Ismét megnyílt a pletykafészek!

2012 May 28, 13:53 / Lilafeher / Rovat: "Kulisszák" mögött

Talán rég nem vártuk ennyire az előttünk álló átigazolási szezont. Roderick Duchatelet ígerete szerint új vezetőedző és számos olyan játékos érkezik a klubhoz a nyáron, akik a kezdőcsapat meghatározó tagjai lehetnek. A találgatások már jópár hete elkezdődtek, mi pedig ezeket próbáljuk meg csokorba szedni.

Szerintetek hol van szüksége erősítésre a csapatnak? Kiket igazolnál? Vitassuk meg az átigazolásokat és a pletykákat együtt!

Ismét megnyílt a pletykafészek, cikkünk folyamatosan frissül a transzferidőszak alatt! Várjuk hozzászólásaitokat!

Augusztus 31.: Takács Zoltán az MTK-nál edz.

Nagy Patrik a Kecskemétnél folytatja pályafutását.

Augusztus 29.: Nyolc játékos távozhat.

Augusztus 13.: A Nemzeti Sport szerint a nyáron szerettük volna szerződtetni a Paks védőjét, Éger Lászlót, ám az üzlet nem jött létre.

Lázok Jánost szerettük volna szerződtetni.

Július 30.: Alessandro Iandoli Újpestre tart?

Július 24.: A klubtól távozó Dvorschák Gábor nem lesz a Haladás játékosa. A védőt jelenleg a német negyedosztályú Carl-Zeiss Jena teszteli.

Július 23.: Rajczit a Siófok is vinné.

Július 19.: Roderick Duchatelet az ankéton elmondta, a héten három érkező bejelentése várható, majd az átigazolási szezon végéig további kettő. Az egyik érkező Jarmo Ahjupera lehet.

Július 18.: A Le Soir nevű belga lap szerint a Standard Liége-től távozó, 34 éves Karim Belhocine neve is felmerült lehetséges újpesti igazolásként, de a 187 centi magas védekező középpályás végül a helyi másodosztályú Waasland-Beverenhez igazolt. (pepsifoci.hu)

Július 17: Öt játékost tesztel az edzői stáb.

19 éves belga védő jöhet kölcsönbe, Koen Daerden nem valószínű.

Július 16.: "Lejárt a szerződésem Újpesten, és végül nem hosszabbítottunk. A válás tulajdonképpen közös megegyezéssel történt. Magyarországról volt egy-két megkeresésem, valamint szó volt külföldi lehetőségről is, most azonban a szombathelyiek ajánlata az elsődleges számomra. Jelenleg a Halira koncentrálok" - mondta Dvorschák Gábor.

Három játékost tesztel az Újpest

Július 12.: Luciano Dompig a Megyeri útra tart?

Egerszegi és Fodor Siófokra kerülnek kölcsönbe.

Július 8.: "Két hete felhívtak az Újpest vezetői, és azt kérdezték, lenne-e kedvem a Megyeri úton futballozni? Megtisztelő volt az ajánlat, és komolyan elgondolkodtam rajta. Ha nem jön közbe a Beerschot invitálása, szinte biztos, hogy most lila-fehér dresszben futkorászok a negyvenfokos Budapesten" - mondta Bodor Boldizsár a Nemzeti Sportnak.

Július 6.: Kiss Zoltán és Bognár István Mezőkövesden folytatják pályafutásukat.

Július 4.:  A Topliga szerint Takácsot több élvonalbeli klub is vinné.

Egy olasz lap megerősítette, hogy Feczesin Róbert Újpestre szerződhet.

"Tudok az Újpest érdeklődéséről, ami roppant jólesik. Először a két klubnak kell megegyeznie, csak aztán kerülök én a képbe. Még senki sem szólt, hogy tárgyalhatok a fővárosi csapattal, vagyis még nem született meg a megállapodás" - mondta Balogh Béla a Nemzeti Sportnak.

Július 3.: A Kecskemétnek nem elég 15 millió Balogh Béláért.

Július 1.: Rajczit itthonról és Európán kívülről is keresik.

Június 27.: Klement Tibor: "Egyszer találkoztam az Újpest belga tulajdonosával, elmondtuk egymásnak az álláspontunkat, de több egyelőre nem történt Ahjupera ügyében"

Július 26.: Sajtótájékoztató keretében bemutatták klubunk két új szerzeményét, Grégroy Christet és Bavon Tshibuabuát.

Június 25.: Egy 20 éves afrikai csatár is részt vett az első edzésen, érkezését szintén holnap jelenthetik be.

Június 22.: Véber is hívja Rajczit.

Nagy Dániel nem akart hazajönni.

Június 18.: Lipták Zoltán Győrben folytatja pályafutását.

Június 14.: Ahjupera visszatérhet?

Június 13.: A belga és holland élvonalból is érkezhet erősítés.

Bodorral már tárgyal a tulajdonos.

