Újpest FC - Pápa 0-3 (0-1)

ujppapa09sandor.jpg

Kapkodó játékot hozott az első félidő első fele, majd pár újpesti lehetőség után átvette az irányítást a Véber trenírozta alakulat. A játékrész hajrája aztán ismét a milyénk volt, a hosszabításban még is a Pápa szerezte meg a vezetést. Szünet után is az Újpest lépett fel kezdeményezőbben, de míg egy jogos büntető elmaradt itt, addig egy jogosat befújt a játékvezető ott: Farkas tizenegyes góljával megduplázta előnyét a Lombard, majd csakhamar háromra növelte azt Rebryk. Az utolsó negyedórában hiába tett meg mindent Kabát, Simek vagy épp Tisza, Fortuna nem kisérte mozdulataikat, míg többször a hazai kapuvas akadályozta meg együttesünket a szépítésben.

Újpest FC-Pápa 0-3

Helyszín: Megyeri út, Szusza Ferenc Stadion
Nézőszám: 3500
Játékvezető: Veizer Roland
Asszisztensek:Berettyán Péter, Horváth Róbert

Újpest: Balajcza - Vermes, Vaskó, Lambulic, Dudic (Pollák, 65.) - Millar (Simek 62.), Sándor Gy., Stokes, Foxi (Tisza, 62.)- Rajczi, Kabát
Vezetőedző: Willie McStay

Pápa: Szűcs - Farkas, Dlusztus (Sipos, 82), Tóth G., Rajnay (Nagy S.,41.) - Varga G., Gyömbér, Bárányos, Heffler - Bali, Alex (Rebryk, 46.)
Vezetőedző: Véber György

Gól: Bali (45+1), Farkas (63.), Rebryk (71.)
Sárga lap: Varga G. (21.), Tóth G (35.), Nagy (49.), Dlusztus (51.), Stokes (58.), Farkas (78.), Kabát (78.)
Piros lap: /
Szögletarány:
9:2

1. félidő:

1. perc: A Pápa kezdte a mérkőzést!
4. perc: Bali fejelt 8 méterről kapu fölé.
7. perc: Foxi lőtt 14 méterről, éles szögből a rövid alsó sarok mellé.
9. perc: Vaskó fejelt estében 15 méterről a vendég kapu fölé.
10. perc: Kabát szöglete okozott gondot a vendég védőknek, de szerencsésen megúszták az esetet a Pápaiak.
12. perc: Vermes harcolt ki sarokrúgást.
16. perc: Bali rázta le Dudicsot, majd a jobb összekötő helyéről az oldalhálóba bombázott.
18. perc: Dudics hibáját használta ki majdnem ismét Bali, szerencsére Balajcza résen volt.
20. perc: Varga G. 35 méterről elvégzett, középre tartó szabadrúgása csemege volt kapusunknak.
21. perc: Varga G. kapott sárgát Foxi lerántásáért.
22. perc: Bali kapott remek labdát, Balajcza kapujától 5 méterre át is tudta venni, de Lambulics még épp időben menteni tudott.
25. perc: Heffler középre kanyarításáról centikkel maradt le Bali.
26. perc: Az elmúlt tíz percben a Pápa vette át az írányítást...
28. perc: Kabát életerős, pattogós lövését védte Szűcs.
35. perc: Tóth G. kapott sárgát, Foxi akadájozásáért.
36. perc: Kabát szabadrúgását paskolta ujjheggyel szögletre Szűcs.
39. perc. Újabb Kabát szabadrúgás, ami nem okozott komolyabb gondot, de a kipattanó után, az újonc Millar próbálkozott 25 méterről, lövését, csak másodjára tudta fogni Szűcs.
41. perc: Rajnay helyére Nagy S. állt be a vendégeknél.
42. perc: Heffler szöglete után Dlusztus bólíntott kapu fölé.
44. perc: Kabát szöglete után Lambulics fejelt a keresztlécre, de a játékvezető belefújt...
45+1 perc: Bali góljával vezett a Pápa! A belső védők és Dudics "szerencsétlenkedését" kihaszálva a kimozduló Balajcza fölött lőtt a kapuba a vendég támadó. >>> 0-1

Vége az első játékrésznek!

