Az Egri FC tájékoztatása alapján a vendégbelépők 14:30 órától vásárolhatóak meg a váci stadion vendégpénztárában, egységes, 1200 forintos áron.

Rajczi Péter: Kissé fásultak voltunk, de Tisza Tibi gólja mindent kárpótol!

Bár nyert az Újpest a Siófok ellen, az előzetes várakozásokkal szemben, igen csak megizzadt. Aczél Zoltán csapata, végig méltó ellenfélnek bizonyult, ráadásul a kialakított helyzetek számában is közel úgy teljesítettek, mint a lilák. A két csapat közti különbség a támadó sorban mutatkozott meg. Rajczi Péter és Tisza Tibor egy-egy góllal vette ki részét a sikerből. Rajczi az ujpestfc.hu-nak és az nb1.hu-nak is nyilatkozott a találkozó kapcsán.

A Soproni Liga 18. fordulójának teljes eredménysora

A Soproni Liga 2009-es első teljes fordulójában, a 18.-ban négy hazai győzelem és két vendég siker mellett két döntetlen eredmény született. A bajnokság egyre kezd leszűkülni kétesélyesre, hiszen míg a Debrecen és az Újpest nyert, a Vasas veszített. Ugyanez a helyzet a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelemben, hiszen a Siófok és a REAC újabb vereségével immár 12 pontra került a bentmaradó helyektől A játéknapra a gyenge színvonalú mérkőzések, a kevés gól és a rengeteg piros lap volt a jellemző. Kilenc együttes nem tudott ellenfele hálójába találni, s ugyanennyi kiállítás is volt a hétvégén. A forduló válogatottjába egyetlen újpestiként a remek kapásgólt rúgó és gólpasszt adó Tisza Tibor került be.

Tisza Tibor: Fantasztikus közönség előtt léphettünk pályára

Tisza Tibor remek teljesítménnyt nyújtott szombaton a Siófok ellen: adott egy gólpasszt Rajczi Péternek, majd Simek Péter beadásából remekbeszabott kapásgóllal örvendeztette meg a szurkolókat. A támadó az ujpestfc.hu-nak nyilatkozott.

Újpest FC B – Tiszafüred 3:0

Ismét nyert az Újpest FC B. A „lila fakó” a Tiszafüredet fogadta, az NB3–as bajnokság első tavaszi fordulójában, s megérdemelt sikert aratott. Az első fővárosi gólt, Frank Richárd szerezte a 44. percben, így a szünetre már egy gólos előnyben vonulhattak Víg Péter tanítványai. A második játékrész sem hozott túl sok meglepetést, a kiesés elöl menekülő vendégek az 59. percben ismét kapituláltak. Ez alkalommal, a középpályás Mihalecz vette be, a Tiszafüred kapuját. Végül a meccs hajrájában, Szabó Bence állította be a 3:0–ás végeredményt. Sikerével, 16 mérkőzés után, továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot az Újpest tartalék csapata, s minden esélye megvan a másodosztályba jutáshoz.

Két klasszis támadó, két gól!

NB1, 18. forduló: Megnehezítette a kiesőjelölt, az Újpest dolgát, de a lilák két remekbe szabot góllal, behúzták a három pontot.
A Siófok fővárosi vendégjátéka nem kecsegtetett túl sok jóval Aczél Zoltánéknak. Az Újpest a bajnokság egyik fő esélyeseként fogadhatta hazai pályán, a kiesés elől menekülő Balaton partiakat. Ez országos egyes!- gondolta mindenki. Pedig a meglepetés a levegőben lógott… A kilencven perc alatt a két fél közt, csak két klasszis megoldás döntött.

Újpest-Siófok 2-0

A Soproni Liga 18. fordulójában Szentes Lázár együttese az egyik kiesőjelöltet, a Siófokot látta vendégül a Szusza Ferenc Stadionban 4667 néző előtt. Az első félidő nem hozott igazán gólratörő és harcos játékot, mindkét együttes pontatlanul és bizonytalanul játszott. A fordulás után azonban felélénkült a játék, s főleg a hazaiak voltak kezdeményezőbbek, akik Rajczi Péter lesipuskás találatával az 52. minutumban megszerezték a vezetést. Ezután kicsit megint visszavettek a csapatok, főleg a lilák, s a vendég balaton-partiaknak előtt is adódott egy-két helyzet, ám nem tudták azokat gólra váltani. Az utolsó minutumban aztán Simek Péter robogott el a jobb oldalon, beadását pedig Tisza kapásból a kapu bal oldalába bombázta, így megérdemelten tartotta otthon a három pontot az Újpest, s továbbra is tapad a csapat a Lokira.

Újpest-Siófok: Kezdőcsapatok

Szentes Lázár: Harcos ellenfél következik.
A Siófokot fogadja az Újpest FC, a Soproni liga 18. fordulójában, Szombaton este 18 órától. Szentes Lázár, a fővárosiak edzője a Pénteki utolsó edzés után hirdetett keretet, melybe bekerült a friss szerzemény Tony Stokes, s a Kaposvár ellen megsérült Kabát Péter is. Ráadásul mindkét játékosra kezdőként számít a mester, ugyanakkor Mario Bozics eltiltása, valamint sérülése miatt, a kispadra sem ülhet le. Ám Szentes Lázár problémái eltörpülnek Aczél Zoltánéi mellett, ugyanis csapatában Forgács mellett László, Bojtor s Eugene is sérüléssel bajlódik, utóbbi viszont, ha a szükség úgy hozza, csereként bevethető a Balaton partiaknál.  

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára

B csapat

Ness Hungary NB II Keleti csoport 26. fordulójában Cegléden lépett pályára B csapatunk, ahol egygólos vereséget szenvedett el. Az első félidőben egy kezezés miatt megítélt, Koncz révén értékesített büntetővel eldöntötte a három pont sorsát a hazai pályán szereplő Cegléd az Újpest FC B ellen.

Exkluzív interjúk

Kabát Péter két hete, a Videoton elleni mérkőzésen piros lapot kapott, ám szerencsére csak egy meccses eltiltással büntették, így mindössze a Paks elleni bajnokit kellett kihagynia, holnap, a Ferencváros elleni derbin ismét csatasorba állítható. A rutinos támadót a derbiről faggattuk.

Szurkolói blog

A Chelsea nyerte meg az idei 2013-as Európa-Ligát, miután a sorozat döntőjében 2–1-re győzött a Benfica ellen. A gól nélküli első félidőt követően a londoniak szereztek vezetést, a lisszaboniak büntetőből egalizáltak, a győztes találatot Braniszlav Ivanovics szerezte a ráadás perceiben.... Jobban kezdte a mérkőzést a Benfica, az első negyedórában többször is csak szerencsével úszta meg a Chelsea, hogy ne kerüljön hátrányba. Az első fél óra vége felé közeledve egyre kiegyensúlyozottabb lett a mérkőzés, de egyre unalmasabb is.

Egyéb szakosztályaink

Teljes magyar siker született a tornászok dohai világkupa-viadalán, az olimpiai bajnok Berki Krisztián megnyerte a lólengést, Hidvégi Vid pedig a harmadik helyen végzett.