Francia középpályás érkezhet a Sint Truidentől.

Liptákot Oroszországból is keresik, de a Diósgyőr és a Győr is szerződtetné.

Június 12.: A Köln is szerződtetné Lipták Zoltánt.

A lengyel bajnok vinné Liptákot.

Június 8.: Bodor, Feczesin, Vass, Gosztonyi, Lencse, Vaskó?

Június 7.: Az új vezetőedző fia, Koen Daerden lehet az Újpest első igazolt játékosa. A 30 éves, 9-szeres belga válogatott játékos baloldali középpályás, legutóbbi klubja a St. Truiden. 

Június 3.: A pepifoci szerint Tajthy Siófokra, Popovics Kecskemétre kerülhet.

Június 2.: Katona Máté érkezhet a Vasastól?

Hrepka Ádám ismét kiszemelt?

Kovács Istvánt szerződtetnénk, de a Vidi nem engedi.

Május 30.: Információk szerint a 32 esztendős Steven Vanharen lesz klubunk új erőnléti edzője. A belga szakember korábban a Sint-Truiden csapatánál dolgozott.

Balogh Béla érkezhet?

Május 29.: Jos Daerden szerint van rá esély, hogy Újpestre költözzön.

Szolnokon jövőre is az NB1-be jutás a cél. Az Újpest két játékosával, Magos Mátyással és Fodor Marcellel szeretnének erősíteni.

Egyre biztosabb, hogy Rajczi Péter távozik.

Május 28.: A Nemzeti Sport szerint Dvorschák, Tajthy, Kiss és Fodor távoznak, Rajczi és Balajcza sorsa kérdéses.

A Nemzeti Sport információi szerint Joseph Daerden lehet a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC új vezetőedzője.

Május 23.: Lencse ismét célkeresztben? 

Május 21.: Lipták a nyáron ingyen távozhat külföldre?

Május 20.: Elek megint kiszemelt?

Május 17.: Szivics: "Szerintem nem én leszek az edző"

Hozzászólások

loskaz képe
loskaz - 2012 Jun 26, 08:26

Az Újpest 127 éves történetének sikerkorszakait a technikás játék és kiemelkedő tudású, zseniális játékosok jellemezték. A mai labdarúgásban kevés babér terem a fafaragóknak, egy idő után akkor is kiállítják, ha véletlenül nem csináltak semmit-lásd Rajczit. A nemzetközi tornák tanulsága szerint a jelen és a jövő a sokoldalú, technikás focistáké, csatár is védekezik, hátvéd is támad. Özil, Xavi, Messi, Schweinsteiger, Pirlo, Gerrard -melyikük éri el a 185cm-t és a 85 kilót? A hagyományainkhoz méltó tudású, mentalitású edzőre-játékosokra és csapatra van szükségünk, nem önjelölt terminátorokra.

Hajrá Lilák!

Futball edző képe
Futball edző - 2012 Jun 22, 14:16

Szevasztok új vagyok!
Véleményem szerint Ahjupera mindenféleképpen kell! Valamint kellene igazolni egy alsóbb osztályú kőkemény Nigel de Jongot, vagy Gattusot azzal a különbséggel, hogy legalább 190-210 cm között legyen és legalább legyen 85-90 kiló. Tökéletesen megszűrné az ellenfelet (szó szerint). Nem kell nagy futball tudás csak passzolni és labdát átvenni tudjon, majd a többiek szerveznek ő csak "aprít"!
Ilyenből kellene 2-3 a kiállítások miatt, mert a feladata a lokista, vidista, etos és fradista emberek megállítása kőkeményen taccsra téve (ezt még angliában tanultam, hogy legalább egy ilyen ember kell!!!), ha lehet sérülést okozva, úgy hogy a kamerák ne lássák (a bírónak pedig úgyse tűnik fel lásd: csicska bajzát jó pár éve medgyesivel szemben...)
Remélem megfogadják a tanácsom!
HAJRÁ LILÁK!!!!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sipos_Jen%C5%91
Egy-két információ rólam.

Atilka képe
Atilka - 2012 Jun 22, 22:49

Elolvastam a wikit!
Remélem Újpestre is mint megfigyelő érkeztél, nincs szükség alattomos és aljas emberekre, a többségnek Rajczi elég volt, pedig "csak" egy csatár volt és nem aprított, "csak" néha ütött egy könyököst...
Neked jó helyed lenne a Fegyencvárosnál vagy Győrben, ott mindig voltak favágók...