2. félidő:

Szünetben Alex helyére érkezett Rebryk a vendégeknél, míg nálunk nem történt csere.

46. perc: Az Újpest indította útjára a labdát!
48. perc Rajczi iramodott meg a vendég kapu felé, majd a 16oson belül elesett, a játékvezető nem látott szabálytalanságot.
49. perc: Foxi tört be a tizenhatoson belülre, majd buktatták, a játékvezető úgy látta, a szabálytalanság még a vonal előtt történt.
49. perc: Az előbbiért Nagy S. kapott sárgát.
50. perc: Kabát szöglete után Vermes fejesét védte bravúrral Szűcs.
51. perc: Rajcz lerántásáért Dlusztus kapott sárgát.
52. perc: Kabát szabadrúgása után Vermes a kapuvasra csúsztatott, majd Lambulics fejelt, de a gólvonalon álló védő menteni tudott.
54. perc: Kabát szöglete után Miller lövését blokkolták a védők.
55. perc:Rajczi buktatása a játékvezető szerint nem ért meg egy tizenegyest...
58. perc: Stokesnak mutatott föl a játékvezető sárgát.
61. perc: Pápai kontra végén Bárányos buktatásáért, Vaskó kapott sárgát, míg a vendégek büntetőhöz jutottak.
62. perc: Foxi helyett Tisza, Millar helyet pedig Simek a pályán.
63. perc: Farkas magabiztosan értékesítette a büntetőt >>> 0-2
65. perc: Újabb csere nálunk: Dudicsot Pollák váltotta.
66. perc: Simek beadásáról Rajczi egy cipőméretnyivel maradt le...
67. perc: Kabát 25 méteres lövése elkerülte Szűcs kapuját
71. perc: Tovább növelte előnyét a Pápa! Rebryk 12 méterről lőtte ki a bel felsőt! >>> 0-3
78. perc: Farkas és Kabát is sárgát kapott kakaskodásért.
79. perc: Vaskó fejesét, hatalmas bravúrral védte Szűcs, majd Rajczi a kipattanónál, 3 méterről luftot rúgott.
80. perc: Simek kapott remek labdát, majd a tizenhatoson belül elesett. A jáékvezető ismétcsak nem látott szabálytalanságot.
82. perc: Dlusztus helyett Sipos
84. perc: Kabát vett át egy labdát a tizenhatoson belül, majd félfordulatból lőtt, de Szűcsnek nem okozott gondot.
90. perc: Vaskó fejese hullott a keresztlécre, és Szűcs is rajta volt.

Vége a meccsnek! Sajnos nagy pofonba szaladtunk bele, az eddig nyeretlen Pápával szemben.

(fotó: nb1.hu)

Hozzászólások

Anonymous képe

Ez botrány!
Nem lehet mindent a pénzre fogni!
Ebben a zakóban, nem csak a 0-3 a fájó, hanem a lélektelenség!
Bár én se szerettem a Szentest,de tisztelem, mert arcot adott a csapatnak, hitet adott nekik, és a nézőknek is,ismét jöttek az emberek mecsre, jó volt a hangulat.
Egy-két ilyen meccs, és megint visszaálunk a 3000-es nézőszámra, ami sajnos rólunk is bizonyítvány!
Nem csak akkor kell kijárni ha megy!!!!
Ha mi kiesnénk soha se jutnánk vissza, a fradit ott is 5000-en buzdították!
Bár fergek egytöl egyig, de a hűségről példát lehetne venni!!!!!!!!!
Sok DIVATMAJOM, most gyertek meccsre, most van szüksége a csapatnak a buzdításra, nem akkor, amikor a lecsúszott lövés is beakad!

Anonymous képe

Gyerekek, ez egy nagy 0 volt! Nincs pénz?! Mikor az arabok jönni akartak befektetőnek, és talicskán tolták volna a lóvét, nekünk az nem volt jó, nekünk böröcz meg sallói kell. Amíg ezek itt fognak élősködni, nem lesz csapatunk! Szentest mi a faszért kellett elküldeni? Mert voltak elképzelései a csapattal?

