Bele estünk abba a hibába mint a fragyika 2010-ben... Csak egy dolognak tudok örülni: már abban a korban/stádiuban vagyok, hogy nem érint olyan érzékenyen ez az eredmény, mintha 10-15 éve történt volna az eset.
Ez nem méltó az Ujpesthez! Nekem van - sok máshoz hasonlóan - 52 éves szúrkolói múltam! Ilyen megalázó helyzetre nem emlékezem! Volt év amikor az MNK meccsel együtt 16 gólt kaptunk a Fraditól. De rugtunk legalább 8-at, vagy kaptunk hetet, de előtte rugtunk 8-at. De milyen csapatunk volt akkor! Ezek ellenére is büszkék voltunk. Ez a felkészülés egy semmire nem jogosító szereplést vetít előre. Egy ilyen vak edző sajnos nem veszi észre, hogy Remili és Vasziljevics még a kiállítás után sem szakad meg a pályán és csalja azt kevés focit is. Ez a Paks a vének csapata és megszégyenít bennünket! Abbahagyom, nincs erőm.
Igazad van! Én 50 éve kijárok szégyentelen produkciókat bele értve a tavalyit is még nem láttam. Azt hiszem én is abba hagyom.Sajnos még csak nyomokban sem látok valami javulást!Ezért nem érdemes kijárni! Üdv.
Ezt a szégyent! Rajtunk röhög a fél ország! Én is megéltem már így 50 évesen sok mindent,de ilyen lélektelen semmit,mint itt mutattak ezek a senkiháziak még nem sokszor! Optimista voltam mindig,de most szerencsénk,hogy van egy Siófok,meg egy Eger(,nem bántva ezeket a csapatokat) de talán nem előznek meg az idén minket.
Pipi41 ezt én hónapokkal ezelőtt írtam,hogy az a szerencsénk,hogy van egy Siófok meg egy Eger a mezőnyben!
Keresd vissza,ha gondolod.Tavaly kiestünk volna.
Ráadásúl én Egerben élek születésem óta,gondolhatjátok,hogy milyen két kurva jó csapatom van jelenleg....
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!
nem tudok napirendre térni az eredményen. A Paksban még 3-4 gól bennmaradt.Nálunk még gólhelyzet se alakult. Ekkora szégyen a 62 éves Ujpest szurkolásom alatt még nem volt. Éreztem hogy a felkészülés nem a legjobban sikerült de nem akartam károgni.A mérközés a szakmai felkészültséget tükrözte. Ha Duchatelet ezek után se látja hogy egy GAGYI edzö kezébe adta a szakmai irányitást akkor Ö se komoly vezető.Az hogy egy mérkőzésen minden játékos csődöt mondjon egy csapatban szinte lehetetlen ez most megtörtént.Kesergek és nem látom a jövőt.Azértis HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!
ünnepélyesen bejelentem,hogy örök bizakodó státuszomat a mai naptól nem használom. Ekkora szégyent még nem ért meg kedvenc csapatunk és erre a korai kiállítás sem mentség. Azért a bíró nagyon belenyúlt a mérkőzésbe,ezzel elrontva több ezer ember szórakozását a helyszínen és a tv-ben egyaránt. Ez nem meccs volt hanem mészárlás. Nagy hiba volt a Daerdennel szerződést hosszabítani. Nagyon fog hiányozni Anton a fradi ellen.
Dossi,tudtam,hogy eljön nálad is ez a pillanat (sajnos!!),de végre Te is bekerülhetsz a "látók"csapatába,és lehet már a te szemedben sem tűnünk "károgóknak"!Magamra meg Atesz07-re gondolok.
Tegnap a meccs után azért nem írtam,mert még magam is megbántam volna amiket üzentem volna!
Továbbra is,már több mint másfél éve az a véleményem,hogy a balga belga menjen a stábjával együtt a jó ...va anyjába!!!!Még a Kárpát-medencéből is elzavarnám őket,nem még a Szuszából.....
"Történelmet" írt a futballhoz analfabéta "segítőivel"együtt!!!Én 53 éves vagyok,de nem nagyon emlékszem arra,hogy hazai pályán 6-0!!!!!-ra kikaptunk volna.....A BELGÁKKAL EZ IS SIKERÜLT!!!! Dobhatom el a 6-0-as sapkám is,mert a zöld taknyok már rákérdezhetnek,hogy a paksi eredményt viselem ilyen büszkén?????
A következő fordulóban a zöld taknyok ellen csak a jó ISTEN segíthet rajtunk (tudom,szerintetek megint károgok!!),hogy elkerüljünk egy méretes zakót!!! A jelenlegi helyzetünkben én már egy 1-2 gólos vereséget eredményként könyvelnék el a zöld taknyok ellen!
HAJRÁ LILÁ,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pentele! Én soha nem mondtam senkire,hogy károg. Sajnos nálam is betelt a pohár. Már a következő szezonban sem bízhatunk,ha marad az edző. Új impulzusok kellenek, vagy egy olyan tulaj aki tényleg tudja mit jelent az a szó hogy ÚJPEST.
