Győzelem az első felkészülési meccsen!

Csapatunk fölényes győzelmet aratott a telki edzőtáborban az első tavaszi felkészülési mérkőzésen, az NBIII-as Budafok ellen ötször találtunk a kapuba, míg gólt nem kaptunk. Nem lépett pályára Balajcza Szabolcs, aki pihenőt kapott, Simon Krisztián és Kiss Zoltán pedig izomproblémákkal bajlódnak, ezért hagyták ki a találkozót.
Játékban már a kezdő sípszótól fogva megmutatkozott a különbség a két csapat között, azonban az első félidőben csak egy gólig sikerült eljutni Markovics révén. A második félidő gólzáporosra sikerült, öt perccel azután, hogy útnak indították a labdát, Kabát talált közelről a hálóba. A harmadik gólt egy fantasztikus Nagy P., Remili összjáték után Rajczi szerezte. Húsz percnek kellett eltelnie és Kabát ismét kiváló lehetőséghez jutott, a Budafoki kaputól mintegy 20 méterre történt szabálytalanság, Pánczél Krisztián játékvezető ezt be is fújta, a pontrúgást csatárunk gólra váltotta, a kapu bal oldalába csavarta a játékszert. Az utolsó találat a 84. percben esett, Kovács D. kisodródott helyzetből passzolt a gólvonal mögé. Csapatunk előtt ezeken kívül még számos lehetőség adódott, azonban az utolsó passzok vagy éppen a lövések nem sikerültek. A próbajátékon résztvevő Heinrich Márk végigjátszotta a mérkőzést.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Következő mérkőzés
|
|
||
|
|
29. forduló |
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Forma |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Egymás elleni mérleg | ||
| 2 | 1 | 4 |
| 14 | Gólok | 18 |
| Kecskeméten | ||
| 2 | 1 | 0 |
| 8 | Gólok | 6 |
Bejelentkezés
Legfrissebb videó
Tabella
| # | Csapat | M | +/- | P |
| 1 | Debrecen | 28 | 41 | 68 |
| ... | ... | ... | ... | ... |
| 10 | Pécs | 28 | -10 | 34 |
| 11 | Siófok | 28 | -10 | 33 |
| 12 | Újpest | 28 | -10 | 31 |
| 13 | Pápa | 28 | -10 | 30 |
| 14 | Kaposvár | 28 | -10 | 29 |






Hozzászólások
Elég lett volna egy pont a felkiáltójel helyett.
NBIII csapatot bármikor bármilyen összetételbe illik megütni.Takácsot vissza a csapatba! Na ez, megérdemel egy felkiáltójelet.
?
Emberek!Lesz még igazolásunk vajon?
Addig tökölünk,amíg
Addig tökölünk,amíg lemaradunk minden használható játékosról!A Marcelen kívül nem jött senki használható erősítés,ráadásul ő is a Pollák posztjára jött,de nem ott vagyunk a leggyengébbek!A Bozics meg a Vasziljevics kell nekünk,nem fiatal belga,tapasztalatlan,de tehetséges játékos!Fiatal tehetségből van a keretünkben elég.Fejezzük már be az állandó építkezést,a jövő csapatának formálását!Most kellenek az eredmények,most kell a kupát megnyernünk,nem 2-3 év múlva!Harcedzett,kész játékosok kelle(nének!)nek,akik már bizonyítottak a pályán!!!HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!
Nem lesz.
Nem lesz.
Szpisljak és a belga tulaj szerint így is erősebbek vagyunk, mint a román ecet.
Majd csak beleér egyszer az ujjunk a bilibe...
Örüljünk,hogy a Belga tulaj
Örüljünk,hogy a Belga tulaj lerendezte a tartozásokat,illetve a játélkosok felé is rendezte az elmaradt béreket.
Ezenkívül kifizette a stadionon belül lévők bérét is.
Ha akarod tudni még a takarítónőnek is jelentős összeggel tartoztunk!!!
Ezek után nyugodtan nyúljál bele a bilibe.Amennyiben te jobban tudnád csinálni,akkor vedd át a Belgától!
Azért még jó lenne két meghatározó játékost igazolnunk.
Az Újpest-pályán egy csillag ragyog,Törőnek hívják a csillagot!
Az Újpest-tábor kedvence-ő,előre lilák táncolj Törő!!
Nem vagyunk jók,de nincs nálunk jobb!!!
Otillo, Te egy roppant okos
Otillo, Te egy roppant okos ember lehetsz.
Amúgy töltöttél már ki IQ tesztet életedben?
Eredmény? :-)
Remélem lesz,van még idő.
Remélem lesz,van még idő.
Remélem a jövőhétre jönnek
Remélem a jövőhétre jönnek próbajátékosok Telkibe...
nemzetközi átigazolási időszak
A nemzetközi átigazolási időszak jan 31-én zárul, egy bő hét múlva...
1-2 játékos min. kéne még (egy csatár, egy rutinos belső középpályás), ezért én szinte biztosra veszem, hogy ha igazolások még nem is, de próbajátékosok 1-2 napon belüli érkezése várható véleményem szerint. Belekbe hiszen már a kész keretnek kell mennie...
HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kezdetnek nem rossz..........
Kezdetnek nem rossz....................
A jelen csapatát is építsük!
A valós játékerő majd első osztályú csapatok ellen lesz mérhető. Attól félek, mire kiderül, hogy mennyit is érünk, már késő lesz változtatni. Kiesni nem fogunk, de a kupagyőzelemhez ez a keret kevés lesz. A jelen csapatát is építsük!
Hajrá Lilák!
Loskaz,u.ezt írtam én is
Loskaz,u.ezt írtam én is fentebb!Eredmény is kell,nem vagyunk mi Kőműves Kelemen,építünk,építünk aztán elviszik a legjobb játékosainkat!Az idény kezdetekor meg bejelentik,hogy sok volt a távozó,sikerült fiatal reménységeket igazolnunk,de hozzájuk idő kell,építjük a csapatot...Évek óta!!!! A jelenlegi kerettel nem nyerjük el a kupát,ott már NB I-es ellenfelet is kapunk!!! HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!
Mi van a menedzsmenttel?
Ha az erősítés csak pénz kérdése, szponzorokat kell keresni. Egyik csapat a másik után jelenti be az új támogatóit (ezekben a nehéz időkben!)-nálunk néma csend. A tulaj sokat költött, ezt elfogadom, de senki nem várja, hogy mindent saját zsebből finanszírozzon-ez a világ legkomolyabb csapataiban sem működik.. Minek van menedzsmentünk, ha nem képesek legalább egy komolynak mondható partnert felhajtani? Erősíteni kell azon a fronton is! Nem hiszem, hogy az Újpest márkanév kevésbé vonzó, mint a Vasas!
Hajrá Lilák!
Túl kell esni egy olyan
Túl kell esni egy olyan átvilágitáson, amin a Fradi átesett, majd utána lehet ilyenekről beszélni...