Ismét megnyílt a pletykafészek!

Ismét eltelt egy félszezon, méghozzá számunkra eléggé viszontagságos félszezon, így a téli átigazolási időszaktól csak a legjobbakat várhatjuk. Mindenképpen erősítésre van szüksége csapatunknak, hogy tavasszal, újult erővel, új igazolásokkal vágjunk neki a folytatásnak.

Szerintetek hol van szüksége erősítésre a csapatnak? Kiket igazolnál? Vitassuk meg az átigazolásokat és a pletykákat együtt!

Ismét megnyílt a pletykafészek, cikkünk folyamatosan frissül a transzferidőszak alatt! Várjuk hozzászólásaitokat.

Február 21.: Dusan Vasziljevics visszatért Újpestre.

Floszmann Tamás egy éves amatőr szerződést kapott klubunktól.

Február 20.: Balajti Ádám távozik, a támadó játékjogát birtokló Debrecen az MTK-nak adta kölcsön.

Február 19.: Zoran Szpisljak honlapunknak elmondta, még tárgyalnak lehetséges érkezőkkel. Vezetőedzőnk megerősítette, hogy Henri Eninful érkezik kölcsönbe.

Február 18.: A Vasas hivatalos honlapja szerint Takács Zoltán is kölcsönbe kerül angyalföldre. Klubunk szerint még nincs megállapodás a felek között.

A Standard Liége hivatalos honlapján jelentette be, hogy Henri Eninful, a gárda togói középpályása Újpestre kerül kölcsönbe. A hírt klubunk még nem erősítette meg.

Február 16.: A DVSC hivatalos honlapja szerint jó esély van arra, hogy Balajti Ádám az MTK-ban folytassa  pályafutását.

Február 15.: Szabó Bence és Rubus Tamás a Vasashoz kerülnek fél évre kölcsönbe - mondta Urbán Flóirán, a piros-kékek vezetőedzője a Nemzeti Sportnak.

Február 14.: Az ősszel Újpestről elküldött Fehér Csaba minden bizonnyal felhagy a profi labdarúgással.

Február 13.: Balajti Ádám valószínűleg távozik Újpestről, a támadó menedzsere a pepsifocinak elmondta, a Pápa, a Paks vagy az MTK viheti a Debrecen játékosát.

Február 12.: A Siófok tegnapi, Kozármisleny ellen 3-0-ra megnyert edzőmérkőzése után Horváth Károly ügyvezető a sonline.hu-nak elmondta, végleg eldőlt, hogy Egerszegi Tamás fél évig a balaton-partiaknál játszik kölcsönben. A Siófok mellette leigazolja a télen Újpesten is próbálkozó kapust, Heinrich Márkot.

Február 8.: A korábban klubunkkal is szóba hozott Eppel Márton Paksra szerződött.

Február 7.: A rangado.hu szerint Böde Dániel fél évre érkezik kölcsönbe a Pakstól. A hírt eddig még egyik fél sem erősítette meg.

Mario Bozsics egyelőre biztosan nem tér vissza Újpestre, ugyanis a szerb Borac Cacak együtteséhez szerződött másfél évre.

Február 4.: Böde Dánielre már nem számítanak a Zorja Luhanszknál

Takács Zoltán szinte biztosan nem marad Újpesten, a Vasashoz vagy Ciprusra szerződhet.

Február 3.: Még nem lefutott Egerszegi Tamás kölcsönszerződése, a Siófok még egy edzőmeccsen szeretné tesztelni a középpályást.

"A pepsifoci.hu úgy tudja, utóbbi ügy (Újpesten - a szerk.) még nincsen lezárva, sőt az utóbbi napokban egyeztetések is kezdődtek a felek között. Értesüléseink szerint a problémát az jelenti, hogy a lilák opciós joggal egyelőre nyárig kölcsönvennék a játékost Paksról, a Tolna megyeiek ellenben csak végleg adnák el, mert úgy vannak vele, Bödét igazán jól ismeri mindenki a hazai mezőnyből, nem zsákbamacskát árulnak."

Február 1.: Takács Zoltán megfelelő ajánlat esetén távozhat.

Lipták Zoltán a HajráLilák.hu-nak elmondta: orosz ajánlatot utasított vissza a télen.

Egerszegi Tamás fél évig a Siófoknál futballozik kölcsönben.

