Újpest Család Vándorkupa

Újpest Család Vándorkupa 2009!

Az idei Vándorkupán 24 csapat vesz részt!
A nevezéseket az ucsk [at] 1885 [dot] hu e-mailcímre várják.
Nevezési díj várhatóan: 5000 Ft

A nevezés végső határideje: 2009. december 13., vasárnap, 18:00 óra, de siessetek a nevezéssel, mert előreláthatólag megint túljelentkezés lesz! Másnap kihirdetésre kerül a résztvevő csapatok listája.

Az idei verseny lebonyolítása az előzetes tervek szerint:

 A tornán induló 24 résztvevő együttest hat  4 csapatos csoportba osztjuk, így minden gárda minimum három mérkőzést játszik. Az egymás elleni találkozók után a csoportgyőztesek, kvalifikálják magukat a legjobb hat közé, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. Ezt követően a három továbbjutó körmérkőzéses formában dönti el a végső sorrendet.

Egyéni díjazásban részesül a legjobb mezőnyjátékos, a legjobb kapus és a gólkirály.

A tornán nem nevezhető a felsoroltakon kívül 40 évnél fiatalabb, korábban volt profi labdarúgó sem!

-1885.hu-

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Újpest Család Vándorkupa – Alapítva 2002

A verseny célja: Az Újpest FC alapvető célkitűzése, hogy a Klub életének résztvevői között kialakuljon egy olyan kötődés, amelyet az UTE hármas jelszava és tradíciója 123 éve fémjelez. Az alapítók tiszteletére, és az „Újpest Család” életének szervezése érdekében a Klub 2002-ben útjára indította ezt a Tornát annak reményében, hogy a közös célért küzdők még szorosabb köteléket alakíthassanak ki a lila-fehér sikerek eléréséhez.

A játékidő 20 perc, szünet nélkül. A döntő szakaszban (utolsó három meccs): 15 perc, szünet nélkül.

Az elmúlt idényben többnyire sikerült kiszűrni a „profi” kispályás csapatokat, az idei viadalon szintén ennek szellemében fognak eljárni a szervezők, a torna ugyanis nem elsősorban a győzelemről, hanem az Újpest szelleméről, az összetartásról és a szeretetről szól.

Versenyszabályok:

– A pálya mérete egy normál futballpályának a fele, keresztben játszunk, a szélessége valamivel keskenyebb, mint a térfél, ugyanis a tizenhatos vonaláig és pálya feléig tart. Mivel a műfüves pályát újra felvonalazni kizárólag erre a célra nem lehet, a játéktér alapvonalát, oldalvonalát és egyéb jelzővonalait az edzéseken használatos műanyag bójákkal fogjuk megoldani, tehát például a kaputér mérete a játékvezető, és a játékosok belátására van bízva. Kérjük a résztvevőktől a rugalmas, sportszerű hozzáállást ezen a területen!
– A kapu mérete: 5 x 2 méter.
– Játékidő: 2 x10 perc, a félidőben nincs szünet, a csapatok térfélcserével azonnal folytatják a mérkőzést.
– Csapatok létszáma: 7 mezőnyjátékos + egy kapus, továbbá 7 cserejátékos szerepelhet. A korábban lecserélt játékos újra visszacserélhető, a cserélési lehetőség nincs limitálva. A csapatok a nevezés benyújtásakor maximum 15 főt nevezhettek.
– Nevezhető, résztvevő játékosok: a Tornára kizárólag azok a játékosok (szurkolók) nevezhetők, akik bármely ország első három vonalában nem aktív felnőtt labdarúgók, akik nem résztvevői bármely Ifi vagy Junior bajnokságnak, illetve a Futsal profi bajnokságában nem szerepelnek. Szintén nem nevezhető 40 évnél fiatalabb korábban volt profi labdarúgó! Ez alól kivétel idén sincs! Akik a nevezésnél a fenti szabályt megszegik és olyan játékost, játékosokat neveznek be, akiről a későbbiekben kiderül, hogy szerepel ilyen csapatban, akkor az egész csapat azonnal kizárásra kerül. Amennyiben ez a torna ideje alatt derülne ki, úgy az addig elért valamennyi eredményét töröljük. Aki a tornán olyan játékost próbál szerepeltetni, aki a nevezési lapon nem szerepel, vagy több csapatban neveztette magát, vagy egy csapatba neveztette magát és több csapatban játszott, úgy azt a mérkőzést, amelyiken a jogosulatlan játékos szerepelt, 3-0-ás gólkülönbséggel az ellenfél javára kell írni, és az egész csapat részére kizárást eredményezhet. A jogosulatlan szereplést illetően bármelyik csapat óvást nyújthat be a Versenybizottságnál, akik jogosultak a döntésre. Ha egy csapatról a tornát követően derül ki, hogy jogosulatlan játékost szerepeltetett, és nem kérte a Versenybizottság beleegyezését a módosításról, a következő évi tornáról is kizárásra kerül.

