Kabát Péter: Rápihentem a derbire

Kabát Péter két hete, a Videoton elleni mérkőzésen piros lapot kapott, ám szerencsére csak egy meccses eltiltással büntették, így mindössze a Paks elleni bajnokit kellett kihagynia, holnap, a Ferencváros elleni derbin ismét csatasorba állítható. A rutinos támadót a derbiről faggattuk.

- Nem kezdtük jól a szezont, a három meccsen megszerzett egy pont nem túl sok. Ahogyan Fehér Csabi is mondta, ha megnyerjük a derbit, a szurkolók is gyorsabban elfelejtik a rossz rajtot. Bíztam benne, hogy a Videoton elleni összecsapás után csak egy meccsre tiltanak el, mivel két sárga lap után állítottak ki és nem is feleseltem a bíróval, így legalább rápihenhettem a derbire, amit bizakodva várok. Mindenkinek meg vannak a saját módszerei, hogy mivel készül egy-egy mérkőzés előtt, nekem is, de erről többet nem szeretnék elárulni, mert lehet, hogy akkor nem jön be. Nem kell nagy dolgokra gondolni, minden meccs előtt ugyan azt szoktam enni, illetve csinálni, és ez így lesz vasárnap is. Mindenképpen győzelmet várok, és sok gólos mérkőzést - mondta Kabát Péter a HajráLilák.hu-nak.

Hozzászólások