Meglepetés az NB I-ben: Hazai pályáján szenvedett történelmi vereséget az Újpest

Újpest – Puskás Akadémia 1-3 (Novothny 71. ill. Diallo 22., Knezevic 49.-büntetőből, 53.)

Két győzelemmel a háta mögött, előzési eséllyel érkezett a Puskás Akadémia a Szusza Ferenc Stadionba az NB I 8. fordulójában. A lila-fehérek zárt kapuk mögött voltak kénytelenek játszani, nem először a szezonban.

A forduló előtt jobban álló hazaiak a 22. percben hátrányba kerültek: Balogh Balázs beadása után Diallo fejelt Pajovic kapujába (0-1). A nem túl eseménydús mérkőzésen az újpestiek többet birtokolták a labdát, de kevés veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára.

Fordulás után megélénkült a játék: Knezevic a 49. minutumban büntetőből növelte a vendégek előnyét, majd Pajovic határozatlansága után megszerezte saját maga második, csapata harmadik gólját.

Az Újpest nem adta fel, Mohl kapufát lőtt, majd Simon jobb oldali centerezése után a csereként beállt Novothny szépített (1-3). Ezt követően már nem változott az eredmény, a vendégek Latifu révén még lőttek egy kapufát, végül azonban Pintér Attila együttese története első győzelmét aratta az Újpest FC ellen.

The post Meglepetés az NB I-ben: Hazai pályáján szenvedett történelmi vereséget az Újpest appeared first on csakfoci.hu .

Tovább olvasom

Vélemény, hozzászólás?