Bognár István február 8-ig a Vasasnál vesz részt próbajátékon. (Újpest FC Facebook)

Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott a B csapat játékosával, Kocsis Dáviddal. (Újpest FC Facebook)

A Nemzeti Sport információi szerint a paksi Böde Dániel az új kiszemelt a középpályánk megerősítésére, míg a csatársorba Eppel Márton érkezhet.

Január 31.: A pepsifoci.hu információi szerint jelen állás szerint akár vissza is térhet Debrecenbe Balajti Ádám. A futballistára hosszabb távon is szívesen számított volna az őt egyelőre kölcsönben foglalkoztató Újpest, mivel azonban a klubok egyelőre nem tudtak dűlőre jutni, a labdarúgó visszakerülhet a Lokihoz, amely a játékjogával rendelkezik.

Előkerült Ibrahima Sidibe: az Újpesttel hírbe hozott szenegáli csatár a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Germinal Beerschottól a KVC Westerlóhoz szerződött.

Január 30.: Dudás Hunor, a Diósgyőr ügyvezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, három magyar válogatottat - köztük csapatunk 27 esztendős hátvédjét, Lipták Zoltánt - szerette volna szerződtetni a miskolci klub, ám még csak tárgyalásokig sem jutottak el.

Január 29.: Vasas: Két harcedzett labdarúgó érkezhet Újpestről a 22 éves Rubus Tamás és a 25 éves Kiss Zoltán személyében. (nb1.hu) 

Január 23.: A B keretből átadólistára került Kocsis Dávidot az NB II-es Szolnok szeretné szerződtetni.

Január 22.: Az orosz élvonalbeli Volga Nyizsnij-Novgorod hivatalos honlapján tette közzé, hogy a csapat a "magyar válogatott védelmének egyik alapemberét" kívánja szerződtetni. A Nemzeti Sport szerint Lipták Zoltánról van szó, aki nemet mondott az ajánlatra.

Január 20.: Szalai Vilmos a német negyedosztályban szereplő Wormatia Worms együttesénél szerepel próbajátékon - írja a Wormser Zeitung.

Január 17.: A jelek szerint eldőlt Elek Ákos sorsa, aki elhagyta a Videoton spanyol edzőtáborát, hogy új csapatához csatlakozhasson - minden bizonnyal - Törökországban.

Január 16.: A pepsifoci.hu információi szerint a Tatabánya szeretné kölcsönvenni Szabó Bencét. Nem lesz klubunk játékosa a finn csatár, Aleksandr Kokko, próbajátékra érkezett viszont egy kapus, Heinrich Márk.

Januárt 13.: A vasnepe.hu úgy tudja, hogy  Nagy Dániel a Szombathelyi Haladásnál folytatja pályafutását, a szélső Kovács Istvánért cserébe került a vasiakhoz.

Január 12.: A fehérvári Nagy Dániel nem utazott el a Videoton edzőtáborába, hogy új csapat után nézhessen. Zoran Szpisljak szívesen látná a 27 éves szélsőt a Megyeri úton, ám úgy hírlik, hogy a Haladás (is) előrehaladott tárgyalásokat folytat a játékossal.

Január 11.: A klub felbontotta a holland Ferne Snoyl szerződését.

Január 11.: Lapértesülések szerint a török élvonalban szereplő Eskisehirspor tehet ajánlatot a Vidinek Elekért, amivel aligha tudunk versenyezni.

Január 9.: A csapattal együtt kezdte meg a felkészülést a 24 éves, leningrádi születésű Alexandr Kokko, aki próbajátékon vesz részt csapatunknál. Szintén edzésre jelentkezett Nikolas Proesmans, a belga középpályás 4 és fél éves szerződést kötött együttesünkkel.

Január 8.: Balajcza Szabolcs napokon belül meghosszabbíthatja szerződését!

Január 7.: Meg nem erősített lapértesülések szerint az Újpestnek és a Haladásnak is három-három játékost adhat kölcsön a Videoton egy-egy fiatal, értékes labdarúgóért cserébe. A Fejér Megyei Hírlap azt írja, a Megyeri útról Lázár Bence igazolhat az OTP Bank Liga címvédőjéhez..

Január 6.: Tóth Bálint, együttesünk 18 éves középpályása profi szerződést kapott!

Január 6.: SuperMario Bozsics a facebookon üzent a szurkolóknak, posztjában elmondta, senki sem kereste még Újpestről, így jelen állás szerint, nem lesz a csapat játékosa.

Január 6.: Az nb1.hu röviden összefoglalja az elmúlt napok pletykáit, az egykori debreceni, Ibrahima Sidibe belgiumi "eltűnése" kapcsán...