Dossi,sajnos ez a balga belga banda évekre befészkelte magát Újpestre!Nekik minden ráfér a pofájukra,ha kiesnénk,akkor még az nb II.-ben is ők vezetnék a csapatot....próbálj te is beletörődni,hogy hosszú évekig nem lesz normális csapatunk,amíg a belgák itt vannak,semmiképpen nem.....
Nem is történt meg soha, Szivics történelmet írt ott ahol nem volt rá szükség...
Az Újpest történetének legnagyobb arányú bajnoki, hazai veresége volt a tegnapi, nem a fegyencektől, Vasastól, Kispesttől, Debrecentől, MTK-től, Győrtől, Fideszotontól, hanem a bajnokság legöregebb csapatától, a Pakstól!
Büszke lehet a tulaj, edző és játékosok, történelmet írtak!
Ja a játékosok egyesével is leszerepeltek, nem csk csapatként. Egyedül a Christ nem adta fel, ő szeretett volna játszani és hajtott. A többiek sétáltak. Balajcza is csak kóválygott,azt sem tudta hol van. Sajnos gitt egyletté váltunk. Nagyon sötét a jövő, nem pislákol fény az alagút végén. 50 éves vagyok szeretnék még jó Újpestet látni. A fradi előbb lesz a régi,mint mi.
Azt kell hogy mondjam csak azért nem vagyunk kieső helyen mert sok volt a körbeverés!Véleményem szerint Rodi abszolut nem ért a focihoz de mint most már egyértelművé vált Daereden sem.Szégyen!!!Hajrá Lilák!!
Mészöllyel még ezzel a kerettel is a dobogóért kűzdenénk....Bár az ő idejében nem nagyon volt külföldi játékos a keretünkben...Bizony visszasírjuk azt az időszakot amikor csak másodikok,vagy harmadikok voltunk....
HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!
SZÉGYEN!!!
Normál helyen, ahol az edző ilyen történelmet ír, felajánlja a lemondását. Meg sem lepődtem, hogy Újpesten nem így történt...
Nem kell igazolni, jó a keret, van pénz, két török edzőtábor, felépültek a sérültek, stb. Akkor hogya k. any..okban tudtatok 6-ot kapni egy Pakstól hazai pályán? Wikipédia, Újpest történelme, nézzétek át közösen játékosok, edzők, tulaj, hogy mit műveltetek tegnap. Ez legyen a mai edzés, mert nektek edzeni teljesen felesleges!!! Megérdemelnék, hogy a következő hazai meccsen ne legyen néző, hátha eszükbe jutna végre melyik egyesület mezét is merik hétről hétre viselni. Szégyeljétek magatokat! Remili, Simon, Proesmans és hasonlók takarodjatok innen, nektek kéne fizetni, hogy hajlandóak legyünk 90 percig nézni a szánalmas teljesítményt!
Ezt már lehiggadva írtam, tegnap inkább nem adtam ki egyből a véleményemet, az nem lett volna ilyen szelíd.
Ha egyetlen néző sem menni ki a meccseinkre,akkor is maradna a belga stáb,a haverokkal együtt,hiszen olyan vastag a bőr a pofájukon,hogy mindent kibírnak!!!!!!! Fogalmuk sincs róla (néhány játékosunknak sem!!!),hogy mi az az ÚJPEST,mit jelent a lila-fehér szín,mit építettek fel az elődök,amit ezek a szarok pillanatok alatt képesek lerombolni,"történelmet"írni.........
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!
A játékosnak csak játszani kell tudni, nem kell értenie a focihoz. Ahhoz iskolát kell végezni, akik elvégzik diplomát kapnak, edzők lesznek, ők akiknek a focihoz érteni kell, nekik tudni, hogy melyik játékos mit tud, hol kell játszatni, milyen legyen a taktika! A háborúban se a közkatonák határozzák meg a stratégiát, hanem a tábornokok!!!
A Dearden nevű alkesznek köze sincs a focihoz, se taktika, se erőnlét, se elképzelés...se jövő..:(
Nagyon messze kell visszaemlékeznem, hogy ilyen eredmény lett volna bajnoki meccsen a Megyeri úton Talán a 80 -as években a Fradi ellen 0-5 ! És ez csak egy Paks.
Igen,kb.akkor volt,azon a meccsen rúgott a zöld taknyokban játszó valami román cigány gyerek 3-at is.....
Lehet valami szabó nevű volt,nem emlékszem már pontosan.(Gondolom érthető okok miatt!!!!)
De nem a züllőin kaptuk azt az 5-öst???
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!
90'-ben volt,és nem szabó,hanem egy szenes nevű cigány rúgott nekünk gólokat,és nem hármat,hanem "csak"kettőt és tényleg a Megyerin vertek meg bennünket,de akkor még Dózsa voltunk......
Már az "új" nevünkön is kaptunk hazai pályán,és nem 5-öt,hanem 6-ot!!!
