Vignjevic: “Erre számítottunk” – tavaszra beindulhatnak az Újpest igazolásai

Nebojsa Vignjevic vezetőedző értékelte az 5. hellyel zárult őszi idényt az Újpest FC hivatalos oldalán.

Voltak jó és rossz periódusaink, de erre számítottunk. A bajnoki év elején 14 új játékossal bővültünk, így nem tudtuk, hogy pontosan mire számítsunk. Biztosak voltunk benne, hogy játékosainkban van potenciál, de ugyanakkor nagyon fontos volt, hogy csapatot csináljunk, amihez idő kell. Jól kezdtük az idényt, jól futballoztunk, de úgy gondolom, nem gyűjtöttünk elég pontot. Átéltünk néhány krízishelyzetet, de a legfontosabb, hogy a végére megmutattuk, hogy többre vagyunk képesek. Ez a félszezon furcsa hangulatban telt, de végül jó helyről várhatjuk a tavaszi idényt. (…) A kupában az összecsapásainkat alacsonyabb osztályú együttesekkel játszottuk, így ezek a találkozók könnyűek voltak számunkra.

A bajnokságban a legjobb a három egymást követő győzelmünk volt, főleg a Honvéd elleni siker, hiszen a kispestiek jelenleg eggyel jobb pozícióban is vannak a tabellán, mint mi. Szintén szép emlék, hogy kétszer is visszajöttünk 2-0 után, ami egyáltalán nem volt egyszerű. A legrosszabb az volt, amikor az utolsó pillanatokban vesztettünk pontokat a Ferencvárossal és a Videotonnal szemben, illetve az első játékrészben mutatott teljesítményünk a Balmazújváros és a Puskás Akadémia ellen.

Ahogy az elején is mondtam, az elejétől kezdve voltak jó és rossz periódusaink, az ehhez kapcsolódó érzéseim is hasonlóak voltak – nyilatkozta az ujpestfc.hu -nak.

A nyáron 14 játékossal erősítő lilák trénere szerint a 3-4. helyért lehetnek majd versenyben tavasszal.

Folytatjuk a harcunkat, hogy minél előkelőbb helyen végezzünk a bajnoki tabellán. Nem az első helyért küzdünk, mert nem vagyunk abban a helyzetben. A harmadik, negyedik hely lehet ideális számunkra. Úgy gondolom, ezt új erőkkel tudjuk elérni, valamint jobban meg kell ismerni a játékosainkat, hogy mire képesek és mire nem. Nagyon fontos tényező volt, hogy néhány labdarúgó nem velünk kezdte meg a felkészülést a bajnokságra, és emiatt nem voltak fizikálisan teljesen felkészülve a startra. Ezen felül többen nem játszottak sokat a korábbi klubjaikban. Úgy látom, ők a következő félévben többet mutatnak majd a pályán, mivel most már a téli felkészülés legelejétől velünk lesznek, így az ő teljesítményük és a csapaté is jobb lesz.

Ami a téli igazolásokat illeti, Vignjevic terve megvan arra, hány játékost vigyen a Megyeri útra.

Szeretnénk minden vonalon erősíteni, a védelmet, a középpályát és a csatársort is. Konkrét nevek még nincsenek a tarsolyomban, mivel a szezon közepén a klubok nem akarják elengedni a labdarúgóikat, így a téli időszak elég komplikált. Azon dolgozunk, hogy olyan játékosokat találjunk, akik az igazi különbséget jelenthetik, ez azonban nem lesz egyszerű. Olyanokat keresünk, akik több ötletet adhatnak a játékunknak a középpályán, de a védelmet is erősíteni akarjuk. Összességében 2-3 játékos is elég lehet, ha megtaláljuk őket, akkor ez az együttes sokkal jobb lehet

– tette hozzá.

The post Vignjevic: “Erre számítottunk” – tavaszra beindulhatnak az Újpest igazolásai appeared first on csakfoci.hu .

Tovább olvasom

Tovább olvasom