Január 5.: Nikolas Proesmans személyében 19 éves középpályást igazol a Sint-Truidentől a klub - írja a voetbalbelgie.be.

Január 5.:  Visszavárja a klub egykori középpályását, Mario Bozsicsot, aki legutóbb Izraelben szerepelt, jelenleg pedig csapatot keres.

Január 3.: A Nemzeti Sport információi szerint a korábban már említett Elek és Polonkai mellett Dusan Vasziljevics érkezésére is van esély. Ezzel együtt Elek elmondta, nem tud arról, hogy klubunk tárgyalna a megszerzéséről.

Január 3.: "A győriekkel decemberben beszéltem egyszer, ám azt tárgyalásnak semmiképp sem nevezném, azóta nem is kerestük egymást. A Fradi és az Újpest állítólagos érdeklődéséről is hallottam, de még egyik klubtól sem hívtak" - mondta Böde Dániel. (Nemzeti Sport)

December 30.: A 18 esztendős szerb-angol kettősállampolgár, Nikon Jevtic a második téli igazolás.

December 29.: Fodor Marcell a Megyeri úton folytatja pályafutását!

December 27.: A pepsifoci.hu cikke szerint - mellyel mi is egybehangzó információkat kaptunk -, a válogatott Elek Ákos megszerzéséért is harcba szállhat csapatunk!

A szoljon.hu információi szerint a Szolnoki MÁV szívesen szerződtetné Remili Mohamedet.

December 22.: A pepsifoci.hu értesülései szerint klubunk szerette volna leigazolni a 78-szoros belga válogatott Bart Goort, aki korábban az Anderlecht, a Feyenoord és a Hertha BSC csapataiban is szerepelt, ám a 38 esztendős szervező középpályás végül más csapat ajánlatát fogadta el.

December 21.: Az nb1.hu információi szerint Polonkai visszatérhet a Megyeri útra.

December 20.: A távozás jelenleg nem foglalkoztat. A Feyenoord neve persze felkeltette az érdeklődésemet, kipróbálnám magam, de ki ne szeretne külföldön, egy erősebb bajnokságban, fantasztikus stadionokban játszani - Szokol Zsol az nb1.hu-nak.

December 14.: Kamber Újpesten köthet ki.

December 12.: A pepsifoci.hu információi szerint a középső középpálya megerősítése lesz a fő feladat télen. 

December 10.: Szokol Zsolt honlapunknak elmondta, egyelőre ő is csak annyit tud a Feyenoord esetleges érdeklődéséről, amennyit a lapok megírtak.

December 6.: A Nemzeti Sport szerint Szokol Zsoltot a Feyenoord figyeli, s hamarosan próbajátékra utazhat Rotterdamba.

December 5.: Bartha Csabát Filips Dhondt váltja az ügyvezető igazgatói pozícióban.

Hozzászólások

Bohóc képe

Ns szerint délutántól új klubigazgató várható. Szerintetek ki?

btm képe

Vagy valakinek a helyére érkezik?
Gyorsan megnéztem az Újpest FC hivatalos honlapján a jelenlegi tisztségviselőket, és ott nem szerepel olyan titulus, hogy "klubigazgató". Viszont elég rég nem frissíthették már ezt a menüpontot, mert Leo neve még mindig ott szerepel, mint sportigazgató.
Az új jelölt nevére nincs tippem.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
http://www.szurkolnijo.hu/

flore képe

Még jobban várok egy új edzőt.

dossi képe

Délután kiderül azt hiszem addig kibírjuk azért valahogy. A játékosokról: Szokolról azt mondják korosztályának legjobb jobbhátvédje, 21 éves még fiatal, az nb1-ben még kevés,lehet hogy idővel jó focista válik belőle,egy irányító középpályás és egy vérbeli erőcsatár jó lenne.

loskaz képe

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a sérültek feltámadása és néhány egyetfizetkettőtkap kvalitású játékos meg fogja váltani a világot. Nem érdemes tákolgatni a düledező kártyavárat, ha legalább egy tisztes középcsapat szintjéig fel akarjuk küzdeni magunkat, új csapatot kell építeni. Ennek a csapatnak nincsen "gerince", az egyetlen Balajczán kívűl mindenki pótolható. Szpisljak mellé kellene egy Dunai Anti szintű ősújpesti szakember, aki a jelenlétével is sokat segíthetne.

Hajrá Lilák!