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

Futball edző képe
Futball edző - 2012 Jun 23, 17:22

Az a baj, hogy nézz körbe nemcsak az itthoni csapatoknál, hanem szerte Európában is (klubok, válogatottak), ahol található legalább egy ilyen kaliberű játékos. A mai futballban már nem tudsz megélni 175 cm-mel, (csak ha őstehetség vagy) mert a 185-190cm-es védők és közép-középpályások maguk 80-85 kilójukkal taccsra tesznek könnyedén és sajnos észrevétlenül...
Természetesen nem azzal a szándékkal küldeném a pályára, hogy "akkor most a Coulibalyt törd be", de egy két ilyen megmozdulás még a véletlen szintjén is megtörténne.
A másik dolog pedig az, hogy gondolj bele egy az NBII-ből felkerülő játékos (aki hasonló mentalítású mint Erős Karcsi, vagy Véber Gyuri), mekkora elszántsággal játszana a pályán, és minden eszközzel megállítaná az ellenfelet, ha az előnybe kerül hozzá képest, mert örül, hogy felkerült egy ekkora csapathoz, mint a miénk!
Újpestre nem munkaként érkeztem, hanem szurkolóként.
HAJRÁ LILÁK!!!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sipos_Jen%C5%91
Egy-két információ rólam.

btm képe
btm - 2012 Jun 22, 15:59

Futball edző!
Én azért azt nem szeretném, hogy egy játékosunk olyan szellemben menjen ki a pályára, hogy "akár sérülést is okozva" akadályozza meg az ellenfelet a támadásban. Ha tényleg labdarúgó edző vagy, akkor szerintem nagy felelőtlenség ilyesmire buzdítani bárkit. Függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Alapozzunk arra, hogy ők is sportemberek, és elsősorban emberek.
Hajrá Lilák!

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
http://www.szurkolnijo.hu/

Dave képe
Dave - 2012 Jun 19, 17:02

Tromy bújj már el! Ez már vagy a 6. hozzászolásod, mindegyikben kb ugyan az áll. Légyszíves kímélj meg a 7.-től, mert már nagyon idegesít. Tudom, hogy ki akarod írni a bajaidat, mint mindenki más, de legalább ne ugyanazt írd mindig. És a tartalomról ami benne van, arról inkább nem is beszélek.

Tromy - 2012 Jun 19, 16:34

A lehetséges új játékosokkal nagyon boldog lennék, de egyáltalán nem könnyű, találni – meglelni olyan játékosokat, akik a tökéletesek, de ha hosszú távra tervezünk, és komoly céljaink vannak, akkor Én az alábbi kezdővel és kerettel képzelem el az új évadot - pénz beszél, a kutya ugat -, de Rodi semmibe vesz bennünket... szép magyar kifejezéssel lilátlanit...

Dibusz Dénes

Rodenbücher I. Sütő L. Vass Á. Vadnai D. - ez eddig cca. 1,oo - 1,2 mió EUR

Dudás Á. Szabó Ádám, Balogh Balázs - 500.000 EUR

Simon K. Tischler P. Kovács D. - 150.000 EUR max. összesen 2.oo mio EURO

Keret: Banai D. Szokol Zs. Electo W. Nagy Patrik, Egerszegi T. Bognár I. Lázár B. Balajti Á. Zamostnyi B. Horváth R.

És magyaroknak nem egy jött - ment, kiebrudalt Belgának, Franciának, Hollandnak ne legyen az ÚLPEST Arsenal!...

De, amint látom Rodi kutyába se vesz bennünket - szurkolókat!

Nekünk nem sztárok kellenek - szorgalmas zongora cipelők, olyan játékosok, akik első ránézésre - megállapítható, hogy nagy játékos lesz belőle - és ennél olcsóbban bajnok csapatot nem tudunk vásárolni - a padon lévők, maradottak - vagy bízonyitanak vagy nem...

Aljupera - 400.000 EUR ezért egy egész védelmet tudunk vásárolni, és tovább nem folytatom, hogy Elek Á. Kovács I. Lencse L. Böde D. - hol van akkor a védelem, a két szűrő stb. stb.

No Én csak ennyit kívántam megjegyezni, ez is egy vélemény!

Hajrá Lilák és 1962 - óta csak az Újpest!...

Tromy - 2012 Jun 20, 08:21

T. Szurkoló Társam!

Kíváncsi lennék rá!...

Más!... Én a véleményemet nem változtatom, mint abban sem, hogy nekünk a Véber - Várhidi - Matthaus lett volna a jó megoldás és a csapat szempontjából is...

Én Újpesti csapatot akarok és nem bevásárló központot!...

És nem utolsó sorban a realitásokat - mi mennyibe kerül és a csapat szempontjából - milyen eredményt lehet elérni!...

Én csak azt szeretném, hogy a szurkolók jól érezzék magukat a lelátón, a játékosok magukat a pályán...

loskaz képe
loskaz - 2012 Jun 18, 14:06

Böde, Lencse, Ahjupera, Elek, Balogh, Lipták elúsztak. Nem vagyunk perspektíva a vidéki sztárcsapatok mellett. Ennyit a magyarosításról, kezdhetünk szétnézni az e-bayen, középszerű európai bajnokságok másodosztályú játékostemetőiben.

szabolcsiviola - 2012 Jun 14, 14:53

Azt azért lehet látni, hogy a tulaj komolyan gondolja az erősítést és nem szarral gurigázik. Oké-oké, hogy még senkit sem vettünk és nem tudjuk mi lesz a vége, de én már jó jelnek tekintem azt is, hogy komoly nevekben gondolkodnak és nem perememberekben mint az utóbbi két évben.