A csapatok felszerelése

Kérünk benneteket, hogy bár a rendelkezésetekre fognak állni az Újpest FC által kijelölt öltözők, a felszerelésetek legyen meleg, sportos, kényelmes, olyan, amely a Klub imázsával nem helyezkedik szembe!

Az öltözőkkel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag öltözésre lesznek kialakítva, tehát nem lesznek a nap folyamán felügyelve, és nem kerülnek bezárásra, ezért mindenki biztosítsa magának az értékek őrzését, mert azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Egyenlő színösszeállítás esetén a csapatok jelzőtrikókat fognak használni a mérkőzéseken, amelyeket annak végeztével a következő csapatnak át kell adni. A tornán lábszárvédőt lehet, de stoplis cipőt tilos használni. A műfüves játéktér megóvása a csapat felkészülésére szolgál, így azt közös érdekünk megóvni. Kérük az étkezést, szotyolázást mellőzzétek!

Javasoljuk a salakos tornákon bevált sportcipők használatát, de akinek csak teremcipője van – amennyiben számol a csúszások lehetőségével -, úgy azt használhatja a mérkőzéseken. A felszereléseket minden mérkőzés előtt a játékvezető ellenőrizni fogja.

Büntetések a mérkőzésen:

Annak ellenére, hogy ez a torna a játékról, az együttlétről és az Újpest Családról szól, arról, hogy néhány órán keresztül jól érezzük magunkat, szót kell ejtenünk a szabálytalanságokról is.A játékvezető különösen súlyos fegyelmezetlenségért, tettlegességért a mérkőzés alatt vagy azt követően elkövetett súlyos sportszerűtlenségért vagy második alkalommal elkövetett – 2 perces kiállítást érdemlő – szabálytalanságért véglegesen kiállíthatja a játékost, aki helyett 4 perc elteltével másik játékos léphet pályára.

A véglegesen kiállított játékos a következő mérkőzésen automatikusan nem léphet pályára – a Versenybizottságnak joga van ezt a döntést súlyosbítani. A játékvezető a mérkőzés jegyzőkönyvében feltünteti a végleges kiállítás tényét.

2 perces kiállítás: Súlyos szabálytalanság esetén, szándékos kezezésért, vagy egyéb súlyos fegyelmezetlenség, többszöri becsúszás esetén a játékvezető 2 percre kiállíthatja a játékost, aki a büntetés letelte után a játékvezető engedélyére ismét pályára léphet. 2 perces büntetés jár a 2. sárgalappal egyidejűleg is. Egyetlen 2 perces büntetés miatt a játékos nem kerül a következő mérkőzésen kizárásra. Szabályok a mérkőzésen:

– a cseréket a felezővonalnál kell végrehajtani, a bíró a játékot nem állítja meg, de a cserejátékos csak akkor léphet pályára, ha a lecserélt játékos a játékteret elhagyta. A korábban pályára lépő cserejátékost a játékvezető azonnal 2 perces kiállítással sújthatja.
– A mérkőzés alatt a csapatok minimális létszáma 5 játékos (négy mezőnyjátékos és egy kapus). Ha bármelyik csapat létszáma kiállítások vagy sérülések következtében ez alá a létszám alá csökken, akkor a mérkőzést a játékvezető beszünteti és a győzelmet vétlen csapat javára írják, 3-0-ás gólkülönbséggel.
– A csapatok időkérésre nem jogosultak, külön időmérőt nem jelöltünk, így a játékidőt a játékvezető fogja meghatározni.
– A mérkőzésen becsúszni szigorúan tilos, és les NINCS. Hátulról szerelni, ha az egyébként szabályos, megengedett. A lábbal hazaadott labdát a kapus kézzel nem érintheti, a fejjel vagy testtel hazaadott labdát viszont megfoghatja.
– Ha a labda elhagyta az alapvonalat, azt állított helyzetből akár egy mezőnyjátékos is kirúghatja. A labda akkor kerül játékba, ha büntetőterületet elhagyja.
– Ha a labda az oldalvonalon hagyja el a játékteret, akkor a játék bedobással vagy berúgással folytatódik.
– Bedobásnál / berúgásnál és szabálytalanságnál az ellenfél játékosainak legalább 5 méterre kell állniuk.
– Kirúgásnál a büntetőterületen kívül kell állni.
– A büntetőterület határvonala a gólvonaltól 10 méterre húzódik. A büntetőpont a gólvonaltól 9 méterre található.
– Büntetőrúgás esetén a kapusról vagy a kapufáról kipattanó labdát újra már nem lehet értékesíteni, ilyenkor kapuskirúgással folytatódik a játék.
– Amennyiben bármilyen okból büntetőpárbajra kerül a sor (azonos gólok, döntetlen esetén), úgy a csapatok 3-3 büntetőt rúgnak felváltva, ha nem születik döntés, úgy felváltva esnek a büntetők, amíg a mérkőzés/továbbjutás el nem dől (az egyik fél berúgja, a másik kihagyja).