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyon hosszú volt a téli szünet, három hónap téli álomban, ez mindenkinek rossz, a játékosoknak és a szurkolóknak is. Már nagyon vártuk a tavaszt, hogy végre útjára induljon a labda itt nálunk is. Tőlünk nyugatra, a Lajtán túl mindenhol többet játszanak, szinte végig játsszák az egész telet. Az olasz védő, Alessandro Iandoli nyilatkozta, hogy soha nem volt még ilyen hosszú téli szünete, mint most az Újpesttel.
A 0-6-ról mit lehet mondani.?. Igazán semmit sem, erre nincsenek szavak. Hát ezt senki sem gondolta, így kezdeni tavaszi a bajnokságot tragédia. A 0-6-os eredmény.. KO.!. Kiütés.!. Katasztrofális vereség.!. A játékosok még nem ébredtek fel, téli álomban maradtak, még mint a medvék a barlangjaikban, úgy szenderegnek ők is. A mérkőzést nem lehet értékelni, értékelhetetlen és az eredmény is az....
Csak nem abból a tésztából ettek a játékosok, amiből a válogatottunk anno a 86-os VB. előtt ? Ugyan úgy kóvályogtak, és ugyan úgy 6-ot kaptak mint akkor Mezey féle csapat.
Arra gondolni sem merek, hogy a belgák a tésztástól kértek tanácsot.
Ilyen f@sz edzővel /stábbal hosszabbítani!!!!? Ezt a Rodi gyereket nagyon megvezetik....... na most ezek a játékosok nb1-es szintűek!!??? Eszterke lehet gépelni a felmondásokat!!! .... De te is mekkora egy f@sz nő vagy...mit keresel te itt!!!????
Az sem megoldás ha most nem megyünk meccsre/nem szurkolunk...
A csapatnak ekkor van a legnagyobb szüksége a buzdításra! Látszik, hogy válságban vagyunk
Napszemveg,nem nekünk szúrkolóknak kell most bizonyítani,nagyon rosszúl látod a dolgokat!!!
Mi évek óta folyamatosan bizonyítunk,miközben a klubvezetés meg a játékosok szarba sem néznek minket.....
Tényleg teljesen üres lelátók előtt kellene játszaniuk,hogy a tulaj végre észrevegye,hogy rodit és szakbarbár bandáját néhány játékosunkkal együtt elkellene küldeni a jó ...va anyjába!!!!!!!!!!!!!!!
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!
Pentele, gondolod, hogy a balgát nagyon zavarná, ha a nézőszám leesne az MTK szintjére ? Szerintem nem, sőt még dörzsölné is a markát, mert egy gonddal kevesebb lenne. Biztos nem kellene bünti pénzt fizetnie az MLSZ kasszájába.
A tegnapi fos vagy bunda volt vagy tényleg ennyire szarok vagyunk?
Én ,sajnos,kinnt voltam és olyan volt mintha nem akartak volna játsszani.
Szerintem ez edzőbuktató meccs volt!A bíró ténykedése pedig siralmas volt!
Remélem összekapja magát a ,csapat,és a derbin mindenki odateszi magát.
A sok kárörvendő fagyista férgeknek remélem ,hogy 10.-én sírva fogják elhagyni a libalegelőt!
Atesz07,sajnos átgázolnak majd rajtunk,mint a gyors vonat...Hiányozni fog Anton is,meg az alkesz "edzőnknek"fogalmi sincs,hogy mit és,hogy kikkel kellene játszanunk a taknyok ellen.....
Én is mindent megadnék egy mostani győzelemért a züllői úti legelőn....
Lehet hülyének néztek,de még a paksi 0-6-ot is megbocsájtanám,ha győznénk a züllői legelőn....
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!
Tegnap gyakorlatilag szétestünk, ahogyan anno a zöldek ellenünk. A paksi hulladéklerakónak minden bejött, míg mi képtelenek voltunk váltani. A lelátóról csak az látszott, hogy mi erőlködünk (bár nem szakadtunk bele), a Paks meg lazán rugdossa a gólokat. Azért ennyinél többre hivatott kezdőnek becézett tizenegyünk. Én 96 óta járok ki, azért már én is láthattam magyar viszonylatban jó meccseket, izgalmas szezonokat. Utoljára olyan csapattal lettünk bajnokok, ahol a gerincet máshonnan kiebrudalt játékosok alkották. Nem voltak klasszisokkal jobb játékosaink, mint másoknak, viszont egységesebbnek tűntünk és három év alatt a bronztól az aranyig jutottunk csaknem változatlan csapattal. Az egy más kérdés, hogy nemzetközi szinten sehová nem jutottunk. De azóta szinte semmi nem történt, párszor partiban voltunk a bajnoki címért és természetesen útilaput kötöttünk annak az embernek a talpára, aki még képes volt motiválni a játékosait. Én azt érzem, ez hiányzik. A játékosok motivációja nagyon fontos, nem elég a taktika. Tegnap meg kellett volna mutatni, hogy velünk nem tolhat ki az MLSZ a képzetlen bíróival, csak sajnos nem hitték el a srácok, hogy még ilyenkor is van keresnivalójuk a pályán. A 16. percben elmentek zuhanyozni Antonnal együtt. Az edzőnek tudnia kell fanatizálni a játékosait. Én még mindig várom azt az ember, aki Nagy Laci nyomdokaiba léphet. Mészölynek majdnem sikerült. A remény hal meg utoljára. HAJRÁ LILÁK!
