Az elmúlt napokban több aggódó kommentet és emailt kaptunk, hogy mi lesz az oldallal. Ezúton szeretnénk titeket megnyugtatni, hogy közel sincs vége a HajráLilák.hu-nak, nem szűnünk meg, mindössze arról van szó, hogy nagy változások előtt állunk. Hamarosan új lendülettel, új elképzelésekkel és megújuló szerkesztőséggel vágunk bele ismét a munkába! Addig is kérjük a türelmeteket! 

Simon: "nem szabad lebecsülnünk a Lombardot"

Simon Krisztián szerint nem szabad lebecsülni  a Lombardot. Szélső játékosunk  az nb1.hu-nak adott nyilatkozatott, a Pécs elleni mutatott játék benne van a csapatban, és a papírforma is mellettünk szól. Így tehát hasonló helyzetkihasználással ismét értékes pontokat szerezhetnénk.

Lázár Bence: Bizakodóan nézek a jövőbe

A Debrecen elleni bajnokin szenvedett vállsérülést Lázár Bence. Műtéti beavatkozásra szerencsére nem volt szükség, a 22 éves támadó már az esetet követő első naptól kezdve keményen dolgozik a visszatérésén.

Erős Ronald: "lila-fehérben szerettem volna bemutatkozni"

 A 20 éves középpályás végül a PMFC elleni hazai mérkőzésen megkapta a lehetőséget Marc Lelièvre-től, így a hosszabbítással együtt több mint tíz percet tölthetett a pályán első NB I-es mérkőzésén.

Filip Sztaniszavljevicset hétfőn megműtötték

A Pécs elleni már nem tudott pályára lépni Filip Sztaniszavljevics, aki sajnos nem csak kisebb sérülés szenvedett. 25 esztendős védekező középpályást hétfőn dr. Szűcs Attila műtötte, aki szerint a beavatkozás komplikációk nélkül zajlott. Mintegy hat hónap kihagyással kell számolnunk a műtétet követően.

Újpest-Pécs 4-2

 4-2-re győztük le a Megyeri úton a PMFC-Matiast az OTP Bank Liga 24. fordulójának pénteki második esti mérkőzésén. Kabát Péter már a 2. percben eredményes volt  egy szép  megoldáskövetően, majd szintén ő 11-esből lőtt gólt. ( Kabát százados lett az élvonalban.) A 19. percben Moraes 3 méterről az üres kapuba passzolta a labdát, így háromgólosra nőtt a különbség. A fordulást követően is folytatódott a nyílt küzdelem. 79. percben Dusan Vasziljevics fejelt gólt Kabát szögletét követően. 

Kecskemét-Újpest: Kéne már győzni Kecskeméten is!

Az Újpest és a Kecskemét NB I-es párharcának múltja egészen 2008. augusztus 30-ig nyúlik vissza, hiszen ekkor játszotta a két csapat első bajnoki összecsapását, előtte még csak kupameccsen sem kerültünk össze a vidéki lila-fehérekkel. Eddig összesen kilencszer csapott össze egymással a két gárda, 5 Újpest-győzelem (mind a Megyeri úton), 2 döntetlen és 2 KTE-siker a mérleg.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára

B csapat

Ness Hungary NB II Keleti csoport 26. fordulójában Cegléden lépett pályára B csapatunk, ahol egygólos vereséget szenvedett el. Az első félidőben egy kezezés miatt megítélt, Koncz révén értékesített büntetővel eldöntötte a három pont sorsát a hazai pályán szereplő Cegléd az Újpest FC B ellen.

Exkluzív interjúk

Kabát Péter két hete, a Videoton elleni mérkőzésen piros lapot kapott, ám szerencsére csak egy meccses eltiltással büntették, így mindössze a Paks elleni bajnokit kellett kihagynia, holnap, a Ferencváros elleni derbin ismét csatasorba állítható. A rutinos támadót a derbiről faggattuk.

Egyéb szakosztályaink

Teljes magyar siker született a tornászok dohai világkupa-viadalán, az olimpiai bajnok Berki Krisztián megnyerte a lólengést, Hidvégi Vid pedig a harmadik helyen végzett.