Dave képe
Dave - 2012 Jun 14, 13:58

Jarmo jó lenne előre. Magas, erős játékos. Ő lenne az a csatár, akire rá lehet ívelni a labdát. Remek bal lába van, ezt már bizonyította nálunk is. Szerintem nem is olyan drága, a Győrnek nem hiszem, hogy olyan nagy szüksége lenne rá...Hajrá!!

Viola Érd Ófalu képe
Viola Érd Ófalu - 2012 Jun 13, 19:14

Sajnos akiket meg eddig kinéztünk épkézlábnak mondható játékosoknak máshol is felmerült a nevük, és akár pl.: egy Pécs is nagyobb perspektíva manapság, mint mi. A múltból és a jó szurkoló táborból sem tudunk megélni. A fradisták meg mi egy kissé elvagyunk tévedve, hogy a szurkoló tábor egy játékos számára jelenthet valamit is itt Magyarországon...
Csak elég a Hefflerre gondolni, aki már lila mezben pózolt a hivatalos honlapon, azt másnapra meg meggondolta magát, és inkább maradt az ezer fős paksi libalegelőn.

Egy nyugati ligában játszónak meg balkán vagyunk azért nem jön. Az új edző is azt nyilatkozta először, hogy felméri, hogy milyen lehet itt élni. El kell telnie pár évnek úgy, hogy elterjed a híre, hogy itt nálunk rendesen jön a fizú, stb, és akkor akár egy magyar szinten jónak mondott játékos is hozzánk akar jönni, de addig nekünk nem lesz egyszerű normális játékosokat szerezni.

Dave képe
Dave - 2012 Jun 13, 21:25

Sajnos igazad van! Várjuk a csodát a piacon, elhisszük, hogy van esélyünk egy Vass Ádit, egy Feczesint, egy Bödét, vagy egy Lencsét leigazolni. De mi okuk lenne ideigazolni? Nem szívesen jönnének külföldről, vagy nb1 elitjéhez tartozó csapatból ide. Én már a Liptákon meg a Vaszkén is meglepődtem. Csak a pénzéhes kurvák jönnének magas szintről ide. Mert a fizetés meg a szurkolók, ami még motiválhat egy játékost abban hogy ide szerződjön.

Viola Érd Ófalu képe
Viola Érd Ófalu - 2012 Jun 13, 19:00

Nem látok be a háttérbe, de szerintem ezek az átigazolások nem is a játékosoknak fontos (jó nekik is az: esetleg több a fizu, vagy esetleg a több játék miatt), hanem a drága menedzsereké. Neki az a jó, ha minden évben vált, így van neki (ilyen, vagy olyan) jutalék! Szóval ezért érdeke a Liptákot mindegy hova elküldeni, mert akkor van juss. Ha maradna, ami lehet a játékos szempontjából jobb lenne, neki annyira nem bussiness.
Ezt csak abból szűröm le, hogy ha nem jön össze a külföld, akkor Győr, vagy Diósgyőrbe megy, annak ellenére, hogy sztem itt is kaphatna most egy kicsivel több pénzt, mint eddig.

Dave képe
Dave - 2012 Jun 13, 16:08

Ez a francia középpályás mind két oldalon bevethető. Nem jönne rosszul,mert a széljátékunk nem valami ütős. Az edző fia meg nemhinném hogy jó ötlet. Ezek az edző-fia egy csapatban dolgok nem mindig sülnek el jól...Kíváncsi lennék, hogy gyenge játéka után Jóska papa, hogy fogja letenni a padra csemetéjét...Liptákot meg nagy luxus ingyen elengedni, de ha nincs más lehetőség akkor el kell engedni. Ő is szívesen igazolna külföldre.

szabolcsiviola - 2012 Jun 08, 22:34

Vermest, Vasziljevicset miért hagytad ki még a keretből is? Szerintem ez nagy luxus, pláne, hogy beleírtál ilyeneket, hogy Szokol, Wilson, Kiss Z., Egerszegi, Magos, Balajti??? Hát szerintem rajtad kívül őket már mindenki elfelejtené?
Sütő, Szabó, Rodenbücher??? Ezt komolyan gondoltad, hogy velük visszük valamire?

Tromy - 2012 Jun 08, 12:32

Újpest régi fényében tündökölne!….
A lehetséges új játékosokkal nagyon boldog lennék, de egyáltalán nem könnyű, találni – meglelni olyan játékosokat, akik a tökéletesek, de ha hosszú távra tervezünk, és komoly céljaink vannak, akkor Én az alábbi kezdővel és kerettel képzelem el az új évadot:

Dibusz Dénes - ha Szabi elmegy...

