Simon Krisztián: Nem sürgetek semmit

A csapat felkészülése javában zajlik Belgiumban, azonban az itthon maradt játékosok sem tétlenkednek. A talpcsont-törést szenvedett Simon Krisztián lábán még mindig ott van a gipsz, de a külön edzésmunkát lelkesen végzi, hogy ne maradjon le nagyon a többiektől. Várja, hogy újra pályára léphessen, de tanult az eddigi hibákból és nem sürget semmit, hiszen egy újabb sérülés sokba kerülhet számára. Múlt héten, a B csapat egyik edzése előtt beszélgettünk a fiatal középpályással.

- Hogy vagy?
- Már nem is tudom, mit mondjak erre, nagyon peches vagyok. De a helyzethez képest jól vagyok, egész jól viselem ezt az egészet, és pozitívan tekintek a jövő felé. Sok támogatást kapok.

- Vissza tudsz emlékezni a sérülésed pillanatára?
- Sajnos igen, ez még most is előttem van. Egy erdei futás alkalmával történt, éppen nagyobb iramú futás volt. Próbáltam nagyon figyelni, hogy ne történjen semmi a lábammal, de sajnos pont egy kiálló gyökérre léptem rá. Rögtön tudtam, hogy komoly a baj, csak most a másik talpamon.

- Már teljes értékű munkát végezhettél? Hiszen nem telt el túl sok idő az előző sérülésed óta…
- Még nem, a futást kezdtem csak el, ez volt a második alkalom…

- Mit mondanak erre az orvosok? Sok helyről hallani, hogy ez valami genetikai dolog lehet.
- Igazából nem nagyon szeretnék erről beszélni. Annyit elmondhatok, hogy ez nem genetikai eredetű, elég hamar elkezdtem a munkát a sérülést követően, nem pihentem eleget. Talán nem kellett volna ennyire erőltetni a dolgot, több időre lett volna szükségem. Utólag nagyon bánom, bár az én hibám is, szólnom kellett volna, hogy ez így nem lesz jó, de az edzők nagyon szerették volna, ha minél előbb visszatérek.

- Mennyi idő még, mire teljesen felépülsz?
- Három hétre kaptam járógipszet, ennek a fele letelt már. Miután leveszik, még legalább másfél-két hónap, mire komolyabban elkezdhetek készülni és ismét bevethető leszek.

- Hogy viseled ezt az egészet? Nem lehet könnyű lelkileg, ráadásul ebben a nagy melegben a gipsz is egy plusz teher.
- Nem foglalkozok ezzel, megpróbálom figyelmen kívül hagyni, amennyire csak tudom.

- Milyen munkát tudsz most végezni?
- Amíg a többiek edzenek, én Szilviával, a fizioterapeutánkkal készülök, különmunkát végzek, karra edzek, több izomcsoportot átmozgatunk és a lábamat is mozgathatom.

- Miután leveszik a gipszet, elkezdhetsz rendesen készülni?
- Igen, de most sokkal óvatosabb leszek. Szeretnék elég időt hagyni a felépülésemnek, nem akarok megint ugyanabba a hibába esni. Mindent lépésről-lépésre fogok csinálni.

- A másik lábad teljesen rendbe jött?
- Igen, nem érzek fájdalmat, bár most az időjárás-változást kicsit megviselt, néha szúrást éreztem a talpam környékén.

- Ha elkezdesz edzeni, nyilván az első csapathoz fogsz visszatérni. Számítanak rád, biztatnak? Beszéltél már a vezetőedzővel és a stábbal a sérülésed óta?
- Igen, az első csapatba fogok visszatérni. Nagyon jól esett, hogy Jos Daerden számol velem. Miután megsérültem, egyből nyilatkozta, hogy mennyire sajnálja az esetet és abszolút számít rám. Személyesen már nem tudtam beszélni vele, hiszen már a kórházban feküdtem akkor, a csapat pedig utazott Belgiumba, de nagyon jó érzés volt, hogy így gondolja. Rengeteg biztatást és jó szót kapok, ez sokat segít.

- Annak idején, amikor sajtótájékoztató keretében bemutatták Jos Daerdent, elmondta, hogy még annyira nem ismeri a magyar játékosokat, de téged név szerint említett, azt mondta, tudja, hogy nagyon jó képességű labdarúgó vagy.
- Igen, ezt hallottam, gondolom a Feyenoordnál töltött időszakomból ismer, remek dolog ez is, hogy figyel a dolgokra és megjegyezte a nevemet.

- Mit szólsz az eddigi felkészüléshez? Az első edzőmeccsen a csapat 5-0-s vereséget szenvedett, bár ez még nem mérvadó eredmény. Erős együttes ellen játszottunk, a mi keretünk pedig közel sem teljes.
- Igen, ez valóban így van, biztosan érkeznek még játékosok, ahogy hallani lehet. Egy belga hatodik helyezett nagy erőt képvisel, mi pedig lehet, hogy most még a magyar hatodik ellen is megizzadnánk. Nem kell ennek a vereségnek nagy jelentőséget tulajdonítani.

- Mit várhatunk a következő szezonban? Az előző idény szépen szólva sem sikerült fényesen, a közönség pedig joggal elégedetlen, eddig pedig csak ketten érkeztek a klubhoz. Mit szólsz ahhoz, hogy magyar játékost nem igazoltunk?
- Ez nem az én dolgom, az igazolásokért a vezetőség és a tulaj a felelős, ebbe nem szeretnék belefolyni. Van még erősítésre szükségünk, kell, hogy érkezzen még néhány új csapattárs, onnantól kezdve pedig az edzőn múlik, hogy mit tud kihozni ebből a keretből. Számszerű adatot nem szeretnék most mondani, mert az már tavaly sem sült el jól.

- A sajtótájékoztatókon elmondták, hogy az első négy hely valamelyikét kell megcélozni, de reálisan nézve ez most elég távolinak tűnik.
- Én is hallottam ezeket, olvasunk újságot, látjuk az interneten, hogy mik jelennek meg, de valójában velünk az öltözőben még nem közöltek semmit. Nem mondták azt, hogy srácok, idén ezt és ezt kell elérnünk, tehát konkrétabbat erről sem tudok még mondani.

- Mi a véleményed az idei sorsolásról? Nagy felháborodást keltett a szurkolók körében, hogy a Ferencváros ellen már a nyár végén pályára lépünk.
- Az eddigi évekhez képest kicsit furcsa a sorsolás, hiszen nem ebben a sorrendben szoktunk játszani a többi csapattal, sőt, még csak nem is hasonlóban. Az, hogy ilyen korán játszunk a Fradival, nagy szívfájdalom számomra, mert biztos, hogy abban a fordulóban még nem léphetek pályára, pedig nagyon jó lett volna ellenük bizonyítani.

- Ha odaállna eléd valaki, és azt mondaná, Krisztián, neked most van két kívánságod, bármit kérhetsz, akkor mit kívánnál magadnak és az Újpestnek?
- Először is azt, hogy a tavalyi méltatlan szereplést el tudjuk feledtetni sok győzelemmel és jó játékkal, nem lenne rossz valahol a tabella elején végezni, később pedig nemzetközi porondra jutni. Ehhez pedig magamnak azt kívánom, hogy teljesen felépüljek, és mindehhez hozzá tudjam segíteni az Újpestet, egy kiváló szurkolótáborral a hátunk mögött.

fotók: hajrálilák.hu