– A büntetőket a lefújás pillanatában pályán lévő játékosok rúghatják (a kapust is beleértve). A pályán nem tartózkodó játékos csak akkor rúghat, ha már az összes pályán lévő játékos rúgott, és a továbbjutás még nem dőlt el. Ha már minden benevezett játékos rúgott, és a továbbjutás még mindig nem dőlt el, akkor a körrúgás újra kezdődik.

– A bemelegítéshez labdáról minden csapatnak saját magának kell gondoskodnia. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a torna megnyitóját tiszteljék meg a megjelentek annyival, hogy erre az időtartamra a bemelegítést befejezik. Erre egyébként a játékvezetők is fel fogják hívni a figyelmet.

– A sorsolásokon és a különféle információk kihirdetésénél minimálisan a csapatvezetőnek kötelező a jelenlét. Az első kör csoportosítását a beérkezett nevezések birtokában a Versenybizottság fogja elkészíteni.

– A játékosoknak a lejátszandó mérkőzésük előtt legkésőbb 10 perccel a helyszínen kell lenniük. Tavaly is, idén is felmerült, hogy meg lesz-e tartva a mérkőzés a szélsőséges időjárás ellenére is. Amennyiben a játéktér megtisztításáért a Szervező Bizottság minden eszközt meg fog ragadni, épp úgy, mint az elmúlt években, így a mérkőzések minden esetleges időjárási viszontagság ellenére is lejátszásra kerülnek. Kérünk benneteket, hogy amennyiben kérdésetek van, azt a megjelölt e-mail címen, a hivatalos honlapon megnyitott topikban (Fórum / Kérdések az Újpest FC vezetőihez / Újpest Család Vándorkupa) vagy faxon tegyétek meg az Újpest FC szervezői felé!

Hajrá Újpest, Hajrá Lilák!

A nevezéseket az Újpest FC a határidő lejártakor bírálja és fogadja el. Voltak olyan nevezések, amelyeket a szervezőbizottság korábban nem fogadott el, tekintettel a szurkolói torna amatőr jellegére. Professzionális, továbbá a lila-fehér színekhez semlegesen viszonyuló, csak a trófea elnyeréséért induló csapatok a rendezvényen nem vehetnek részt! Ezzel az intézkedéssel szeretnénk kiküszöbölni, hogy a kupa olyan illetéktelenek kezébe kerülhessen, akik nem méltóak az értékes vándorserleg szellemiségéhez, és győzelem esetén a trófea megőrzésére. Ezért is történt meg, hogy az első kupa-győztes eredményét töröltük, és a helyezést visszavontuk.

A Klub gondoskodik arról, hogy a szervezés és a torna színvonala megfelelő legyen e rangos eseményhez. Figyelmet kívánunk fordítani arra is, hogy a torna fővédnökei és támogatói olyan illusztris személyek és cégek legyenek, akik különböző területeken részesei az Újpest FC életének, és tárgyi, anyagi támogatásukkal szerepet vállalnak a szurkolói torna megrendezéséhez.

Az Újpest FC díjazza dobogós helyezést elérő három csapatot és a legeredményesebb játékosokat, akik az eredményeik alapján kategorizálva különdíjakat vehetnek át. Különdíjat kap a gólkirály, a legjobb mezőnyjátékos, a legjobb kapus. Természetesen - akárcsak eddig, terveink szerint - anélkül a csapatok egyetlen résztvevője sem fog távozni a tornáról, hogy a klub ne köszönné meg valamilyen apró ajándékkal a részvételét.

A torna sajátossága és érdekessége továbbra is az, hogy a pályára lépő játékosok, kizárólag az Újpest FC szimpatizánsai, szurkolói, elkötelezettei lehetnek. Bízunk abban, hogy a tavaly előtt előfordult szabályszegések idén nem fordulnak elő és minden résztvevő maradéktalanul betartja a torna részvételi szabályzatát. Mindennemű vitás esetben a torna szervezőbizottsága jogosult határozatot hozni, amely döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A mérkőzésekre tehát műfüvön, egy fél focipálya méretű játéktéren kerül sor 5x2 méteres kapukra, 7+1 játékossal, 2x10 perces játékidővel. A játékvezetők az Újpest FC felnőtt csapatának meghívott játékosai lesznek, akik a szigorú szabályokat betartva és betartatva fogják vezetni a meccseket.

Az Újpest Család Vándorkupa részletes versenykiírását, a szervezéssel, a torna lebonyolításával kapcsolatos további információkat (öltözőhelyiségek, szerelés, stb.), az összes olyan csapat számára biztosítjuk, amelynek a nevezését a szervezőbizottság a nevezési határidő lejártáig beérkező nevezések közül elfogadja.

A nevezés alapfeltétele a 7+1 mezőnyjátékos és a 2 cserejátékos pontos adatainak (név, lakcím) közlése, illetve a kontaktusfelvétel érdekében a szervező-csapatkapitány elérhetőségeinek közlése. Várjuk mielőbbi jelentkezéseiteket, ám addig is sok sikert kívánunk a felkészüléshez!

Hajrá, Újpest! Hajrá, Lilák!
Újpest FC klubvezetés