Rodenbücher I. Lipták Z. és/vagy Sütő L. Vass Á. Völgyi D.

Dudás Á. Szabó Ádám, Balogh Balázs

Simon K. Balajti Á. Kovács D.

Keret: Banai D. Szokol Zs. Electo W. Nagy Patrik, Kis Z. Egerszegi T. Bognár I. Barczi, Magos M. Lázár B. Zamostnyi B. Horváth R.

Igazolások és kivásárlási árak cca.

Dibusz - 500.000 EUR
Rodenbücher - 300.000
Sütő - fegyelmi eljárás alatt?
Vass - ?
Völgyi - 300.000 EUR
Dudás - ?
Szabó Ádám - 150.000 EUR
Balajti - 150.000 EUR
Összesen: 1.400.000 EUR + 1.000.000 EUR - nem olcsó, de olcsóbb mint Böde, Lencse, Kovács I.

Dave képe
Dave - 2012 Jun 08, 14:16

Tromy még írjál ki egy 23. variácíót, mert ez eddig nem volt elég...

Atilka képe
Atilka - 2012 Jun 09, 18:53

Ráadásul amit leírt azzal a csapattal ki is esnénk...

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

loskaz képe
loskaz - 2012 Jun 05, 07:16

Lehet, hogy megköveztek, de az ex-újpesti Hajdú Norbert (Honvéd) és Pölöskey Péter (fagyika) is eladók, ők valóban erősítést jelentenének.

Hajrá Lilák!

btm képe
btm - 2012 Jun 06, 12:57

Hajdú Norbert megkörnyékezésével egyet tudnék érteni. Nekem már nagyon régóta hiányzik egy bal lábas játékos a középpályáról, védekező középpályásokkal pedig egyébként is rosszul állunk.
(Szívem szerint Stieber Zoltánt is haza csábítanám bal szélső középpályásnak, de ez nem a realitás. Még úgy sem, hogy ha a Mainz nem alapemberként számít rá.)
Az egész keretünkben általában kevés a bal lábas, bal oldali labdarúgó, úgyhogy Katona Máté is jöhetne a Vasasból. Most nyilván nem is lenne drága...
A csatársorba pedig egy mindkét lábát egyformán használni képes támadó! ;)
Hajrá Lilák!

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
http://www.szurkolnijo.hu/

Zsééé - 2012 Jun 04, 11:10

Én végig nézegettem az első illetve a másodosztályt.Tudom nem mindenki fog egyetérteni velem ,de úgysem mi döntünk és meglátásom/meglátásunk még lehet!A realitás talaján kell maradnunk sajnos,így előttem szólókkal egyet kell ,hogy értsek nem fogunk ,,nagyneveket"igazolni,hisz lehetetlen egy dudást,vagy korhutot kivásárolni! A középpályát és a csatár sort mindenképpen meg kell erősíteni ezt látja mindenki.ide szeretnék egy pár nevet felsorolni akik szerintem erősítést jelentenének és megszerezhetőek:Szakály D,(már írta itt is pár ember),Andorka Péter pécsről,Quintero pápáról,Perics a viditől(ő kettőt vágott nekünk)Farkas Balázs a lokitól,és nem utolsó sorban a már többször emlegetett Ahjupera!Szerintem a felsoroltak erősítést jelentenének,persze nem a bajnoki címre törnénk velük,de mindenképpen jobb helyezést érnénk el és nézhetőbb meccsket látnánk a Szuszában!Persze ezeket még a tulajdonos úr megspékelné egy-két tényleg jó belgával(nem proesmansokkal)!

forever - 2012 Jun 03, 11:50

Sajnos rossz előérzetem van,igaz az átigazolási szezon még csak most kezdődött,de sok jóra nem számítok.
Bödét a pepsi foci szerint már viszi a Fradi,Lencsét szerintem a Győr fogja vinni,Elek nem fog hozzánk jönni,Kovácsot nem azért vette meg a Vidi,hogy most eladja....mindenkiről lemaradunk.
Marad jövőre is az idei jó szereplésünk úgy néz ki :(
Remélem azért nem így lesz,és Rodi vesz egy pár épkézláb játékost.

Dave képe
Dave - 2012 May 29, 15:59

A vidi megmutatta,hogy szarból is lehet várat építeni. Ott voltak 6-7-ik helyen amikor dőlt a lé. Mindenki oda ment,mert nagyok voltak a tervek, fizut is megkapták rendesen. Első évben bajnokok lettek, most meg másodikok. Mi is ebben a hajóban evezünk,csak mélyebről indulunk. Jövőre annyira meg tudjuk erősíteni a csapatot, hogy idejön pár Vaszke szintű játékos. Az mondjuk elég lesz 5-6-odik helyre és onnan még egy két év és ott lehetünk mi is mert látják,hogy ebben a csapatban van potenciál, fanatikus szurkolók vannak stb.

