NB I: Nem kell megerősíteni az Újpestet

– A héten már keményen belekezdtünk a munkába, ugyan még nagyon az elején járunk, de már most kezdem érezni magamon, hogy hamar elfáradok – ami egy hosszabb kihagyás, pihenő után teljesen normális, hiszen a felkészülés arról szól, hogy minél több futás és fizikai feladat legyen benne. Most tudjuk megalapozni az egész félévi szezonra az erőnlétünket, hogy tavasszal minél jobb állapotban legyünk – mondta a játékos az ujpestfc.hu -nak.

Zsótér szerint nem kell erősíteniük.

 – Minden posztra két jó játékosunk van, így nem gondolom, hogy erősíteni kellene. Például Kovács Zoli most szerződött el Zalaegerszegre, ő is nagyon sokat tett bele a közös munkába itt Újpesten. Posztját Banai Dávid helyettesítheti, aki ugyancsak remekül végzi feladatát.

Az Újpest az őszi szezon után 26 ponttal az 5. helyen áll.

 

 

The post NB I: Nem kell megerősíteni az Újpestet appeared first on csakfoci.hu .

NB I: „Ilyen négy éve nem volt Újpesten” – Vignjevics is meglepődött

Kilátogattunk a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC edzésére a Szusza Ferenc Stadionba. Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel beszélgettünk, aki elmondta: négy éve nem történt olyan a csapatánál, mint most. Beszélt arról is, miért könnyebb külföldi játékost igazolni, mint magyart, illetve elárulta, mikor lesz meg a másodedzője.

Tovább olvasom