Kereki képe

Szerintem nem kellene szétzavarni az egész csapatot, ha rajtam múlna 2 embert hoznék a középpályára, mert ott vagyunk nagyon gyengék. Eddig a védelemben is gyengék voltunk középen, de Lipták érkezésével ez megoldódott, + takács is felépült és Vermes is lassan rendbe jön.
Tehát 2 középpályás: Sándor Gyuri, vagy valami hasonló, aki el tudja osztani a labdákat, tud pontosan passzolni, kiszolgálni, kiugratni a csatárokat, és szükség esetén még gólokat is tud lőni. A másik Bozics, vagy valami hasonló stílusú, aki felszántja a pályát, nem ismer lehetetlent, üzi a többieket, stb.
És egy harmadik változást mindenképpen meg kellene tenni: Zorant meneszteni kell, mert ő nem egy elsőosztályú vezetőedző. Helyette Várhidi Péternek adnám át a csapatot.

uvbull képe

A sándor gyuri az védekező középpályás, labdát osztogatni sosem tudott :D

amúgy bartha repült :)

lszlte képe

Teljes mértékben egyetértek a véleményeddel !

dossi képe

No megvan az új klubigazgató Filips Dhont. Vajon miért nem lepődök meg azon hogy belga. Mondjuk az fc bruges-nél eltöltött 9 év jó ajánlólevél lehet.Ami pozitívum,hogy elment a Bartha. Azt már régóta szajkózom,hogy a Szpisljak nem újpesti szintű edző,tehát edzőcsere is kéne,de újpesti kötödésű. Bár a tények ismeretében kicsit félek,hogy belga lesz. Remélem a félelmem alaptalan marad.

loskaz képe

1-2 ember nem csinál tavaszt. A Győr és a Kiskaposvár ellen kiderült, hogy "megújult" védelmünk mennyit ér, Lipták pedig le fog lépni, ahogy teheti. Középpályánk régóta nincs, csatáraink egy góllal rúgtak többet a Kaposvár II.-nél, élcsapat ellen helyzetig sem nagyon jutnak, 15 lehetőségből talán 1 lesz gól. Minden csapatrész gyenge, 4-5 gyerekben van fantázia, a többit el lehet felejteni. Gyakorlatilag új csapatban kell gondolkodni, ha nem akarunk pofozógép maradni. 31 gólt kaptunk, kettő pontra vagyunk a kiesőzónától, csak a biztos kieső ZTE-nek van nálunk több veresége!

Hajrá Újpest!

lilaferfi képe

A belga tulajdonos bizalma töretlen Szpisljak iránt...
Kár. Ez a pali nem való Újpestre. Színtelen-szagtalan, sótlan, hozzá hasonlót találhatunk itthon legalább 30-at.
2-3 új játákos érkezését ígéri a tulajdonos. Édeskevés. Azzal nem leszünk kint a vízből, ide legalább 5-6 minőségi futballistára lenne szükség ahhoz, hogy újra labdarúgást láthassunk a Megyeri úton.
Az pedig, hogy Csehi maradhatott, számomra azt jelenti: még mindig Tolnai Sándor szelleme lengi be az újpesti stadiont...

újpest98 képe

Ha én lennék a sportigazgató(vagy mi?) akkor őket hoznám:

- Jarmo Ahjupera http://www.transfermarkt.de/de/jarmo-ahjupera/profil/spieler_63083.html
- Mario Bozic http://www.transfermarkt.de/de/mario-bozic/profil/spieler_48559.html
- Urbin Péter http://www.transfermarkt.de/de/peter-urbin/profil/spieler_143986.html
- Polonkai Attila http://www.transfermarkt.de/de/attila-polonkai/profil/spieler_22698.html
- Bajner Bálint http://www.transfermarkt.de/de/balint-bajner/profil/spieler_87645.html
- Foxi Kethevoama http://www.transfermarkt.de/de/foxi-kethevoama/profil/spieler_59851.html

Örülnék egy ilyen keretnek:

KAPUSOK:
Balajcza Szabolcs, Horváth Tamás

VÉDŐK:
Kiss Zoltán, Vermes Krisztián, Takács Zoltán, Lipták Zoltán, Pollák Zoltán, Bojan Mihajlovics, Ferne Snoyl, Dvorschák Gábor, Litauszki Róbert, Nagy Patrik

KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Egerszegi Tamás, Popovics Bertold, Polonkai Attila, Darko Markovics, Mario Bozsics, Foxi Kethevoama, Remili Mohamed, Barczi Dávid, Simon Krisztián, Kabát Péter, Kovács Dániel, Balogh Balázs, Lázár Bence