Kereki - 2012 May 29, 13:03

Nagyon bírom az ilyen tervezgetősdiket. Mindenki felsorolja, hogy szerinte kit kellene megvenni. Az egy dolog, hogy van-e pénz egyáltalán vételre, de a nagyobb problémát abban látom, hogy fel sem merül senkiben, hogy a megnevezett játékos akar-e az Újpestbe jönni. Nevünk, tradiciónk van, de be kell látni, hogy most nem vagyunk egy vonzó csapat. Ha én most fociznék komoly szinten, és nem lennék nagy Újpest drukker, akkor tízszer is meggondolnám, hogy a lilákhoz igazoljak. Vagy vegyük például Lencsét, Bödét vagy Eleket. Most megy nekik a szekér, nyilván több helyről vannak ajánlataik, miért jönnének éppen Újpestre ? Több pénzt nem tudnak ajánlani nekik mint máshol, trófeák szerzése nem igazán jöhet szóba, annál inkább a kiesés, -tehát miért jönnének ?

loskaz képe
loskaz - 2012 May 30, 08:08

ahogy Záray és Vámosi énekelték. Jó olvasni ezeket a terveket. Az igazán használható játékosok, mint Elek, Böde, Gosztonyi, Dudás sokkal többe kerülnek, mint amennyit érnek és ha nem a saját csapatukban(amelyik nálunk jóval tehetősebb) gondolkodnak, az első félig-meddig értelmes külföldi ajánlatot fogadják el. Arról nem is beszélve, hogy némelyikük megfordult már "futottak még" kaliberű külföldi csapatnál és ott sem nyújtott feledhetetlent, akárcsak itthon. Nem hiszem, hogy Rodi ilyen összegekkel tervez dobálózni és komolyan bajnokcsapatról álmodna. A 2004-es csapatunk ilyen fajsúlyú emberekből lett összepakolva és az eredmény: nulla! Ha lennének használható játékosmegfigyelőink, lehetne elérhető, reális áron valódi tehetségeket igazolni, akiknek az Újpest perspektívát jelenthetne. A legjobb szakemberek is tévedhetnek, de ha 10 igazolásból 2 használható, az már felvet kérdéseket. Demizson Döme hiába mutogat a légiósokra, az ár-érték arányokat nem lehet nélkülük a földön tartani. Nem bűnbakokat kellene keresni, hanem a válogatási szempontokat, döntéseket, motivációs tényezőket kellene megalapozni kicsit több szakmai hozzáértéssel...

Hajrá Lilák!

pevige képe
pevige - 2012 May 29, 12:02

Quintero a pápából sem lenne rossz

lilaferfi - 2012 May 29, 11:58

A Rajczi távozásáról szóló hír pontosabban:
Rajczival közölték, hogy nem számítanak rá, ezért kereshet magának csapatot, amelynek el-, vagy kölcsönadnák.
Ha mégis maradni akarna, akkor a B csapatban kaphat csak helyet.

Azért az nem véletlen, hogy tavaly Mészölyék, idén meg a belgák mutatnak ajtót neki. Rajczi már nem az Újpestbe való, az ő ideje lejárt a Megyeri úton.

degraafschap - 2012 Jun 25, 17:56

A Kabát+Rajczi trió-nak vége! Holnap meglátjuk, hogy kik alkotják majd ezt a triót, vagy csak hébe-hóba lesz néhány ember és mindig mások alkotják a triót!!

Hajrá Újpest!

Atilka képe
Atilka - 2012 Jun 25, 22:55

Trió=3
Duó=2

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

Wiola képe
Wiola - 2012 May 29, 11:42

Ha belga tulajdonos teszi a pénzt a csapatba, akkor elsősorban köszönet jár érte.A foci üzlet.Nincs barátság és érzelmeskedés.A fél csapat kuka, és ez még finom arány.Aki Rajczit védi, tegye szívére a kezét és józan ésszel csináljon egy mérleget a teljesítményével kapcsolatban.(egy jó szezonja volt amikor gól király lett, pár fontos meccset eldöntött tény [bár csatár és ez a dolga], de nagy zsugáért ne alibizzen a pályán, 5 meccsenként rúg egy gólt nem vagyunk vele kisegítve, nem beszélve az állandó durvasága miatt, meccsek mentek el rajta) Meg kell illedelemesen köszöni neki és mehet isten hírével.Balajcza...sajnálnám, de ha az érte kapott pénzből tudunk venni +2 épkézláb embert, akkor nincs ezzel gond, mert úgy hiszem kapus poszton a legnagyobb fegyverünk Pálinkás! Akibe szorult egy kis tehetség abból mindig igazi kapust csinált.A fiatalokkal egy fogyott a türelem ezt már többször írtam, nekik már nem kéne a lelki világukkal foglalkozni.17-19 évesen elmegy a pesztrálás, 20-21-22 évesen ha lelki beteg mert a nagy csapatba kell játszani, akkor húzzon haza az anyához, és ne foglalja a helyet a csapatba (Barczi, Simon, Balogh).

