Szélesi Zoltán: 2009-ben nem kaptam ajánlatot a vezetőségtől

Szélesi Zoltán nyolc év után visszatért Újpestre. A védő 2009 nyarán is a Megyeri úton edzett, aztán mégis a Debrecen labdarúgója lett egy évre. Hogy miért? Ezt is megkérdeztük a 30 esztendős játékostól. 

Szélesi Zoltán:
- Hetek óta Újpesten edzek, voltak konkrét ajánlataim külföldről, Németországból és Belgiumból is, de a tréningeken a csapattársakkal való viccelődések és az edzővel való beszélgetések napról napra komolyabbá váltak, hogy mi lenne ha visszatérnék a Megyeri útra. Végül arra tettem le a voksomat, hogy Magyarországon folytatom a pályafutásomat. Ahhoz, hogy ismét Újpesten vagyok, nagyban hozzájárult, hogy a belga tulajdonos stabil hátteret biztosít, és komoly elvárásai vannak a csapat felé. Azt mondhatom, hogy európai munka folyik a gyepen, és ha már a gyepnél tartunk, a játéktér is kiváló lett. Minden körülmény adott tehűt ahhoz, hogy az ember profi munkát tudjon végezni. A kezdésünk nem sikeredett jól, ehhez az is hozzájárult, hogy sok játékos későn érkezett a klubhoz, a vezetőedzőnek még nem volt elég ideje összekovácsolni a társaságot. Ráadásul már nem abban az időszakban vagyunk, hogy heti két-három edzőmeccsen tudjuk csiszolni a játékot, hanem a hétvégi bajnokikon kell megmutatni magunkat. Egy Újpestnek mindig az első három hely a célkitűzése. A játékoskeretet is nézve minden adott ahhoz, hogy túl lépjünk ezen a sikertelen kezdésen, és bele tudjunk rázódni, hogy feljebb lépjünk a tabellán. 

- 2009-ben szintén edzettél Újpesten, ám akkor a Debrecent választottad. Miért?
- Igen, volt egy debreceni kitérőm, ami előtt szintén edzéslehetőséget kértem az Újpesttől. Ezt tegyük is tisztába, ugyanis az akkori vezetőségtől egyetlen ajánlat, egyetlen maradásra utaló szó nem érkezett az irányomba, amivel azt szerették volna, hogy itt maradjak. Így akkor, a magyar foci szolgálatában a Debrecenhez igazoltam. 

Hozzászólások

Folytatom a cikket egy 2009-es interjúval:

"- Régóta tárgyalásban voltál a debreceniekkel, vagy csak a BL miatt igazoltak le?
- Már jó ideje kapcsolatban voltam velük, de a külföldi szerződés reményében az utolsó pillanatig kivártam. Viszont biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam, az idő ezt igazolhatja majd."
"- Visszalépésnek tartod, hogy leigazolt a Debrecen?
- Egyáltalán nem, hiszen a Loki bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe,..."

Örülök, hogy itt vagy Zoli, de ez a "tegyük tisztába" szöveg egy kicsit túlzó! Ettől függetlenül Újpest nevelésként és a tapasztalatod alapján helyed van a csapatban. Szóval Isten hozott itthon!

Vajon kit fog kiszorítani a védelemből?

Iandolit? Vermest vagy egy belső védőt?

Úgy tudom szélső védő.

Hajrá Újpest

Sajnos Vermes nem is lesz az igazi már.......Sok volt ez a kihagyás,ő lassult,a futball meg még gyorsult.....Dobogós célokat szövögető csapat védelmébe ő már sajnos nem fér be......
HAJRÁ LILÁK,MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!

Nézzük meg a teljesítményét egy kicsit a számok tükrében is. Elvégre a futballt gólra játsszák pontokért.
Négy mérkőzésen vagyunk túl. Ő eddig két mérkőzésen lépett pályára kezdőként (1. forduló DVTK ellen a 72-ik percig, és 4. forduló FTC ellen a lefújásig), összesen tehát 162 percet játszott. Ezalatt szerzett egy gólt és adott egy gólpasszt. Mindezt védőként. Mindkét megmozdulás nagyon meghatározó pillanata volt a mérkőzéseknek. Az első meccsen az ő góljával egyenlítettünk ki lélektanilag fontos szituációban, emberhátrányban és gólhátrányban. Az utóbbi alkalommal pedig az ő visszafejelt labdáját passzolta be a csatárunk döntetlen állásnál az utolsó utáni pillanatban, fontos győzelemhez juttatva ezzel a csapatunkat.
A gyorsaságát, magabiztosságát remélhetőleg hamarosan visszaszerzi, mindkettő fejleszthető. Nálam helye van a csapatban!
Ha már pedig az a kérdés, hogy Szélesi kit szoríthat ki a csapatból, akkor azt se felejtsük el, hogy Zoli tud egy sorral feljebb is játszani, jobb oldali szélső középpályásként is... Szívesen látnék egyszer egy ilyen 3-5-2 felállásban játszó csapatot:
-------------------------- Balajcza ----------------------------
-------------------------------------------------------------------
------------- Vermes --- Antón --- Iandoli ----------------
-------------------------------------------------------------------
-------------------- Sztaniszavljevics -----------------------
Szélesi ------------------------------- Kovács D. (Remili)
------------------ Christ --- Vasziljevics --------------------
-------------------------------------------------------------------
--------------- Kabát --- Zaris (Zamostny) ---------------

A jobb oldali középpálya ugyan erősebb lenne védekezésben, mint támadásban, a bal oldali pedig épp támadásban lenne erősebb és védekezésben gyengébb, de talán működhetne is.
Hajrá Lilák!