TÁMADÓK:
Jarmo Ahjupera, Bajner Bálint, Urbin Péter, Rajczi Péter

Vezetőedző: Véber György
Másodedző: Víg Péter
Kapusedző: Pálinkás András
Sportigazgató: Fazekas László
Ügyvezető Igazgatók: Csehi István, Pilips Dhondt
Tulajdonos: Roderick Duchatelet

Kezdő:
Balajcza - Vermes, Takács, Lipták, Pollák - Polonkai, Bozsics - Remili, Foxi, Simon - Ahjupera

Mint mindig:

HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Atilka képe

Ebben az esetben Bozics ára nem mérvadó, jó ideje csak van ott a zsidóknál és önmaga is többször nyilatkozta, hogy mivel saját maga rendelkezik a játékjogával, ezért áron alul is elmenne valahova ahol rendszeresen játszhat!!!
A transfermarkt saccolt egyet az izraeli árakhoz, kicsit nevetségesen is, mivel alig egy hónapja 250 ezer volt az ára!:)
A többivel nagyjából egyetértek, egész jó csapatot raktál össze...

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

ivett képe

Sok helyre kellene erősítés. De a középpálya mindenképpen rászorul igazán jó játékosokra. Akkor sokkal jobb lenne a védelem is. Mert aki egy kicsit is ért a focihoz tudja, hogy a védelem nem csak a hátvédektől lesz jó vagy rossz.

Kovrob képe

Csak azt nem látom még, hogy ki fog ütközni, és labdát szerezni a középpályán...
Így továbbra is átrohannak rajtunk

Ahjuperát ne álmodjuk Stabil kezdő és ötszörös fizuja van. Sztetek miért jönne ide?
Polonkai? Viccelsz??????

újpest98 képe

Bozic például főleg a keménységéről volt ismert...
Ahjuperára akkor lenne esélyünk ha a Győr nem indulhat az Európai Kupákban, mert ha a Simon András felépül nem biztos hogy 1.számú csatár lesz, és egy olyan ajánlatban hogy adunk nekik egy kisebb pénzt, és egy játékost(pl.:Tajthy), valamint ha továbbadjuk részesednek belőle, akkor lehet hogy meglehetne fűzni őket. De ez csak egy elképzelés...

pipi41 képe

A középpályánk a leggyengébb láncszem! Szerintem Foxit vissza lehetne hozni!Mellé kellene legalább 2 középpályás aki tud ütközni,labdát szerezni! Oda kellenének tapasztaltabb harcosok! A fiataloknak kell még 2-3 év!Mitrovicsot nem kellene visszavenni?Ahjuperáról ne is álmodjunk! A védelemből Lipták nem fog maradni,Szokol mehetne vissza Csabára/szép volt Békéscsaba!!! a kupadöntőben találkozhatnánk!/ Nem bántásképp,de Vermes nem középhátvédnek való,oda el lehetne képzelni egy robusztusabb Hollandot,vagy Belgát! Krisztián lenne a megoldás jobb bekkben! Nem minden csapat arra játszana,hogy Szokol mikor hibázik. Remilinek meg kellene adni a lehetőséget,nem rossz,csak nem érzi a bizalmat! Rajczi Petit nem kell még leírni,húzóember lehet!
Pilips Dhondt urat Isten hozta nálunk! Reméljük tapasztalatával sokat tud segíteni! Adjuk meg neki a bizalmat! Szép lenne,ha valóra válna az,hogy évente a nemzetközi porondra lépjünk! De jó lenne Istenem,ha végre valahára büszkén néznénk a tabellára és nem attól kellene rettegnünk,hogy mennyi pont kell a biztos bennmaradáshoz! Bízzunk és szurkoljunk!!!
Hajrá Lilák!!!!

Viola Birmingham képe

Szerintem is a kozeppalya megerositese lenne a legfontosabb. Harom jatekost javasolnek. Bozsics, Elek es Dudas. 2 vedekezo egy tamado felfogasu. Vedelmunk nem annyira rossz. Legalabb is ha mindenki egeszseges lenne es lenne tuz bennuk, nem hiszem, hogy gondunk lenne hatul. (az a baj, hogy sok a lenne, bocs). Veber Gyurit viszont nagyon megneznem a padon. Elsore ennyi

purczel91 képe

Ez lenne egy ütős Újpest

Balajcza

Vermes Lipták Takács Pollák

Mitrovics

Simon Barczi v Remili v. Balogh v. Kovács v. Balajti

Kabát

Rajczi Lázár

Vezetőedző: Véber György v. Várhidi Péter
Másodedző: Véber György v.Várhidi Péter

