Steaua Bucuresti-Újpest 2-0

steauaujpkabat.jpg

Az idén indult Európa Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén a Willie McStay által vezényelt Újpest a román Steaua Bucuresti otthonába látogatott. A találkozót a hazaiak kezdték veszélyesebben, ám ziccerig nem jutottak el, hiszen a skót mester remekül megszervezte a védekezést. A parázs jelenetek sem a pályán, sem pedig a lelátón nem maradtak el, ám a az idő előrehaladtával lecsillapodtak a kedélyek, s a füvön a középpályára korlátozódott a játék. Az első jelentős momentum a 42. percben jött el, amikor a játékvezető kiállította Kapetanoszt, aki utánarúgott Vaskónak. Így vonultak szünetre a csapatok. A második játékrész borzalmasan kezdődött: Surdu góljával vezetést szerzett a Steaua, majd nyolc perccel később Korcsmár is piros lapot kapott. Szűk húsz percnyi békés labdázgatás után egy pillanat alatt ritmust váltott a Steaua, s Stancu be is lőtte a másodikat. A hajrára felélénkült a mérkőzés, előbb Tisza hagyott ki egy óriási helyzetet, majd Kabát lőtt a sorfalba 16 méterről szabadrúgásból, így sajnos nem sikerült szépíteni. Nem reménytelen a helyzet, de az első félidő alapján sokkal jobb is lehetne...

Steaua Bucuresti-Újpest FC 2-0

Helyszín: Ghencea stadion, Bukarest
Nézőszám: 14.563
Játékvezető:
Michael Kukulakisz (görög)
Asszisztensek: Dimitrisz Bozacidisz, Dimitrisz Szaraidarisz (görögök)

Steaua: Tatarusanu - Ninu, Ghionea, Goian, Marin - Székely, Onicas, Toja (Ionescu, 83.), Ochirosii (Stancu, a félidőben) - Kapetanosz, Surdu (Grzelak, 87.)
Vezetőedző: Cristiano Bergodi

Újpest: Balajcza - Vermes, Vaskó, Lambulics, Dudics - Sándor, Stokes, Korcsmár, Pollák - Kabát, Rajczi (Tisza, 81.)
Vezetőedző: Willie McStay

Gól: Surdu (46.), Stancu (72.)
Sárga lap: 
Ochirosii (35.), Goian (59.), Toja (62.), Marin (69.) ill. Kabát Péter (23.), Korcsmár Zsolt (34. és 54.), Pollák Zoltán (44.)
Piros lap:
Kapetanosz (42.) ill. Korcsmár Zsolt (54.)
Szögletarány:
13:3

Nemcsak a csapatnak, a szurkolóknak is akadt gonduk az utazással: a pepsifoci.hu információi szerint egy lila-fehér drukkereket szállító személygépkocsi frontálisan ütközött egy kamionnal Nagyszeben környékén. Romániai források szerint a jármű vezetője elaludt a volánnál. Az első hírek szerint mindenki kórházban van, egyikük kritikus állapota miatt intenzív osztályon fekszik, a többi sérült agyrázkódást, bordatöréseket szenvedett...

Joe Böröcz ügyvezető igazgató a mérkőzés előtt a Sport TV-nek mondott néhány szót:
- Majdnem tele van a stadion, óriási a hangulat. Nagy szükség van arra a 4-500 újpestire, akik elutaztak ide. Tisztában vagyunk vele, hogy sokkal erősebb az ellenfél, hat válogatott játékosuk van, így tisztelettel kell lenni az ellenféllel szemben, de bátran kell futballozni.