Cirus képe
Cirus - 2012 May 29, 09:40

Néhány játékos egyértelmű: lapát. Vannak viszont, akik elmenetelével szkeptikus vagyok. Pl. Balogh, Barczi, Simon valóban ilyen gyengék vagy a megfelelő edzői munka hiányának áldozatai. Ezeknél a fiataloknál sokat számít a pedagógia. Mészöly távozásával - én úgy látom - ez megszűnt. Látványosan visszaestek és a közönség is elfordult tőlük. Ha egy hidegfejű belga edzőnk lesz, nekik valóban nincs itt jövőjük. Egy kisebb csapatban magyar edzővel még szép pályájuk lehet. A nyilatkozataikból látni mennyire éretlenek, még azt se tanították meg nekik, hogy a nagy arcú szövegekre sehol nem vevők.
Olyan kész, profi játékosok kellenek, akik egyszerűen csak teszik a dolgukat mindenféle mesemondás nélkül.

Dave képe
Dave - 2012 May 29, 07:27

Az senkit nem zavar,hogy Leandro egy paraszt fradista? Látom még így is sokan látnák a csapatban. Ha már balhátvéd, akkor én a Debrecenből megpróbálnám elhozni a Korhutot.

cox - 2012 May 28, 23:45

Hu bazzag...akarom mondani(irni) "HAJTANI"

cox - 2012 May 28, 23:43

Bodere valoban ra kene halytani. O egy olyan tkp-jas aki egy az egybe meg tudja verni a vedojet, es golveszelyes raadasul centert is jatszik. Ilyenunk abszolut nincs a csapatba.
Szinten szerintem Tarmo Kink is nagy erosites lenne. majusba lejart ukrajnaba a szerzodese, ingyen igazolhato. O egy ballabas szelso, jol cselez, gyors es iszonyat ballaba van. Vegre lenne egy szelsonk aki tud beadni es 20-25 rol siman elvalalja. Szerintem ebben az evben nem is rugtunk a 16oson kivulrol kaput eltalalo lovest.
Bozicnak is lejar a szerzodese. Ot ugye ismerjuk jol. Labda biztos VedekezoKP-as es o is tuzel messzirol eleg jol. Joval olcsobb mint Elek, persze Eleket se bannam, de o sztem sokba kerul.
Akkor inkabb Lencsere es Bodere koltenem azt a penzt.
Balbunkora Leandro nagyon jo megoldas lenne. Labdabiztos, technikas, tamadoszellemu, bar sztem o egyaltalan nincs kepbe, pedig ugy olvastam hogy elviheto ingyen ciprusrol.
Barczit, Zamostnyt, meg egy par fiatalt kocson adnam videkre pl Paks,Papa vagy Siofok. Ott talan megjon az eszuk, ha nem akkor meg daszvidanya. Rajczi mehet amerre akar, Kabat maradjon. Jo lenne Liptakot is megtartani.
Sajnos nincs nagyon olyan jatekosunk akit ertekesiteni tudnank egy ilyen szezon utan.
Szoval bevetelt nem nagyon tudok produkalni :)))

Atilka képe
Atilka - 2012 May 29, 23:17

Ebben a képben engem a Leandro zavar, de maximálisan egyetértek Veled, ez már egy járható út.
Bevétel meg lehetne, mert olyan 150e euróért el tudnánk adni vagy 10-12 játékost, akik csak vannak mint hal a vízben...

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

cox - 2012 May 30, 03:31

Jah mert jatszot egy ket idenyt a fradiba...es akkor mi van? En csak orulnek hogy a fradistaknak ez is baszna a csoruket. :)) Egyebkent szerintem magyar viszonylatban az egyik legjobb balhatved, nem beszelve hogy vedekezo kp-t is tud jatszani..bar lenyegtelen hisz szinte semmi esely ra hogy ide igazoljon. Esetleg Volgyit tudnam meg elkepzelni (o innen igazolt el) de szerintem o hosszabit a gyorrel. A lenyeg hogy kell egy jo modern balhatved. Mondjuk Nagy Patrik osszeszedhetne magat...

aaa - 2012 May 28, 23:16

Néhányan szerintem álmodoznak, a tulajdonos nem igérte hogy ész nélkül költekezik majd(ugyan szóbekerült a sikerkorszak visszatérése).Akinek élő szerződése és játszik tuti nem tudja elhozni.