Azért uraim ne felejtsük el,hogy ha nincs belga tulaj ma nincs Újpest,mert a mi csapatunk nem felcsúton van és nem is az ős fideszes hajduságban a fagyiról ne is beszéljünk.Etttöl fügetlenül az összes pályára lépett játékost el zavarnám az "alkoholista" Töröhöz meg a Véber Gyurihoz megtudni, hogy mi az,hogy Újpest FC!!
Egy dologban értek egyett a tulajjal,hogy nem alsógatya amit le lehet húzni a semmiért nem fizetni lásd Rajczi.
Ez vonatkozik a tegnapi csapatra is, ezért a játékért nem, hogy fizetést nem adnék, de még meg is büntetném a csapatot, mert kikapni ki lehet de a leláton és a tv-ben azt lássa az ember,hogy aki a pályán van azt hordágyon kelljen lehozni a pályáról mert mindent megtesz az ÚJPEST sikeréért. Ezt jelenti azt,hogy egy ilyen nagy múltu csapatban focizhat.
Mindezek ellenére amig levegöt veszek csak addig is HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!
A klub megmaradásáról még korai beszélni. Az egy hosszú távú dolog.
De, hogy tétlenül nézi a tulaj, hogy dilettáns edzője legyen a csapatnak és a játékosok ne hajtsanak, az nem a klub megmaradására irányuló jel. Mint ahogy megkérdőjelezem a klubvezetés magyar tagjainak magyarságát és Újpest elhivatottságát is.
Max. 1 évet jósolok nekik,mert megváltozni nem fognak,lenézik a szurkolókat,nekik Magyarország már kb.Pakisztán,amekkora arcuk van.Viszont anyagilag rendben van a klub,ami nem lesz így,ha elmennek.
A focihoz viszont fogalmuk sincs,ez egyértelmű.Csak az a gáz,mi lesz utánuk...
Hagyjuk már ezt a köszönet a létért a belgáknak szöveget. Azért hogy a játékosok így teljesítenek azért is már ők a felelősök. Mindenütt az ő emberei ülnek, ők hozták össze ezt a keretet, a szakmai stábot. Nagyjából kiderült, hogy mennyit ér az ő munkájuk. Tesco gazdaságos az egész történet.
Lassan odajutunk, azon kell elgondolkodni, hogy mi a jobb: a tisztességes kimúlás, vagy a folyamatos megalázás ?
Hozzászólások
laci234 replied on Permalink
újpest
Szégyen 18. meccsből csak 5 győzelem,hova süjedünk még?
Ez nem egy történelmi vereség
Ez nem egy történelmi vereség???? abüdüskurvaéletit....
Bele estünk abba a hibába
Bele estünk abba a hibába mint a fragyika 2010-ben... Csak egy dolognak tudok örülni: már abban a korban/stádiuban vagyok, hogy nem érint olyan érzékenyen ez az eredmény, mintha 10-15 éve történt volna az eset.
lila60 replied on Permalink
Ez nem méltó az Ujpesthez!
Ez nem méltó az Ujpesthez! Nekem van - sok máshoz hasonlóan - 52 éves szúrkolói múltam! Ilyen megalázó helyzetre nem emlékezem! Volt év amikor az MNK meccsel együtt 16 gólt kaptunk a Fraditól. De rugtunk legalább 8-at, vagy kaptunk hetet, de előtte rugtunk 8-at. De milyen csapatunk volt akkor! Ezek ellenére is büszkék voltunk. Ez a felkészülés egy semmire nem jogosító szereplést vetít előre. Egy ilyen vak edző sajnos nem veszi észre, hogy Remili és Vasziljevics még a kiállítás után sem szakad meg a pályán és csalja azt kevés focit is. Ez a Paks a vének csapata és megszégyenít bennünket! Abbahagyom, nincs erőm.
laci234 replied on Permalink
újpest
Igazad van! Én 50 éve kijárok szégyentelen produkciókat bele értve a tavalyit is még nem láttam. Azt hiszem én is abba hagyom.Sajnos még csak nyomokban sem látok valami javulást!Ezért nem érdemes kijárni! Üdv.
pipi41 replied on Permalink
Ezt a szégyent! Rajtunk röhög
Ezt a szégyent! Rajtunk röhög a fél ország! Én is megéltem már így 50 évesen sok mindent,de ilyen lélektelen semmit,mint itt mutattak ezek a senkiháziak még nem sokszor! Optimista voltam mindig,de most szerencsénk,hogy van egy Siófok,meg egy Eger(,nem bántva ezeket a csapatokat) de talán nem előznek meg az idén minket.
pentele replied on Permalink
Pipi41 ezt én hónapokkal
Pipi41 ezt én hónapokkal ezelőtt írtam,hogy az a szerencsénk,hogy van egy Siófok meg egy Eger a mezőnyben!