A mérkőzés érdekesebb pillanatai:
1. perc:
A Steaua kezdte a mérkőzést.
3. perc: Jobb oldali szabadrúgás után Goian fejelt fölé.
4. perc: Rajczi emelése nem sokkal ment mellé.
9. perc: Ismét egy jobb oldali beadás, kis kavarodás a kapu előtt, végül szöglet lett.
10. perc: A negyedik hazai szöglet után egy bukaresti lábról veszélyesen a kapu felé pattant a labda, ám Balajcza résen volt és rávetődött.
18. perc: Ezúttal bal oldalról jött a beadás, Surdu felhőfejesét Balajcza bravúrral tolta fölé. Közben a lelátón is zajlanak az események: a rohamrendőrök felvonultak a lila-fehér szurkolók szektora mellé.
23. perc: Kabát Péter kapott sárgát Székely buktatásáért.
26. perc: Veszélyes beívelés után Vaskó elől tisztázott a román kapus.
34. perc: Korcsmár is Székelyt rúgta föl, ez is sárga.
35. perc: Ochirosii is besárgult.
39. perc: Kapetanosz kapott indítást a jobb oldalon, éles szögből leadott lövését Balajcza hárította.
42. perc: Kapetanosz kapott pirosat, mert utánarúgott Vaskónak.
44. perc: Pollák is besárgult, mert lerántotta Székelyt. Mindhárom sárga laposunk Székely termelése.
45+2. perc: Vége az első játékrésznek.

46. perc: Rajczi és Kabát Péter útjára indította a labdát a második félidőben.
46. perc: Stancu kapott jó labdát a tizenhatoson belül, elfektette Balajczát, visszapasszolt Surdunak, aki a hálóba lőtt, 1-0.
49. perc: 
Kabát távoli szabadrúgását védte a román kapus.
54. perc: Korcsmár második sárga lapját, majd a pirosat is megkapta, miután hátulról felrúgta Surdut.
59. perc: Goian húzta vissza a nadrágjánál fogva Pollákot, ez is sárga. 
62. perc: Toja is besárgult reklamálásért.
63. perc: Szurkoló a pályán, nem tudni melyik oldalról érkezett, nem is maradt sokáig, a biztonságiak kivezették.
69. perc: Marin kapott sárgát, mert buktatta Rajczit.
70. perc: Kabát szabadrúgását Lambulics fejelte fölé, de beleért egy védő.
72. perc: Surdu lépett ki a bal oldalon, centerezését Stancu kotorta a hálóba, 2-0.
74. perc:
Megzavarodott a csapat, újabb hazai helyzet után Vaskó tisztázott szögletre.
78. perc: Jobb oldali beadás után Stancu fejelt fölé.
81. perc: Először cserélt McStay: Rajczi helyén Tisza folytatja.
84. perc: Tisza nagy lehetőséget kapott a sorstól, azaz két román védőtől, akik összefutottak, így csatárunk egy az egyben vihette a kapusra, ám kifelé cselezett és kisodródott, a védők pedig visszaértek és menteni tudtak. Óriási lehetőség volt a szépítésre.
88. perc: Kabát beívelése után Stokes fejelt vissza Vaskóhoz, aki bólintott, ám a gyenge labda a kapus kezében kötött ki.
90+1. perc: A 16-os vonaláról szemben a kapuval jutottunk szabadrúgáshoz, ám Kabát a sorfalba rúgta azt, ez is nagy lehetőség volt.
90+3. perc: Vége a mérkőzésnek.

Joe Böröcz a mérkőzés után ismét a Sport TV rendelkezésére állt:
- A mentalitás fontos része a játéknak, ebből a szempontból megbuktunk a második félidőben, egy hiba után az ellenfél megszerezte a vezetést. Csalódottak vagyunk, mert az első félidőben jól működött a taktika, ám Korcsmár Zsolt második sárga lapja után már nem. Úgy állunk a visszavágóhoz, hogy megnyerjük.
 

Hozzászólások

Anonymous képe

Mi vagy te oláh? Elmodjam hogy a középkorban csak a hegyekben basztatok a kecskét. Lopot országban éltek, lopot történelemel. takarodj a hegyekbe olah.