Mellesleg nem kéne szidni azt az embert aki pénzt hozott a csapathoz,ha lenne más megérteném de ki ad ma a magyar focira pénzt??? ha ő nem jön lehet már nem is lenne csapat

Atesz07 képe
Atesz07 - 2012 May 29, 08:28

De ha nem hoz minőségi játékosokat, akkor így sem lesz. És a minőségi játékosok pénzbe kerülnek.

napszemveg képe
napszemveg - 2012 May 28, 21:47

Érdekes elképzelések születtek itt eddig. Balajczát sajnálnám, ha elmenne, jó kapus-mondjuk kijönni megtanulhatna. Rajczi mehet ahová akar, Baloghnak-Remilinek-Barczinak és még sorolhatnám nincs esze, de ők cserének talán elférnek. Akit én sajnálok mert kevés lehetőséget kap az a Nagy Patrik-amikor játszik akkor szinte mindig jobbhátvéd posztra teszi, ott katasztrófa, de a középpályán ügyes-ezt tegnap is bebizonyította. Igazából nagy változást én a támadóposzton szeretnék látni-inkább arra kellene fókuszálnunk idén nyáron, mondjuk pár Elek (vagy annál jobb :) ) szintű középpályás is jól jönne Vasiljevic mellé. Támadóposztra:Ahjupera-Lencse-Pál, középpályára:Elek-Böde-Bouadla.
Hátvéd posztra Liptákot ha megtartjuk, akkor elég lenne egy beadni tudó, gyors jobbhátvéd, ha más nem akkor Simek Peti :)
Hallottam, hogy Kovács István iránt is érdeklődünk-NE! Nem kell még egy 40 kilós lassú-nagyképű játékos a csapatba!

dossi képe
dossi - 2012 May 28, 20:06

Álmodozni mindig jó,de majd minden kiderül. Kár találgatni.

HAJRÁ LILÁK

Atilka képe
Atilka - 2012 May 28, 19:49

Ja és a Bozicra rá lehetne már tényleg cuppanni, mert már százezer euróval olcsóbb mint egy éve és a jelek szerint nem hosszabbít!!
Vele beljebb lehetnénk, két játékossal is felér!

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

violaforever - 2012 May 28, 19:30

Szerintem Böde a fradiba megy.

Atesz07 képe
Atesz07 - 2012 May 28, 20:03

Csak a zöldek is akarják. Meg kell venni előlük. Ha ez sem megy, akkor ennyi. Szar ötödosztályú holland, és belga labdagyalázókra nincs szükség.

Atesz07 képe
Atesz07 - 2012 May 28, 19:29

Bödéért minden pénzt megadnék a Paksnak. Öröm volt nézni, hogy annyiszor csinált bohócot a zöldek védelméből, ahányszor akart. Tudom hogy egy jó keret kialakítása nem kevés pénz, de a focinak csak így van értelme. Az, hogy NBIII-as szintet sem elérő "frizuramatyi" bohócokkal kiessünk, nem történhet meg egy ekkora patinás klubbal.

Zsolti10 - 2012 May 28, 19:24

ezeket a játékosokat kell megvenni és akkor akár még a bajnoki cím is benne lehet a pakliban.
Kanta,Völgyi,Ahjupera,Dudás,Lencse,Debreceni,Elek,Gruborovics,Vaskó + 1-2 belgiumból hozott érett játékos aki nem a Lierse 2. csapatában volt 4x a kispadon....
ezek a játékosok tényleg minőségi igazolások + a győrt meglehetne szorongatni, mert 2 évig nem mehetnek európai kupába és Ahjupera 30, Dudás 25, Völgyi pedig 27 éves lesz mire újra indulhat nemzetközi porondon az ETO, gondolom nem akrnak ott küzdeni a semmiért.
Mehetnének:Kiss,Pollák,Eninful,Jevtic,Rajczi,Balog,Zamostny,Remili,Mihajlovic,Fodor
Kölcsönbe:Barczi,Szokol,Kovács

Kovrob - 2012 May 28, 20:15

EGY kupaindulástól tiltották el az ETO-t. Ezt most letölti. Csak elfelejted, hogy Győrben háromszor akkora fizujuk van, mint amit mi tudunk adni. Szerinted akkor is jönnének?

Zsolti10 - 2012 May 28, 20:37

azt vágom, de én úgy tudom h csak a dobogóért kaptak többszörös fizut motivációként, meg amúgy is mi értelme van egy gyenge magyar bajnokságban játszani 2 évet úgy h bárhol végeznek nem mutathatják meg magukat európában?akkor inkább jöjjenek Újpestre ahol (állítólag) van pénz.

Kovrob - 2012 May 28, 21:07

Az ETO-t a következő 3 évben 1 nemzetközi szerepléstől tiltották el. EZT most letölti. Ha jövőre kupás helyen végez, indulhat!
Vágod?
Na végre!

violaforever - 2012 May 28, 19:11

Liptákot megtartani Nagy Dánielt én is szívesen látnám.Lencsét mindenképp jó lenne leigazolni és szerintem fillérekért meg lehetne szerezni a kis Szakályt a viditől.

Oldalak

HajraLilak.hu 2013. | Ujpest FC szurkoloi oldal