelyik kérődtől is? Úgy tudjuk, hogy például Újpestről még nem.
Nem, egyelőre ajánlatot nem kaptam sehonnan, de a kapcsolatot már felvettük egymással, nyilván nekem is vannak elvárásaim, nekik is, mondjuk azt, hogy 1-2 napon belül sok minden tisztázódhat majd.

 

“Érkezett egy őrült ajánlat Kínából”

Mi történt veled azóta, hogy 2013-ban elhagytad Magyarországot? Azt, hogy a Maccabi Tel-Avivval sikeresen szerepeltetek, azt itthon is láttuk-követtük.
Két és fél évet töltöttem el a Maccabi Tel-Avivnál, és szinte mindent megnyertem a klubbal, amit csak lehetett, bajnokságot, kupát, de szerepeltünk a BL-ben és az EL-ben is. Utána maradhattam volna, új szerződést kaptam, de érkezett egy őrült ajánlat Kínából, rengeteg pénzt kínáltak és odaigazoltam inkább.

Nem volt jó döntés, nem éreztem ott jól magam. Láttam, hogyan intézik az ügyeket, a napi dolgokat, láttam az ottani másodosztály futballjának minőségét, és meguntam a rengeteg utazást is egyéb dolgok mellett. Sok pénzt kerestem, de a családom nem lehetett ott velem.

Utána visszamentem Izraelbe, egy kiscsapatba, de tudod, a kiscsapatoknál azért közel sem olyan jó a helyzet és a körülmények, mint például a Maccabinál. Így aztán az utóbbi fél évet már a ciprusi Anorthoszisz színeiben játszottam le, volt fehérvári csapattársakkal, Filipe Oliveirával és André Alvessel, és jól is éreztem magam, de még egy helyi szinten ilyen nagy klubnál is vannak problémák. Szép az idő, szép az ország, de őszintén szólva picit elegem is lett abból, hogy állandóan költözzek, van feleségem, van egy gyermekem és tervezünk egy másodikat is, szükségem volt arra, hogy visszatérjek ide. Szeretem az országot, Szerbia is közel van ide, három óra alatt ott vagyok autóval, ráadásul egy befektetést is tervezek itt Budapesten. Sok szempontból könnyebb lesz így az életem. Itt akarok sikereket elérni majd, szerintem 5-6 jó évem lehet még a legmagasabb szinten is.

“Újra a legjobbak közé akarok tartozni, mint ahogy tartoztam is”

Az NB I-ben, a legmagasabb magyar szinten milyen csapatot keresel magadnak?
– Most csak annyi biztos, hogy visszatérek, meglátjuk, hogy pontosan milyen lehetőségeim lesznek. Az biztos, hogy újra a legjobbak közé akarok tartozni, mint ahogy tartoztam akkor is, amikor itt futballoztam. Legyen szó egy nagyobb vagy kisebb klubról akár. Mióta elmentem, a magyar labdarúgás komoly fejlődésen ment keresztül, sokkal több a befektetés ma a fociban, rengeteg új stadion épült, jobb edzők, játékosok vannak a magyar bajnokságban. Láttam, milyen szépen szerepelt a magyar válogatott az Eb-n, hogy a Videoton milyen közel volt az Európa Liga-csoportkörhöz, hogy a Ferencvárosnak is jó csapata van, az Újpestnek is, sok fiatallal, de a Puskás Akadémiánál épülő projekt is ígéretesnek tűnik, úgyhogy jó dolgok történnek most itt.

Már nem a pénz, nem az anyagiak számítanak elsősorban, hanem sokkal inkább a szakmai okok, ezek alapján fogok majd dönteni.

DUDÁS GÁBOR

The post “Már nem a pénz számít” – végleg visszatér az NB I-be a Vidi és az Újpest kiszemeltje appeared first on csakfoci.hu .

Tovább olvasom

Vélemény, hozzászólás?