Anonymous képe

Ha ennyire szereted a románokat te steauas o-zone feliratú polót viselő, biztos a románok is szeretnek téged... :)

Anonymous képe

A FORZA szó tudtommal OLASZ EREDETŰ. Innen is látszik, hogy a magát "székely"nek kiadó mennyire NEM EREDETI!!! Mint ahogy az a transzparensfelirat sem, amit a magyar viccből átköltöttek!
Gratulálok Lilalánynak a "cicafiú" megszólításért, mert ezek szerint az ORÁLIS téma valamiért való hangsúlyozása nemcsak Nekem vált gyanússá! :)

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

:)) :DD

Tibivel szerintem is gondok vannak már egy ideje... Csak a hiszti vagy az öncélú foci, vagy túlzottan produkálni akarja magát, tényleg vissza kéne vennie... :S De hátha Willie helyre teszi, és akkor örülhetünk újra egy jó Tiszának! :)
Nagyon helyes, remélem sokan leszünk! :)

lilalány képe
Csatlakozott:
2009 május 31
Utolsó aktivitás:
13 hét 4 nap

Lumi pusz:)))
Tisza belőhette volna..
visszakéne egy picit vennie az arcából Tibinek és egy kis alázat kéne és visszatérne a
Tisza Tisza Tisza Tisza gooooooooool:)
a jegyünk már itt hever az asztalon 2napja,ugyhogy mi ott leszünk:)

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Na jól van, elég lesz Te agyon iskolázott románok által agymosott emberke!!! Kezdessz nagyon szánalmas lenni, lassan eléred, hogy komolyan megsajnáljon az ember. Ha ennyire bújod a románokat, akkor sosem tapasztaltad meg, hogy milyen magyarnak lenni, ha tudnád mit veszítettél, kár, hogy senki nem meséli el neked, de hát örüljél csak, hogy a senkiházi románok totál elhülyítettek, szar életed lehet, sehova sem tartozol! Mert hozzánk nem az tuti, de a románokhoz sem...

lilalány képe
Csatlakozott:
2009 május 31
Utolsó aktivitás:
13 hét 4 nap

székely román,nem mindegy???:)))))))))
kispöcsök vagytok és mindig is azok maradtok bocskoros csicska:))
na puszi cicafiú:))
HAJRÁ LILÁK,HAJRÁ MAGYAROK!!!!

Anonymous képe

ki nem mer az utcan megszolalni magyarul? itt nem bant senki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!1 na es meg az kellene hogy erdelyt visszacsatoljak a zsido magyarorszaghoz hagyanak nekunk bekent jo ez igy ahogy van

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Na b+, jobb lenne ha befognád, a szégyen az, ahogy a román senkik viselkednek a kint élő magyarokkal, az, hogy sokan az utcán is félve mennek végig, és nem mernek megszólalni! Az, hogy a történelmünk folyamán kaptatok területet, ami szívben és lélekben soha nem szűnt meg magyarnak lenni arra kéne ösztönözzön, hogy mélyen kussoljatok! Senkik vagytok hozzánk képest! Adná az ég, hogy egyszer még visszakapjuk azt, ami a miénk és az összes román verje a fejét a falba miatta!!!

A meccsre visszatérve meg szerintem ha itthon támadóbban lépünk fel (persze itt nem feltétlenül lehetett, nagyon kinyíltunk volna) és a védelmünket helyre rázzuk (ami nagyon fontos lenne alapból is, mert körülményes és lassú), még bármi történhet, ez a 2-0 nem biztos, hogy már a végét is jelenti... Bízzunk Bennük! És Mindenki a Szuszába!!

Anonymous képe

KINEK NINCS HAZAJA TE GECI? Mocskos zsido Magyarorszag utal egesz Erdely!!!!!!!!!!!! zsidok vagytok!!!!!!!!!!!!!es meg ti ciganyoztok szegyeljetek magatokat!!!!!!!