Keresd vissza,ha gondolod.Tavaly kiestünk volna.
Ráadásúl én Egerben élek születésem óta,gondolhatjátok,hogy milyen két kurva jó csapatom van jelenleg....
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!
borman replied on Permalink
Meddig kell még elviselni ezt
Meddig kell még elviselni ezt az alkoholistát!
papp.jozsef39@g... replied on Permalink
Edzőbuktató vagy ennyit tudnak .....
nem tudok napirendre térni az eredményen. A Paksban még 3-4 gól bennmaradt.Nálunk még gólhelyzet se alakult. Ekkora szégyen a 62 éves Ujpest szurkolásom alatt még nem volt. Éreztem hogy a felkészülés nem a legjobban sikerült de nem akartam károgni.A mérközés a szakmai felkészültséget tükrözte. Ha Duchatelet ezek után se látja hogy egy GAGYI edzö kezébe adta a szakmai irányitást akkor Ö se komoly vezető.Az hogy egy mérkőzésen minden játékos csődöt mondjon egy csapatban szinte lehetetlen ez most megtörtént.Kesergek és nem látom a jövőt.Azértis HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!
ünnepélyesen bejelentem,hogy
ünnepélyesen bejelentem,hogy örök bizakodó státuszomat a mai naptól nem használom. Ekkora szégyent még nem ért meg kedvenc csapatunk és erre a korai kiállítás sem mentség. Azért a bíró nagyon belenyúlt a mérkőzésbe,ezzel elrontva több ezer ember szórakozását a helyszínen és a tv-ben egyaránt. Ez nem meccs volt hanem mészárlás. Nagy hiba volt a Daerdennel szerződést hosszabítani. Nagyon fog hiányozni Anton a fradi ellen.
pentele replied on Permalink
Dossi,tudtam,hogy eljön nálad
Dossi,tudtam,hogy eljön nálad is ez a pillanat (sajnos!!),de végre Te is bekerülhetsz a "látók"csapatába,és lehet már a te szemedben sem tűnünk "károgóknak"!Magamra meg Atesz07-re gondolok.
Tegnap a meccs után azért nem írtam,mert még magam is megbántam volna amiket üzentem volna!
Továbbra is,már több mint másfél éve az a véleményem,hogy a balga belga menjen a stábjával együtt a jó ...va anyjába!!!!Még a Kárpát-medencéből is elzavarnám őket,nem még a Szuszából.....
"Történelmet" írt a futballhoz analfabéta "segítőivel"együtt!!!Én 53 éves vagyok,de nem nagyon emlékszem arra,hogy hazai pályán 6-0!!!!!-ra kikaptunk volna.....A BELGÁKKAL EZ IS SIKERÜLT!!!! Dobhatom el a 6-0-as sapkám is,mert a zöld taknyok már rákérdezhetnek,hogy a paksi eredményt viselem ilyen büszkén?????
A következő fordulóban a zöld taknyok ellen csak a jó ISTEN segíthet rajtunk (tudom,szerintetek megint károgok!!),hogy elkerüljünk egy méretes zakót!!! A jelenlegi helyzetünkben én már egy 1-2 gólos vereséget eredményként könyvelnék el a zöld taknyok ellen!
HAJRÁ LILÁ,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pentele! Én soha nem mondtam
Pentele! Én soha nem mondtam senkire,hogy károg. Sajnos nálam is betelt a pohár. Már a következő szezonban sem bízhatunk,ha marad az edző. Új impulzusok kellenek, vagy egy olyan tulaj aki tényleg tudja mit jelent az a szó hogy ÚJPEST.
pentele replied on Permalink
Dossi,sajnos ez a balga belga
Dossi,sajnos ez a balga belga banda évekre befészkelte magát Újpestre!Nekik minden ráfér a pofájukra,ha kiesnénk,akkor még az nb II.-ben is ők vezetnék a csapatot....próbálj te is beletörődni,hogy hosszú évekig nem lesz normális csapatunk,amíg a belgák itt vannak,semmiképpen nem.....
-
Nem is történt meg soha, Szivics történelmet írt ott ahol nem volt rá szükség...
Az Újpest történetének legnagyobb arányú bajnoki, hazai veresége volt a tegnapi, nem a fegyencektől, Vasastól, Kispesttől, Debrecentől, MTK-től, Győrtől, Fideszotontól, hanem a bajnokság legöregebb csapatától, a Pakstól!
Büszke lehet a tulaj, edző és játékosok, történelmet írtak!
Mindörökké Újpest!
