Újpest vs. Újpest: Mindenki perel már az új címer miatt

Az egyesület három pontban foglalta össze az eddigi jogi lépéseket:

1. Pert indítottunk az Újpest 1885 Futball Kft.-vel szemben személyiségi jogsértés megállapítása és jogkövetkezményeinek levonása érdekében. Az ügyben jogerős ítélet nem született, mivel az elsőfokú ítélet ellen Egyesületünk fellebbezést nyújtott be.

2. Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztünk 2017. szeptember 28-án az Újpest 1885 Futball Kft. törvényes működésének helyreállítása érdekében a címer jogellenes, a társasági szerződés pontjaival ellentétes megváltoztatása miatt. Egyelőre még a Cégbíróság nem hozott döntést.

3. Taggyűlés összehívását kezdeményeztük a címer megváltoztatása folytán kialakult jogellenes állapot rendezése érdekében, mely indítványunknak azonban az ügyvezető nem tett eleget, Egyesületünk pedig mivel 5%-nál alacsonyabb tulajdoni hányaddal rendelkezik, ebben a tárgykörben törvényességi felügyeleti eljárás útján sem tudja kikényszeríteni a taggyűlés összehívását.

Az Újpesti TE egyben jelezte, a fentieken túlmenően számos fórumon nyilvánvalóvá tette, hogy a címer megváltoztatásával nem ért egyet, az ellen tiltakozik, “azt rosszhiszemű, jogellenes, az újpesti közösség tradícióit súlyosan sértő döntésnek tartja”.

A védjegyhasználattal kapcsolatban a klub arról tájékoztatott, hogy 10 éves, határozott idejű védjegyhasználati szerződés van hatályban a címert is tartalmazó védjegy használatáról a klub és az Újpest 1885 Futball Kft. között.

“Egyesületünket az Újpest 1885 Futball Kft. soha nem kereste meg azzal, hogy a szerződés feltételeivel bármilyen aggálya lenne, soha nem kezdeményezett módosítást egyetlen rendelkezésével kapcsolatban sem” – áll a közleményben, amely azzal zárul, hogy az egyesület – bár a 3,25 százalékos üzletrész szűk mozgásteret jelent számára – “változatlanul mindent megtesz annak érdekében, hogy a történelmi címer visszaállításra kerüljön”.

Az újpesti egyesület szerint az érintett szurkolókat – akik a cégbírósághoz fordultak – több alakalommal meghívták a témával kapcsolatos tájékoztatóra, “de ott a levél írója nem jelent meg, így nem tudhatott az általunk tett intézkedésekről”.

Az Újpest FC július 3-án mutatta be az új címert, a futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott tervezet között.

A szurkolók tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit – Gyarmati Eszter akkori ügyvezetőt és Roderick Duchatelet tulajdonost -, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben “jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját”.

Duchatelet július 20-án sajtótájékoztatón kijelentette, nincs visszaút, marad a lila-fehérek új címere. Hozzátette, a klub fejlődése, a brand, illetve a logóhasználati jog miatt volt szükség a változtatásra. (MTI)

The post Újpest vs. Újpest: Mindenki perel már az új címer miatt appeared first on csakfoci.hu .

Tovább olvasom

Vélemény, hozzászólás?