Anonymous képe

Erdelyi roman a jo kurva anyad en szekely vagyok te tapos geci es SZEKELY SZARTA A MAGYART ETTE VOLNA MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!szegyen ahogy viselkedtetek Bukarestben forza STEAUA

lilalány képe
Csatlakozott:
2009 május 31
Utolsó aktivitás:
13 hét 4 nap

erdélyi román pöcsök.itt legyen majd nagy a szátok!!!
nincs hazátok önérzetetek pedig nulla!!
én hálás vagyok ,hacsak egy napra is ,de a zöldek szive ma a miénkel dobbant,mert
MAGYAROK vagyunk amit ti nem érthettek.a skizofréniát annál jobban .
irigyellek két világnyelven beszélsz román  roma pffffff.
HAJRÁ LILÁK,HAJRÁ MAGYAROK!!!!
Jocc /B szektor/

Anonymous képe

Steaua Bucuresti - Újpest FC 2-0.
Nem olyan rossz eredmény ez azért idegenben, Romániában, Bukarestben. Ezzel az eredménnyel még azért mindenképpen lesz esélyünk a visszavágón, Újpesten, egy fanatikus közönség biztatása mellet.
Ezért nem kell borúsan látni a világot egyáltalán, hiszen beigazolódott a papírforma, ennyivel most jobb volt a Steaua hazai pályán. De ez várható is volt, senki nem gondolta azt, hogy Bukarestben kapott gól nélkül megússzuk a mecset. Ha egyet rúgtunk volna, úgy persze még szorosabb lenne persze a visszavágó, de így sincs veszve semmi, nem vagyunk esélytelenek...
Hajrá Lilák!...
Csaba "Violao"

István képe

Sajnos nem láttam a meccset, nem véletlen h tudósítani sem tudtam róla. Kicsit syomorú vagyok, de ey ilyenkor természetes. Aggódni nem aggódom, amit hallottam, majd mindent megtettek a srácok a pályán, gyorsabban nem futhattnak, pontosabban nem passzolhatnak, sem több pényért, sem nayobb elismerésért, mint ahogy tudnak és ahogy képességeik engedik. Jó csapatunk van hayai szinten, tavaly is az volt, és idén is az van és lessz!- de a Steaua sem egy gyenge csapat... lehet büdxxs románozni, de akad egy két olyan labdarugó a keretükben, volt olyan a pályán is akik európai top csapatokban is megállnák a helyüket. Nem szégyen ilyen csapattól kikapni, nem szégyen, ha ki esünk velük szemben - s ez a kiesés dolog még nem is biztos (nagyon nem!!!)- ez a csapat képes lehet meglepetést okozni, és megfordítani a párharc állását a Szuszában!- legyünk ott minnél többen! És én azt sem bánom, ha eyalkalommal a "zöldek" is csatlakoznak hozzánk (ezúton is köszönet azoknak akik az Üllőire járnak, ma még is nekünk szorítottak!) - ha Újpesti és Ferencvárosi és képes lehet összefogni egy ilyen párharc során, akkor ott bármi megtörténhet! Mutassunk példát mindenkinek! Hiszem, h köyösen meglehet! Magyar a Magyarral, Lila és Zöld (lehet nem a többség, de mégis) együtt - olyan szinten hihetetlennek tünik, h ehez képest a továnnjutásunk már nem is lenne meglepő 

Anonymous képe

fasszopo geci Ujpest mi a palya? jatekbol egy nagy nulla es a szurkoloitok viselkedese az szegyen ezek nem szurkolok hanem huliganyok forza steaua forza ERDELY

Anonymous képe

Az én személyes véleményem hogy ezt az Újpestet a Fradi kifogja ütni....:S xD Alázni fogják őket...=(!Meg itt Pesten Pesten is kifogunk kapni a Steaua ellen....:S esélyünk sincs....:S

Anonymous képe

A szurkolók elég civilizálatlanok.. Cigányozzák az embereket? Hát nem otthol vannak, a román fővárosba jöttek.. és ha minden igaz reggel 6ig még sokvan.. be lessz fogva a szájuk valószinü amit meg is értek..:)

Anonymous képe

higgyétek el jó lesz ez. itthon simán tudunk rúgni kettőt-hármat ilyen közönség ellőt. továbbjutunk ez biztos. a szurkolók meg mindenkit majd szépen leszopnak a d-ból.