Anonymous képe

Őszintén megmondom,felmerült bennem h edzőbuktató játék lett volna ez?(igaz,csak velünk basztak ki)

Anonymous képe

McStay nem került semmibe,a Celtic állja a fizetését is!Olvasni kéne újságot!Amúgy ki is volt az Újpest utolsó bajnokcsapatának edzője?Várhidi Péter!Vele mi a baj?Azt mondta ő jönne Újpestre de meg sem keresték...Igaz az a csapat kb.100-szor jobb volt,mint a mostani.Véber,Kovács,Fehér,Korsós,Herczeg,Sebők!De Urbán is jó ötlet edzőnek!Talán rendet rakna a fejekben.Bár lehet ennek nem örülne a köcsög sallói!

Anonymous képe

MTK sem ér el semmit.Az utánpótlása csak a fent maradásához elég.Én nagy dolgokról írtam.Pl. egy steaua szinten működő Újpestről. Ehhez milliárdok kellenek. A nemzetközi szinthez ez is kell.

Anonymous képe

Egy multimilliomos elnök kellene a csapat élére! Aki eredményeket akar elérni Újpesten. Nem pedig eladni a legjobb játékosokat. Még ez nem így lesz,addig nagyot sohasem fog alkotni az Újpest. Itthon is,és szerte a világon él ilyen ember.Keresni kell. Hátha szereti a focit!A költség vetésünknek 2-10 milliárd forint nak kellene leni hogy olyan legyen az Újpest amilyennek szeretnénk. Addig csak bosszankodhatunk hétről-hétre. Évről-évre. 40-éves vagyok, kiskorom óta csak az Újpest érdekel,kezdem elhinni hogy én már sohasem fogok hétbajnoki címet egymás után látni. De még kettőt sem.

Anonymous képe

Nézd meg az MTK-t. Nem milliárdos költségvetéssel, bár szilárd háttérrel, egy tökéletesen kiépített utánpótlásbázissal talpon állnak. Edzőjük is magyar (nem kellett Skóciáig repülni)... Fiataljaik vmiért jól vitézkednek, tehát ott igenis bíznak Bennük. Nézőtéri buzdításról az esetükben a lehető legkevésbé lehet beszélni, mert szurkolóik kevesek. Ők tudtak ilyeneket kinevelni és eladni: Juhász (Anderlecht), Németh K., Simon A, Gulácsi (MIND Liverpool). Debrecenben Dzsudzsák után sem idegenkednek a fiatalabb évjárattól(Szilágyi, Varga J., Huszák, Szakály, Szücs), míg Újpesten ez már rég nem trendi. Ezüstérmeket, meg meg nem nyert kupákat meg lehet célozni Dudicsok, Stokes-szok, Jucemarok, Millarok nélkül is...
Másolni kéne az MTK-t? Miért ne, ha már játékosaikat (Pollák, Bori, Végh, Lambulics) is rendre idehozzuk...

Anonymous képe

Csak h a valóvilágban nem találsz olyan multimilliomos embert, aki pont egy magyar csapatba szeretne befektetni. Nem pénz hegyek kellenek ide, csak egy megfontolás, és egy tematikus csapat építés, nem pedig minden szezonban szétverni az előzőt!!! Amennyi pénzt elköltöttünk az elmúlt szezonokban játékosokra, abból más csapatok már 4 v 5 bajnoki címnél járnának!

Atilka képe
Csatlakozott:
2009 február 25
Utolsó aktivitás:
19 óra 44 perc

...írsz errről akár két mondatot is, ameddig olyan a vezetőség mint amilyen itt.
Hány régi,megbecsült újpesti játékos van benn???
Nézd meg pl a fradit. Az öreg Albert minden reggel velem utazik Újpest-központból a népligetbe(én nem oda..).
Az igazi lila vérű embereknek, volt játékosainknak jegyet kell venni, holott a páholyban lenne mindenkinek a helye.
Az ilyen böröcz meg sallói féle buziknak meg a falusi budikbann a szarban nyakig...
Remélem oda is fognak kerülni!!

Mindörökké Újpest!

                -=Atilka=-

Anonymous képe

Én benne lennék

Anonymous képe

Régóta figyelem Rajczi gyengélkedését,nem is emlékszem mikor rúgott gólt utoljára,mit szólnátok egy Rajczi-Bajzát cseréhez?????

Anonymous képe

Ennek Medgyesi Laci is nagyon örülne...