Nem a csapat a gyenge, sőt a keretünk nagyon is erős csak az a baj, hogy túl sok fiatal van a kezdőben és kevés rutinos és mivel sok a fiatal hamar elfáradnak és nem bírják annyira a nyomást. Ez történt az MTK-nál is. De ha megnézitek az én kezdőmet akkor láthatjátok, hogy nagyon jó játékosok vannak benne és a többsége rutinos játékos akik a fiatalokba lelket tudnak önteni. Nincs szükségünk játékosokra, mert minden poszton erősek vagyunk kivéve a védekező középpályás ponton ahova nagyon is jó lenne egy Mitrovics aki jól védekezik és valljuk be, hogy a tavalyi idényben nem kevés gólpasszal járult hozzá, hogy a csapat 6. lett.

krisam képe

balajcza-völgyi-lipták-takács-vermes-barczi-sándor-foxi-simon k-németh k-coulibaly
edző: véber györgy
pályaedző: előzetesben.

újpest98 képe

Ki mit szólna a szerződtetéséhez?
Szerintem pont kézenfekvő lenne, Belgiumban játszik de magyar, tipikus erőcsatár, aki játszott Újpesten.
http://www.transfermarkt.de/de/peter-kovacs/profil/spieler_26283.html

HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

zsola képe

Bozic úgy kellene nekünk, mint barna bőrű testvéreinknek a segély. Pont az ő posztján vagyunk a leggyengébbek.
Mivel a belga megmondta, hogy idén már nem változtat jelentősen a költségvetésen, ezért szerintem kár Mitrovicról, Ahjuperáról, Elekről, Dudásról stb. álmodozni, mert nekik mind élő szerződésük van nálunk sokkal magasabb költségvetésű csapatoknál.

Tavasszal a középmezőnyhöz elég lenne 2-3 minőségi ember (mondjuk Bozic, Bori, Foxi) meg Véber Gyuri edzőnek. Mindenesetre ezt az állítólagos kecskeméti végkiárusítást meg Véber munkanélküliségét baromság volna nem kihasználni.

Atilka képe

Hali Zsola!:)

Ez eddig a legkomolyabb!!
Nagyon baba lenne az a három ott középen, meg a Gyuri a padon!:)
Bárcsak a próféta írta volna a betűidet......!
Pollák és Bori újra összeszokna (kb fél óra..) és szanaszét húznák a pályát, kajakra meghülyülne az ellenfél, miközben Bozics a tengelyben venne bohócra mindenkit..:) Foxi meg okosban, mint az első félévében!
És ez egész alacsony költségvetésből kihozható...Relatíve...

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

berger90 képe

...meg aztán Dudás nem is jönne. Te elmennél játszani olyan helyre, ahol nemrég játszottál, és 500 ember küldött el a francba (finom voltam), amikor a pálya mellett ápoltak?
bozic viszont tényleg jó lenne, Szpisjak balra el, és jöhetne új edző (azt nem tudom, hogy Gyurival mire lennénk képesek, de tényleg nem tudok hirtelen más edzőt)