Vermes ügyben egyetértek veled, egyébként is korai egy játékosról lehúzni a keresztvizet ennyi meccs alapján...
A 3-5-2-es felállás azonban azért nem tetszik, mert ezzel kivennénk Iandoli talán legnagyobb erősségét, a széleken való gyors elfutásokat és veszélyes beadásokat.
Nekem rendkívül szimpatikus és példamutató ahogy az Anton, Iandoli, Christ hármas kűzd, hajt, játszik, s mellettük ott a Vaske, aki eddig egyedül volt, valamint megjött Szélesi. Ez eddig egy ragyogó alap. Kabát, Vermes, Balajcza, talán Kovács Dani is beérik melléjük.
Aki még kellemes meglepetés az a Balogh Balázs. Szegény kapott hideget-meleget, de mintha az újonnan érkezettektől szárnyra kapott volna ő is. Helyenként szellemesen, termetéhez képest kifejezetten agresszívan és pontosan játszik.
Bavon... Ő az akit a legnagyobb kritika fogadott mielőtt egyáltalán megjött volna, s meg is sérült hamar. Egy meccs, de micsoda meccs, s abból is mindössze 28+4 perc alatt azonban történelmünk része lett. Szerintem még ne adjuk el a szenzációs üzlet reményében, hátha tud ennél is többet a srác. :-)
A Kurucz Petit meg lehetne próbálni, hátha. Nem elégedetlen vagyok Szabival, de ha Horváth nem tud annyit, hogy immár az 5. edzőnél ne tudna csak legalább epizódszerepeket kapni, akkor lehet kellene egy kis versenyhelyzet erre a posztra is.
minden esetre bárki véd, a tizenegyesekhez behoznám a Szabit mindig, mint kézilabdában...:-)
Hajrá Lilák!!!

Kösz Dörgönye!
Tulajdonképpen a 3-5-2 már egy ideje mellőzött játékstílus, nem is tartják túl korszerűnek, de én szerettem azt a korszakot, amikor a csapatok többsége ilyen felállásban játszott. Talán azért, mert akkor voltam fiatal... ;) De ma már a nosztalgia sem a régi! ;) Viszont elsősorban egy olyan felállást próbáltam felvázolni, ahol Szélesi és Vermes is befér a csapatba. Ilyen formáció lehet még bőven. Szakértő én sem vagyok, és nem is én ülök az edzői székben...
Balogh Balázs számomra is kellemes meglepetés. Olyan játékos válhatna most belőle, akit szükség esetén több ponton is be lehet vetni. Érezhető a javulás a játékában és pozitív a hozzáállása a munkához. És remélem a vasárnapi győzelem másoknak is lendületet ad. Zamostny Balázsnak is nagyon drukkolok, hogy tudjon nemsokára egy nagyobbat villantani.
Hajrá Lilák!

Vermes dologban teljesen egyet értek, Balogh B. is tényleg elég jó Daerden-nél. Kíváncsi vagyok, hogy Barciból, Simonból, Lázárból mit tud kihozni. Ez a 4 fiatal Zoránunknál enyhén szólva gyenge volt, Baloghból elég jót tudott kihozni, lehet jobb a pedagógiája és Barciék is úgy szállnak be a játékba sérülés után ahogy azt elvárjuk!

…………………… Balajcza/Banai D.

Szélesi …. Aarab .… Anton .… Alessandro

Proesmans/Popovics … Christ .... Balogh B./Nagy P.

Zaris /Magos … Tshibuabua / Rajczi … Kabát/Kovács D.

Tartalék: Szokol, Pollák – Sztaniszavljevics – Simon, Lázár

? Horváth Tamás – most már nem csak Én mondom…
? Vermes kezdőként nálam nem jöhet szóba és Ő ezzel nem elégszik meg.
? B. Mihajlovics – semmi köze a focihoz
? D. Vasziljevics – látni rajta, hogy akar, de a hozzáfűzött reményeket nem váltotta valóra… és most még pénzt lehet csinálni belőlük és azokból akik itt nem szerepelnek - és lehet venni egy irányítót és egy bal bekket, hogy kit magam sem tudom - nincs a hazai piacon! Mohl Dávidra lecsapott a DVSC Völgyi sérült, Hajdú a ZTE - hez igazolt, talán Vadnait meg lehetne szerezni és még egy irányítót az MTK - ból... Légiósra lenne tippem, ha Lothar lett volna az edzőnk meg is szerzi, de így?!

HAJRÁ LILÁK!!!

Ha Lothar lett volna az edzőnk akkor a mostani teljes szakmai stáb fizetését egyedül elvitte volna.... Azon kívül még semmit nem ért el a labdarúgásban, mint edző (játékosként egy hatalmas legenda, főleg nekem mint a német foci rajongójának) kb. Döme esete ő is.
Völgyi vagy Vadnai leigazolását én is elfogadnám, utóbbiért visszaadhatnánk Pollákot meg még valamelyik frizumatyinkat a zsidóknak, ott úgyis szeretik a fiatalokat. És akkor lenne balhátvédben is két megfelelő emberünk.
Horváthot és Vermest viszont nem tudom miért kell állandóan szapulni, Horváth mikor kellett mindig bizonyított. Most az, hogy nem szorítja ki Balajczát az olyan dolog, mint hogy Casillast, Neuert, Buffont, Hartot se szorítja ki senki a csapatából, és ez ott sem a tartalékok hibája... Vermes pedig tett már le az asztalra nem is keveset, ős újpestiként és csapatkapitányként legalább az esélyt adjuk meg neki, hogy bizonyíthasson a szörnyű sérülése után! Vasiljevic-el kapcsolatban viszont egyre jobban gondolkozom úgy mint te. Irányítónak szerintem Christ jó lenne, nemtudom a mester miért nem próbálja ki őt ott.