Látványos animációval hívja fel a figyelmet az idén 125 éves Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az innovációk megvédésének fontosságára. Az iparjogvédelmi oltalmakkal és szerzői joggal kapcsolatos hatósági feladatokat is ellátó hivatal, az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint céljuk, hogy a “híresen kreatív magyarok” tudatosan gondoljanak arra, a jó ötlet hasznosításához oltalmakra – szabadalomra, védjegyre vagy …
Mire kell ma már egy ipari mosogató medence?
Aki nem gyakori vendég az ipari konyhákban, az oda belépve elcsodálkozhat a különféle mosogató medencék meglétén. Ma, amikor már a legtöbb otthonban mosogatógép dolgozik, mi szükség lenne még a kézi mosogatóra? Ki használja, és miért nem inkább a gépbe teszi az elmosni kívánt edényeket és eszközöket? A válasz, bármilyen meglepő is, eléggé egyszerű. Érdemesebb azonban …
Mikor van László névnapja?
Magyarországon a névnap ünneplése a hagyomány része. Ez azt takarja, hogy az adott napon az éppen aktuális keresztnevet viselő személyt a családja, barátai és kollégái megünneplik. Ma már nem számít akkor ünnepnek, mint például a születésnap, azonban figyelmességet adunk a neve napját ünneplő személynek. Egy kedves SMS vagy egy tábla csoki éppen elég a köszöntésre. …
Miért olyan önfejűek a bika jegybe tartozók?
A csillagok gyakorlatiassággal, konzervativizmussal és makacssággal ruházták fel a bika csillagjegy alá tartozókat. Ennek az állatövi jelnek a képviselői szilárdan és magabiztosan állnak a földön, soha nem szárnyalnak a felhőkben és valódi céljaik vannak. A látszólagos egyszerűség ellenére sok figyelemre méltó vonás rejtőzik a bika lelkében, ezért az alábbiakban megpróbálunk a dolgok mélyére látni. Miért …
Húsvét – milyen hagyományokat ismerünk és mikor lesz 2022-ben?
A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, és a Krisztus-központú naptár pirosbetűs ünnepe. A Biblia szerint Jézus vasárnap, a pénteki keresztre feszítés utáni harmadik napon támadt fel. Kereszthalála nem mentette meg a világot a szenvedéstől, hanem minden bűnt megváltott. A húsvét a vallás mellett a tavasz beköszöntét ünneplő fesztivál is, amelyet márciusban vagy áprilisban (Hold …
Miért olyan népszerűek a Karcher WD 3 porzsákok?
Olvasónk egy érdekességre hívta fel a figyelmünket, melynek utána járva, mi is ugyanazt találtuk. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy bármelyik porzsákokkal foglalkozó webshopot is nyitjuk meg, az esetek többségében lehet Karcher WD 3 porzsákkal találkozni a kínálatban. Valóban, mi is alig találtunk olyan helyet, ahol ennek a gyártónak a porzsákjai ne lennének elérhetők. De …