Danny képe

Nos, akkor én is megírom a véleményemet!
Kapusposzton elég egyértelmű hogy nem kell változtatni, Szabi a legjobb NB1-ben védő kapus és Köteles után a legjobb magyar kapus egyben (szégyen hogy egyikük se válogatott), Horváth Tomi pedig tavaly bebizonyította hogy rá is lehet számítani.
A védelem jobb oldaláról Szokolt egy ideig semmiképpen sem szeretném a nagycsapat közelében látni. Kb. 2 éven belül jó játékos válhat belőle de ez k***a gyenge.. Vermes Krisztián játszana nálam a jobb oldalon, cseréje pedig Kiss Zoli lenne, akit bármikor ott lehet hagyni a padon, mert univerzáils, a védelem bármely pontján feltalálja magát. Középen Lipták Zoli a stabilitás, a legbiztosabb pont, párja Vaskó Tamás lehetne, aki csak epizodista Székesfehérváron, itt újra szárnyalhatna. Takács Zoli lenne az első számú tartalék, mind középre, mind bal oldalra. Rajtuk kívül még Pollák, aki nálam első számú balhátvéd, Dvorschák, Rubus és Litauszki lehetnének a felnőtt keret tagjai. Mihajlovicsot és Snoylt elengedném, Wilsont, Szokolt és Üvegest pedig a B csapatba küldeném. Tehát a védelembe egy új ember érkezése elég lenne!
Nem úgy, mint a középpályára, ami a leggyengébb pontunk. A felállással nincsen semmi gond, a 2 középső középpályás közül az egyik szűrő a másik szervező, ez így van rendjén, továbbá két szélső és egy támadó szellemű középpályás alkotja ezt a csapatrészt. Legelőbbi pozícióba legalább 5 embert kipróbáltunk már idén, közülük Nagy Patrik tűnt a legmeggyőzőbbnek, de sajnos ő sem gondolkozik még első osztályú szinten. Erre a posztra egyetlen játékos van akit el tudok képzelni, ő pedig Zsidai László. A belgának a zsebébe kéne nyúlnia érte, de gyanítom, hogy megérné, főleg hogy a mellé meg tudnánk szerezni Mario Bozicsot, aki még Mitrovicsól is jobb nemhogy Markovicstól, akit szőlőkaróval űznék el a fővárosból. Ezt a posztot érzem a legüresebbnek, Dombai Viktort viszont ha másképp nem, csereként mindenképp kipróbálnám, mellette még Bognárt tartanám a IV. kerületben, Egerszegitől és Tajthytól, pedig érzékeny(?) búcsút vennék. Jobb szélre van egy Simon Krisztiánunk, aki, bár most sérült normális játékosok mellet nagyon is jól tud teljesíteni. Magos Matyi pedig a tökéletes csere, ha Krisztiánnak rossz napja van akkor ő is tud lendíteni a csapaton, ilyen fiatalon is. Bal oldalra Remili lehet a megoldás, cseréje pedig Kovács Dani, illetve Balogh Balázs. Én Remilit nem érzem elég jónak, bár lehet megváltozik a véleményem, ha látom végre igazán játszani. Viszont, Kovács nem értem miért nem kapott több lehetőséget, szerintem benne több van, de nincs alkalma ezt megmutatni. Balogh Balázs, pedig az univerzális középpályás bárhol játszatható, de a széleken tudja a legjobbat kihozni magából, nem pedig középen. Popovics, pedig alázattal és jó játékkal idővel beverekedheti magát az első csapatba is.
Az "árnyékék" poszt ebben a felállásban 2 dolgot is jelent, egy támadó középpályást és egy középső támadót, a kettőt összegyúrva úgynevezett trequartistát (modernebben árnyékék), aki a kettő elegye. Barczi, Balajti és Kabát azok a játékosok akik ezt a posztot eljátsszák nálunk. Egyikőjüket sem érzem elég jónak ehhez a poszthoz, szóval az 5. emberemet ide "igazolnám". Elől pedig Rajczi ősszel bebizonyította, hogy még mindig jó futballista, Lázár Bence pedig ha végre egészséges lesz még őt is felülmúlhatja.

Véleményem szerint Zsidai és Bozics mindenképpen kellenek, mellettük Vaskót, illetve egy bal középpályást és egy árnyékéket (Foxi? Bori?) látnék szívesen a csapatban.Ezzel a kerettel már lenne értelme nemzetközi kupáról beszélni!

95domi képe

Szerintem is kéne Bozic a közép pályára!

Dabas city képe

Kambert már várjuk! Ő 100%-ra kell! Nagy csalódás lenne ha nem tudnánk megszerezni!

marc19 képe

Szerintem Bajczátra mindenkép szügségünk van..Bajczát nagyon nagy fórmába van 5gólt lött egy mecs alatt...Rajczi most nincs jó formába csak tizikből lövi a gólokat...Lázárba látok a csatárok közül gólerőséget..Lázár és Bajczát nagyon jó páros lennének elöl..Szval Bajczátot várom a csapatba nagyon jó igazolás lenne..

"Mindörökké Újpest!!"

kraajsz képe

Bajzátra gondolsz, aki széttörte Medgyesi Laci lábát és pályafutását, ráadásul mindezt a Megyeri úton? Ugye csak viccelsz?? Bocs, ha nem rá gondolsz, csak tudod, borzasztó nehéz az írásodat értelmezni a z iszonyatos helyesírás miatt...

Dabas city képe

Sztem a Balajcza és a Bajzát klónja :)

marc19 képe

Ha nemtudod ki az a Bajczát akkor sokat szoktál focit nézni...Amugy meg nem a múltal kéne foglalkozni...Bajczát most jó formába van azt kell nézni nem hogy valamikor lesérített egy játékost..Amugy meg ha nemjó akkor ne belém kösetek hanem írjatok egy normális csatárt!!!!