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Elképesztő, meglehetett volna, erre két ilyen egyéni hiba... :S Itthon Lila Pokol és gurítunk párat, Kabát Petiék eldöntik a továbbjutást!!

Anonymous képe

Elképesztő, hogy hány év óta (legalább egy évtizede) szégyenitik az Újpest játékosai a szurkolóikat (tulajdonképpen folyamatosan esélytelenek a bajnokságban, kupákban, nemzetközi kupákban). Ezek a játékosok egész egyszerűen nem méltóak a klub múltjához.

Anonymous képe

szégyen!

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Milyen helyzetet puskázott el Tibi. :S :S :S

Anonymous képe

tiszaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa....
hogy lehetett ezt kihagyni??????????????????????

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Ez a félidő egy rémálom. :( Pedig szerintem nagyon ott volt az esély... Nah, majd itthon kell megmutassuk, úgy néz ki! De legalább rúgjunk máááááááár egyet!!!

lilalány képe
Csatlakozott:
2009 május 31
Utolsó aktivitás:
13 hét 4 nap

Wááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Anonymous képe

ien nincs :((

lilalány képe
Csatlakozott:
2009 május 31
Utolsó aktivitás:
13 hét 4 nap

:(((((((((((

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Zsoltit kiállította. :((((((((

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Neeee, ezt nem hiszem el, 1-0 :(((((((((((((

Anonymous képe

Akinek nincs sport 1

http://rojadirecta.org/

ott klikk a steaue újpest meccsre

- gsptv88 Justin és rá

jó tvzést

Anonymous képe

Itt az alkalom egy jó eredmény elérésére ! Jani papi Pápáról

Anonymous képe

Itt a lehetőség egy jó eredmény elérésére!Gyerümk fiuk! Jani papi Pápáról

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Ki kell használni az emberelőnyt! Ráadásul annyival nem jobbak a románok, meglehet, csak higgadtan!!

lilalány képe
Csatlakozott:
2009 május 31
Utolsó aktivitás:
13 hét 4 nap

KÖSZÖNJÜK!!!!
HAJRÁÁÁÁÁ LILÁK,HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!

Anonymous képe

Mai nap nem vagytok ellenségek, a fradisták ma nektek szurkolnak, tudok olyanokról akik veletek tartottak bukarestbe. itt tudjátok neten nézni a közvetítést: http://lsport.we.bs/
Szebb Jövőt!

Anonymous képe

egy bocskoros román tapló kiálítva!
üssétek agyon a románokat!
Hajrá Fradi, hajrá lilák!
Vesszen Trianon!

Anonymous képe

HAJRÁ LILÁK Jani papi Pápáról

Anonymous képe

HAJRÁ LILÁK!!!!!

Anonymous képe

Sziasztok!
Fradista vagyok, de ma természetesen a liláknak szorítok, azt akarom hogy alázzátok meg a bocskoros román geciket! A nemzeti cél fontosabb, ezért ma csakazértis hajrá lilák!

Anonymous képe

HAJRÁ LILÁK

Anonymous képe

azt nagyon megköszönném! HAJRÁ UTE!!!

lumi képe
Csatlakozott:
2009 május 20
Utolsó aktivitás:
1 év 5 hét

Jobbulást!!!!!!!!!

És nemsokára kezdődik, HAJJJJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁ LILÁK!!!!!!!