-=Atilka=-
Ja a játékosok egyesével is
Ja a játékosok egyesével is leszerepeltek, nem csk csapatként. Egyedül a Christ nem adta fel, ő szeretett volna játszani és hajtott. A többiek sétáltak. Balajcza is csak kóválygott,azt sem tudta hol van. Sajnos gitt egyletté váltunk. Nagyon sötét a jövő, nem pislákol fény az alagút végén. 50 éves vagyok szeretnék még jó Újpestet látni. A fradi előbb lesz a régi,mint mi.
gumicukor replied on Permalink
Azt kell hogy mondjam csak
Azt kell hogy mondjam csak azért nem vagyunk kieső helyen mert sok volt a körbeverés!Véleményem szerint Rodi abszolut nem ért a focihoz de mint most már egyértelművé vált Daereden sem.Szégyen!!!Hajrá Lilák!!
Egy megoldás van szerintem:
Egy megoldás van szerintem: visszahozni Mészölyt edzőnek, és szabad kezet adni neki. Két éven belül bajnokcsapatot csinálna.
pentele replied on Permalink
Így igaz,Atesz07!Még a fehér
Így igaz,Atesz07!Még a fehér inges edzőnk idejében sem ért ilyen szégyen minket!!!!
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!
Lehet, hogy Mészöllyel is
Lehet, hogy Mészöllyel is kaptunk ki, de az a csapat tudott küzdeni. Nem gondoltam volna, hogy visszasírom Tiszát, Rajczit, Simeket.
pentele replied on Permalink
Mészöllyel még ezzel a
Mészöllyel még ezzel a kerettel is a dobogóért kűzdenénk....Bár az ő idejében nem nagyon volt külföldi játékos a keretünkben...Bizony visszasírjuk azt az időszakot amikor csak másodikok,vagy harmadikok voltunk....
HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!
bakker replied on Permalink
SZÉGYEN!!!
SZÉGYEN!!!
Normál helyen, ahol az edző ilyen történelmet ír, felajánlja a lemondását. Meg sem lepődtem, hogy Újpesten nem így történt...
Nem kell igazolni, jó a keret, van pénz, két török edzőtábor, felépültek a sérültek, stb. Akkor hogya k. any..okban tudtatok 6-ot kapni egy Pakstól hazai pályán? Wikipédia, Újpest történelme, nézzétek át közösen játékosok, edzők, tulaj, hogy mit műveltetek tegnap. Ez legyen a mai edzés, mert nektek edzeni teljesen felesleges!!! Megérdemelnék, hogy a következő hazai meccsen ne legyen néző, hátha eszükbe jutna végre melyik egyesület mezét is merik hétről hétre viselni. Szégyeljétek magatokat! Remili, Simon, Proesmans és hasonlók takarodjatok innen, nektek kéne fizetni, hogy hajlandóak legyünk 90 percig nézni a szánalmas teljesítményt!
Ezt már lehiggadva írtam, tegnap inkább nem adtam ki egyből a véleményemet, az nem lett volna ilyen szelíd.
Pontosan. Kellene egy-két
Pontosan. Kellene egy-két nulla nézős hazai meccs, hátha rájönnének egy-két dologra.
pentele replied on Permalink
Ha egyetlen néző sem menni ki
Ha egyetlen néző sem menni ki a meccseinkre,akkor is maradna a belga stáb,a haverokkal együtt,hiszen olyan vastag a bőr a pofájukon,hogy mindent kibírnak!!!!!!! Fogalmuk sincs róla (néhány játékosunknak sem!!!),hogy mi az az ÚJPEST,mit jelent a lila-fehér szín,mit építettek fel az elődök,amit ezek a szarok pillanatok alatt képesek lerombolni,"történelmet"írni.........
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!
jrobert replied on Permalink
!!!!
Hulljanak a fejek ma,csak ez lehet a megoldás!S még valami egy tulajnak nem kell értenie a focihoz arra megvannak az úgynevezett edzők,JÁTÉKOSOK stb.
-
A játékosnak csak játszani kell tudni, nem kell értenie a focihoz. Ahhoz iskolát kell végezni, akik elvégzik diplomát kapnak, edzők lesznek, ők akiknek a focihoz érteni kell, nekik tudni, hogy melyik játékos mit tud, hol kell játszatni, milyen legyen a taktika! A háborúban se a közkatonák határozzák meg a stratégiát, hanem a tábornokok!!!
A Dearden nevű alkesznek köze sincs a focihoz, se taktika, se erőnlét, se elképzelés...se jövő..:(
Mindörökké Újpest!
-=Atilka=-
gumicukor replied on Permalink
Ha a tulaj értene a focihoz
Ha a tulaj értene a focihoz akkor nem hosszabitja meg Daerden szerződését.A tulajnak kell hogy értsen,ahhoz amibe öli a pénzét.Hajrá Lilák!
Vereség
Nagyon messze kell visszaemlékeznem, hogy ilyen eredmény lett volna bajnoki meccsen a Megyeri úton Talán a 80 -as években a Fradi ellen 0-5 ! És ez csak egy Paks.
pentele replied on Permalink
Igen,kb.akkor volt,azon a
Igen,kb.akkor volt,azon a meccsen rúgott a zöld taknyokban játszó valami román cigány gyerek 3-at is.....
Lehet valami szabó nevű volt,nem emlékszem már pontosan.(Gondolom érthető okok miatt!!!!)