"Mindörökké Újpest!!"

marc19 képe

Balajcza
Vermes Lipták Takács Kiss

Barczi Kamber

Simon Lázár Kovács

Bajczát

"Mindörökké Újpest!!"

Danny képe

Ha egy fórumra írsz, az legalább tedd helyesen és nézz utána a játékos nevének akiről beszélsz...

marc19 képe

Jaj akkor bocsásmeg ha roszul irtam..nemtom mit kell belekötni írtam egy javaslatot..Ha nemtetszik ne nézed.de ezért egy kommentet írni mert rosszul írtam külön gratulálok!!:D

"Mindörökké Újpest!!"

Danny képe

Biztos "sokat szoktam focit nézni" és jobban tudom...

loskaz képe

Leköllene igazolni aztat a Kamber gyereket. Bajczát helyett Mitruperát javasolnám, nemcsak osztogatná a labdákat, hanem be is lőné :)

Hajrá Lilák!

újpest98 képe

tuti infóból tudom hogy egy külföldön játszó magyar belső középpályást is figyelünk!!!
Én Vass Ádámra tippelnék. Nyáron jár le a szerződése Bresciában, és félévre el lehetne talán hozni kölcsönbe, és ha a Bresciával nem hosszabítana, valamint beválik akkor lehetne végleg szerződtetni, vagy talán egy 4-500 000 euróért most is odaadná az olasz csapat. Csatárnak pedig Kovács Pétert hoznám Belgiumból, tipikus erőcsatár, és a Lierse-ben kezdő általában, vagy Goran Maricsot aki ha a 16-oson belül van általában nem hibáz, és a télen elhagyná a Pápát a megromlott viszonya miatt.

HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

uvbull képe

Ahogy a gyuri is írta, elég nehéz személyiség ez a marics gyerek :D nem biztos, hogy egy bomlasztó jellegű ember kell a csapatba :D

Atilka képe

Aki ismer tudja, hogy nekem ő a szívem csücske, vele lenne teljes az Újpest, öröm nézni a videót, amikor még a csapat a nevéhez és a múltjához méltóan támadó focit játszott! Nem Mitrovics, nem Ahjupera, hanem a kettő egyben!
A honlap szövege nem érdekel, akkor engedtük el a Slovanhoz...No comment!
Aki látta nézze újra, aki nem, az pedig tátsa ki a száját!:)
A középső videó ami a miénk!!:)

http://www.mariobozic.com/video/video.html

És még egyszer, az ár csak sacc, ezt ő is megerősítette, kevesebbért is nálunk játszana újra!

http://www.transfermarkt.de/de/mario-bozic/profil/spieler_48559.html

Super Mario, helyed van nálunk!:)

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

marc19 képe

Nagyon játékos remélem hogy még látyuk itt játszani..a vezetőség fejébe vajon megfordúlt??

"Mindörökké Újpest!!"

flore képe

Bazdmeg tanulj már meg normálisan írni...

Atilka képe

:D:D:D:D:D:D:D

Mindörökké Újpest!

-=Atilka=-

marc19 képe

Ha nem tetszik nem kell olvasni..Te vagy már egy nyomorék, már fasz ki van már veled!!

"Mindörökké Újpest!!"

flore képe

Igazad van, te tényleg fasza csákó vagy. Megyek is számon kérem anyámon miért nem vágott anno falhoz. Közben meg úgyis útba esik, lebeszélem az egész világgal, hogy az alkalmazkodjon hozzád.

flore képe

Szokollal mi van?

Danny képe

Semmi új, épp ez a gond...

Danny képe

Pátkait el lehetne hozni, most olvastam egy cikket hogy a lelátóra küldték a zsidók mert nem volt hajlandó hosszabbítani. Jó kis középpályásnak tartom, nem kéne sokat adni érte.

Dabas city képe

Ha Polonkai és Kamber között kell választani akkor inkább KAMBER!!!
De ha mind a kettő jön az a legjobb :)

marc19 képe

Mindig te csesztetsz hogy jaj hogylehet ilyen a helysírásod..mindig te vagy az a nyomorék aki beleszólsz..már fasz ki van már veled de már nem fogok veled foglalkozni..nyávogjál mint egy buzi, faszt se érdekelsz!!!

"Mindörökké Újpest!!"

Danny képe

Tényleg ki kéne töltetni egy IQ tesztet regisztráció előtt...:)

Oldalak