Beküldte újpesti viola harcos -

Egyértelmű lila-fehér fölénnyel kezdődött a meccs, a kilencedik percben pedig egy remek jobboldali támadás végén Nagy János pontos beadását Zamostny Balázs fejelte a hálóba (0-1). Negyed órával később Zamostny szerzett labdát a felezővonalnál, majd Magost indította, aki egy lövő csel után 15 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (0-2). A 35. percben Dombai Viktor adott szenzációs labdát Magosnak, aki egy csel után Zamostny Balázshoz passzolt, csatárunk pedig közelről saját maga második, a csapat harmadik gólját is megszerezte (0-3).
A második játékrészben ott folytatták a fiatalok, ahol az elsőt abbahagyták. Az 55.percben Banai Balázs szerzett labdát, majd Zamostnyt szöktette, aki lefutotta a hazai hátvédeket, megszerezte a labdát és 11 méterről a kapus mellett a hálóba gurított (0-4).
Újpest FC B: Floszmann – Nagy J., Szokol, Kálmán, Baranyai (Szlezák, 85.) – Dombai, Banai B. Erős, Bodnár (Magos, 67.) – Magos (Abdallah, 46.), Zamostny (Kiss B., 77.)
Víg Péter:
– Jól sikerült a felkészülés erőnléti része, lehetett látni, hogy jó állapotban vannak a srácok. Sok helyzetet alakítottunk ki, végig domináltunk az egész mérkőzésen. Játékban is egyre jobb minőséget mutatunk, ebben az irányban kell tovább haladnunk. teljes interjú: ujpestfc.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Hozzászólások
cox replied on Permalink
Jolenne ha Zamo bevaltana a
Jolenne ha Zamo bevaltana a hozzafuzott nagyremenyeket, iden meg az Nb2be, de akkor ugy 10 golt elvarnek tole. Magosrol is evek ota tudni milyen sebessege van, mellette jol cselez. Nem tudom mire varat az attorese..?!