Anonymous képe

új mezre van pénz.. skótokra van pénz.. mindenre van bazdmeg,de mégis mindenki sír hogy egy forint sincsen Újpesten.. nem a srácok hibája. szar a felkészítés.nem akarunk mi celtic lenni mi a RÉGI ÚJPEST AKARUNK lenni!! Mészöly Gézát vissza Újpestre!!!

Violao - Csaba képe
Csatlakozott:
2009 június 30
Utolsó aktivitás:
1 hét 21 óra

Ez aztán a blama, a Pápa így megvert minket!.. Ki gondolta volna ezt vajon a mérkőzés előtt?...
Az első kijózanító pofon volt ez a bajnokságban... Ez az Újpest ilyen játékkal nem sokat fog elérni idén..
Véber Gyurit viszont dicséret illet, jól felkészitette a csapatát ellenünk, de hát ő nagyon is ismeri az Újpestet..
Annak idején Mészöly Géza mellet volt másodedző, és először rajta verték el a port, őt távolitották el először a csapattól... Most a Pápával megmutatta, hogy edzőként is olyan jó akar lenni, mint játékosként volt annak idején...

Anonymous képe

KIKAPHATTUNK VOLNA SIMÁN MÚLT HÉTEN A DIÓSGYŐRTŐL IS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MIFÉLE ÚJPEST EZ??? 4 MECCS UTÁN ÁLLHATNÁNK ÖSSZESEN 4 PONTTAL.
Ne dicsérd már Te is annyira Vébert! Aki azt mondja nekem hogy egy nb2-ből jött Pápa(!!!!!!!!), TÖBB GÓLT RÚG Újpesten, mint a román gazdag csapat STEAUA, annak Végh Antal könyvéből idézek ... DE itt már visszafejlődést is látok a csapatnál, nem most, hanem a Kecskemét elleni találkozótól. Véber olyan jó edző, hogy 3-szor verték őket, aztán PONT most ÚJPESTEN támad fel, tudod kinek meséld... Ez a Pápa sereghajtó LESZ, az biztos hogy ellenük fogok szurkolni, remélem hogy mennek VISSZA másodba. Gyurika meg kukorékoljon, mint a kiskakas, majd az Üllői úton a kispadon, akkor legyenek olyan pályaszéli beszólásai. A Fradi kitömi ŐKET 5-0-RA, egy vasárnapi szeretkezéstől elfáradt játékosokkal felálló Újpestnek is legkevesebb 2-0-lal kellett volna lehoznia ezt a találkozót..

Anonymous képe

Faszom kivan már veletek. Sok geci ellendrukker. Mi a faszt szídjátok a saját csapatotokat, meg azt a szerencsétlen Rajczit bazmeg, nézzétek már meg inkább a Simon Attilát, hogyha nincs jó napja, akkor 100, max 1-et lő be, ennyi!

Anonymous képe

A Rajczi meg még annyit se. 4 meccs 0 azaz nulla gól. Csak lézeng és alibizik a pályán. És még rajtak kívül a fél csapat.

Anonymous képe

És három les címen érvénytelenített, egyébként teljesen szabályos gól!

Anonymous képe

Rajczi húzz a gecibe Újpestről!!!!!KIBASZOTT GYENGE VAGY!!!!!!!!!!!!!!!!

Anonymous képe

Kurva gyenge! Nem is akartak focizni! Úgy hallottam hogy megint elvannak maradva a játékosok pénzével.
Kellett valahonnan pénzt szerezni! TIPPMIX MECCS VOLT!!!!!!

Anonymous képe

Mondasz vmit.. Végh Antal könyve jut ilyenkor az eszmbe, ... Nincs pénz Újpesten???? Nem mondod!!! Szerintem ez a skót nem kevés euróba kerül, meg a hozott cimbije se... Erre megy el a pénz, jó játékosainkat meg el kell adni, hogy a külföldi edzőket fizessük. Debrecen meg jól futballozik egy Herczeg András irányítása alatt is, OTT a pénzt a keret megerősítésére költik, és nem ilyen Martin O'Neill-utánzatokat hoznak.

Anonymous képe

Tudjátok mi az igazán elgondolkodtató? Az, hogy tulajdonképpen Wéber György azon utolsó mohikánok közé tartozik, akik még tudtak futballozni Újpesten. Azóta meg lehet nézni, hogy az utóbbi tiz évben kik fociznak itt.