De nem a züllőin kaptuk azt az 5-öst???
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!
pentele replied on Permalink
90'-ben volt,és nem szabó
90'-ben volt,és nem szabó,hanem egy szenes nevű cigány rúgott nekünk gólokat,és nem hármat,hanem "csak"kettőt és tényleg a Megyerin vertek meg bennünket,de akkor még Dózsa voltunk......
Már az "új" nevünkön is kaptunk hazai pályán,és nem 5-öt,hanem 6-ot!!!
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez a 0-6 az Újpest Mohácsa !...
Üdvözlők mindenkit, idén itt először
Nagyon hosszú volt a téli szünet, három hónap téli álomban, ez mindenkinek rossz, a játékosoknak és a szurkolóknak is. Már nagyon vártuk a tavaszt, hogy végre útjára induljon a labda itt nálunk is. Tőlünk nyugatra, a Lajtán túl mindenhol többet játszanak, szinte végig játsszák az egész telet. Az olasz védő, Alessandro Iandoli nyilatkozta, hogy soha nem volt még ilyen hosszú téli szünete, mint most az Újpesttel.
A 0-6-ról mit lehet mondani.?. Igazán semmit sem, erre nincsenek szavak. Hát ezt senki sem gondolta, így kezdeni tavaszi a bajnokságot tragédia. A 0-6-os eredmény.. KO.!. Kiütés.!. Katasztrofális vereség.!. A játékosok még nem ébredtek fel, téli álomban maradtak, még mint a medvék a barlangjaikban, úgy szenderegnek ők is. A mérkőzést nem lehet értékelni, értékelhetetlen és az eredmény is az....
No comment...
Kereki replied on Permalink
tészta
Csak nem abból a tésztából ettek a játékosok, amiből a válogatottunk anno a 86-os VB. előtt ? Ugyan úgy kóvályogtak, és ugyan úgy 6-ot kaptak mint akkor Mezey féle csapat.
Arra gondolni sem merek, hogy a belgák a tésztástól kértek tanácsot.
purple78 replied on Permalink
Ilyen f@sz edzővel /stábbal
Ilyen f@sz edzővel /stábbal hosszabbítani!!!!? Ezt a Rodi gyereket nagyon megvezetik....... na most ezek a játékosok nb1-es szintűek!!??? Eszterke lehet gépelni a felmondásokat!!! .... De te is mekkora egy f@sz nő vagy...mit keresel te itt!!!????
Ki az az Eszter?
Ki az az Eszter?
Kereki replied on Permalink
ő lenne az Eszter
http://hajralilak.hu/news/gyarmati-eszter-olyan-emberek-dolgozzanak-ujpe...
Így már tudom, csak nem
Így már tudom, csak nem ugrott be elsőre.
Az sem megoldás ha most nem
Az sem megoldás ha most nem megyünk meccsre/nem szurkolunk...
A csapatnak ekkor van a legnagyobb szüksége a buzdításra! Látszik, hogy válságban vagyunk
Ez nem válság volt. Egy egy
Ez nem válság volt. Egy egy nagy nulla volt. És sajnos azt kell mondanom, hogy ezek már buzdítást sem érdemelnek.
pentele replied on Permalink
Napszemveg,nem nekünk
Napszemveg,nem nekünk szúrkolóknak kell most bizonyítani,nagyon rosszúl látod a dolgokat!!!
Mi évek óta folyamatosan bizonyítunk,miközben a klubvezetés meg a játékosok szarba sem néznek minket.....
Tényleg teljesen üres lelátók előtt kellene játszaniuk,hogy a tulaj végre észrevegye,hogy rodit és szakbarbár bandáját néhány játékosunkkal együtt elkellene küldeni a jó ...va anyjába!!!!!!!!!!!!!!!
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!
Kereki replied on Permalink
üres lelátó
Pentele, gondolod, hogy a balgát nagyon zavarná, ha a nézőszám leesne az MTK szintjére ? Szerintem nem, sőt még dörzsölné is a markát, mert egy gonddal kevesebb lenne. Biztos nem kellene bünti pénzt fizetnie az MLSZ kasszájába.
zsolesz replied on Permalink
A tegnapi fos vagy bunda volt
A tegnapi fos vagy bunda volt vagy tényleg ennyire szarok vagyunk?
Én ,sajnos,kinnt voltam és olyan volt mintha nem akartak volna játsszani.
Szerintem ez edzőbuktató meccs volt!A bíró ténykedése pedig siralmas volt!
Remélem összekapja magát a ,csapat,és a derbin mindenki odateszi magát.
A sok kárörvendő fagyista férgeknek remélem ,hogy 10.-én sírva fogják elhagyni a libalegelőt!
Hát mindent megadnék most egy
Hát mindent megadnék most egy Takonyváros elleni győzelemért. Csak hogy a pofájukba röhöghessek.
pentele replied on Permalink
Atesz07,sajnos átgázolnak
Atesz07,sajnos átgázolnak majd rajtunk,mint a gyors vonat...Hiányozni fog Anton is,meg az alkesz "edzőnknek"fogalmi sincs,hogy mit és,hogy kikkel kellene játszanunk a taknyok ellen.....