Anonymous képe

gyerekek ez egy nagy kalap szar.

Anonymous képe

Szerintem Toth Norbinak kezdőben a helye meg simeknek is

lilablogger képe
Csatlakozott:
2009 augusztus 16
Utolsó aktivitás:
21 óra 1 perc

Elképesztő...

Anonymous képe

Milyen bajnoki címről beszél itt akárki bennem ma tudatosult amit más fórumokon rengetegen írtak hogy vaskó és vermes egy senki szégyen hogy a válogatott közelébe kerültek ha nem az ÚJPEST ben játszannak nb2 be kerülnének fél év alatt lambulics jhopgy került ide sosem értettem.
Közel nincs debrecen szintü keretünk ha a csapata eléggé akar majd és ALIBI rajczi végre kikerül akkor harcolhatunk a fehérvárral és a győrrel a második helyért.

Atilka képe
Csatlakozott:
2009 február 25
Utolsó aktivitás:
19 óra 44 perc

Azért én most olyat láttam amit szerettem volna korábban..:(
Egy lila vérű edző három góllal nyer Újpesten.
Miért nem talált ez a barom vezetőség nekünk ilyen edzőt??????????????????
Már százszor leírtam korábban is, elkergetni az egész vezetőséget az edzővel együtt és URBÁN FLÓRI a Megyeri útra!!

Mindörökké lilák!!

             -=Atilka=-

Anonymous képe

hát igen mikor béna angolok a közép pályán nem kellet a mészöly géza ezüst után ettöl lényegesen gyengéb csapatal nem kelett a szentes
de kell a salloi és eza béna skot menjen haza és vigye a többit is magával

Anonymous képe

Köszönjük a vezetőknek hogy megint nem leszünk bajnokok.GYENGE, HURKA CSAPAT.

Tiger_In_Spotlight képe
Csatlakozott:
2009 július 18
Utolsó aktivitás:
3 nap 6 óra

Hát ez katasztrófa. Ilyen lélektelen, össze-vissza játékot. Valami elképesztő.
Nem szabad a bíróban keresni a zakó okát, de ez valami bűn rossz játékvezető.

Anonymous képe

Mi az, hogy egy ki..szott próbajáték miatt nem kezd az az ember aki eddig a legjobb teljesítményt nyújtotta? Fa..láda sallói-böröc kettős. Röhej. A Rajczi is olyan gyenge mint a harmat. Szégyen.
De öröm az ürümben, hogy Véber Gyuri legalább jól fel tud készíteni egy csapatot.

Anonymous képe

ne jegyzetelj! takarodj haza...

Anonymous képe

Köcsög vezetők. Eladjátok Tiszát. Ülnek a támadó középpályások a padon. Két védekező bénával kezdünk otthon!! Ez az edző nem olyan jó mint gondoltam!!

Anonymous képe

Gyökér fradisták menjetek már anyátokba! Kialudt a pokol azt itt verdesitek magatoka! Szánalmas gyökerek! HAJRÁÁÁÁÁ LILÁÁÁÁÁÁK!!!!!!!!!

Anonymous képe

Első félidő nagy szar. Olyan mint Miskolcon. Minek a két védekező középpályás? Tiszát meg el akarják adni.Hogy akarnak így bajnokságot nyerni. Az alap embereket nem szabad eladni.Több pénzt tudna ő hozni ha a játékával segíti a csapatot, nemzetközi mérkőzésen. pénzéhes vezetők!! Nagy szar lesz megint. Nem bajnoki cím!!!

Anonymous képe

látom vannak itt fórumhoolsFTC..hajrá fiúk(nyomottaK)............/kurva gyenge a játék nulllllaaaaaaa..lehet haza menni! nem tudtok focizni

Anonymous képe

lám az igényes szókincsű szimpatikus pápai suttyó romák kommentelnek?!?!

Anonymous képe

Pápai cigányok! Basszátok az anyátok! FASSZOPÓ FERENCVÁROS!

Anonymous képe

hajrá pápa csak nyerni kell fiúuk hajrá pápa!!!!!!!!!!!!!!!!
módosítva István álltal; 18:52

Anonymous képe

Hajrá Fiúk!!! Nyerni kell!!!