Én is mindent megadnék egy mostani győzelemért a züllői úti legelőn....
Lehet hülyének néztek,de még a paksi 0-6-ot is megbocsájtanám,ha győznénk a züllői legelőn....
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!
Esi replied on Permalink
VÉGE!!!!!!!!
Ez a jó felkészülés eredménye? Kell a Belga vonal..... Elegem lett ebből a szarházi bandából!!!!!! ( F) újpest!!!!!!
Amikor idejött a Daerden
Amikor idejött a Daerden,akkormár beillesztettem rettenetes eredmény sorát. Itt sem hazudtolja meg önmagát:http://www.transfermarkt.de/de/jos-daerden/aufeinenblick/trainer_719.html
trocken replied on Permalink
Tegnap gyakorlatilag
Tegnap gyakorlatilag szétestünk, ahogyan anno a zöldek ellenünk. A paksi hulladéklerakónak minden bejött, míg mi képtelenek voltunk váltani. A lelátóról csak az látszott, hogy mi erőlködünk (bár nem szakadtunk bele), a Paks meg lazán rugdossa a gólokat. Azért ennyinél többre hivatott kezdőnek becézett tizenegyünk. Én 96 óta járok ki, azért már én is láthattam magyar viszonylatban jó meccseket, izgalmas szezonokat. Utoljára olyan csapattal lettünk bajnokok, ahol a gerincet máshonnan kiebrudalt játékosok alkották. Nem voltak klasszisokkal jobb játékosaink, mint másoknak, viszont egységesebbnek tűntünk és három év alatt a bronztól az aranyig jutottunk csaknem változatlan csapattal. Az egy más kérdés, hogy nemzetközi szinten sehová nem jutottunk. De azóta szinte semmi nem történt, párszor partiban voltunk a bajnoki címért és természetesen útilaput kötöttünk annak az embernek a talpára, aki még képes volt motiválni a játékosait. Én azt érzem, ez hiányzik. A játékosok motivációja nagyon fontos, nem elég a taktika. Tegnap meg kellett volna mutatni, hogy velünk nem tolhat ki az MLSZ a képzetlen bíróival, csak sajnos nem hitték el a srácok, hogy még ilyenkor is van keresnivalójuk a pályán. A 16. percben elmentek zuhanyozni Antonnal együtt. Az edzőnek tudnia kell fanatizálni a játékosait. Én még mindig várom azt az ember, aki Nagy Laci nyomdokaiba léphet. Mészölynek majdnem sikerült. A remény hal meg utoljára. HAJRÁ LILÁK!
Gazember replied on Permalink
Daerden!
Daerden!
Olyan szégyent hoztál a klubra, hogy csak egyet tehetsz, ha van benned egy szemernyi tisztesség!!!
Gazember
gumidorko replied on Permalink
Azért uraim ne felejtsük el
Azért uraim ne felejtsük el,hogy ha nincs belga tulaj ma nincs Újpest,mert a mi csapatunk nem felcsúton van és nem is az ős fideszes hajduságban a fagyiról ne is beszéljünk.Etttöl fügetlenül az összes pályára lépett játékost el zavarnám az "alkoholista" Töröhöz meg a Véber Gyurihoz megtudni, hogy mi az,hogy Újpest FC!!
Egy dologban értek egyett a tulajjal,hogy nem alsógatya amit le lehet húzni a semmiért nem fizetni lásd Rajczi.
Ez vonatkozik a tegnapi csapatra is, ezért a játékért nem, hogy fizetést nem adnék, de még meg is büntetném a csapatot, mert kikapni ki lehet de a leláton és a tv-ben azt lássa az ember,hogy aki a pályán van azt hordágyon kelljen lehozni a pályáról mert mindent megtesz az ÚJPEST sikeréért. Ezt jelenti azt,hogy egy ilyen nagy múltu csapatban focizhat.
Mindezek ellenére amig levegöt veszek csak addig is HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!
Gazember replied on Permalink
A klub megmaradásáról még
A klub megmaradásáról még korai beszélni. Az egy hosszú távú dolog.
De, hogy tétlenül nézi a tulaj, hogy dilettáns edzője legyen a csapatnak és a játékosok ne hajtsanak, az nem a klub megmaradására irányuló jel. Mint ahogy megkérdőjelezem a klubvezetés magyar tagjainak magyarságát és Újpest elhivatottságát is.
AirTiger replied on Permalink
Nem maradnak a belgák sokáig
Max. 1 évet jósolok nekik,mert megváltozni nem fognak,lenézik a szurkolókat,nekik Magyarország már kb.Pakisztán,amekkora arcuk van.Viszont anyagilag rendben van a klub,ami nem lesz így,ha elmennek.
A focihoz viszont fogalmuk sincs,ez egyértelmű.Csak az a gáz,mi lesz utánuk...
Kereki replied on Permalink
Gumidorkó

Oldalak